Magyar Református Ébredés, 1947 (5. évfolyam, 1-16. szám)
1947-01-25 / 2. szám
AZ ÖNCÉLÚ THEOLÓGIA A napokban elém került egy vaskos tanulmány a theológiai tudomány definíciójáról, a theológizá- lás természetéről és arról, hogy a legrégibb időktől kezdve a nagy tudósok és filozófusok, valamint kimondott tbeológusok miként határozták meg a theológiai tudomány lényegét és a »hit« tartalmát? Egy-két oázisnak szájmátó névtől eltekintve, bizony sivár és terméketlen terület ez. Az elme itt-ott gyönyörködik a szellemes, cizellált, kifogástalanul hangzó körülhatárolásokban, de a lélek azt kérdezi bennem: »mireva'ló mindez?«... »Mi hasznod belőle?...« Továbbmenve: »A pásztorok ilyen zsong- lőrösködéséből mi haszna a nyájnak!« Bizony öncélú, dekadens, időleges (majdnem azt mondtam: szofista), skolasztikus, formai játék ez a legszentebb dolgokkal, céllá tévén azt ami eszköznek adatott. A theológia: Istenről szóló beszéd, vagyis az Isten kijelentett titkainak, rendszeres tolmácsolása a megváltásra szoruló ember számára. Amit Isten az idők folyamán kijelentett önmagáról, az emberről, Sátánról, világról, pontosan arra és pontosan annyira (sem többre — sem kevesebbre) van szükségünk. »De, ha szinte mi, avagy mennyből való angyal hirdetne is néktek valamit azon kívül, amit néktek hirdettünk, legyen átok.« (Gál. 1:8.) ...»Ha valaki ezekhez hozzátesz, e könyvben megírt csapásokat veti Isten arra; És ha valaki elvesz e prófé- tálás könyvének beszédeiből, az Isten annak részét eltörli az élet könyvéből.« (Jelenések 22:18—19.) Mennyiben felel meg a különböző korok theoló- - giája ezeknek a feltételeknek, annyiban mondható hívőnek, vagy — hitetlennek; pietistának, vagy racionalistának; hitvallónak, vagy elvilágiasult- nak; életépítőnek, vagy öncélúnak. De ez csak a külső tümetkezés és mivel rendszerről, tudományról van szó, leginkább csak utólag, korfordulók idején, újabb irányok összehasonlítása után állapítható meg. Mik azok a benső, egyidejűlég ható tényezők, melyek csalhatatlanul megmutatják a kortársak számára a theológiai gondolkodás Isten szerint való voltát, vagy öncélúságát? 1. Az illetékesség kérdése. Vagyis, hogy a szó legbibliaibb értelmében! újjászületett, megtért emberé az, aki műveli? Itt kezdődik a theológia kérdése! A theológia ugyanis elsőrendűen értelmi terület. Az értelmünk és gondolkodásunk pedig a bűn miatt megromlott. Az a legelső kérdés tehát, ho^v vallja-e magáranézve korunk theológusa az értelmi életünk bibliai törvényét (ítéletét): »Mindnyájan elhajlottak; egyetemben elromlottak, nincs aki jót cselekedjék, nincsen csak egy is« (Róma 3:12.) és evangéliumát (kegyeimét): »ami testtől született test az és ami Lélektől született lélek azl« (János 3:6.) Az Isten dolgait, titkait csak az Isten Lelke ismeri és kutatja, csak a Szentlélek jelentheti meg. Csak a Lélek embereinek lehetnek Isten szerint való szempontjai, mert hiszen a Szentlélek az, aki megvilágít, eszünkbe juttatja az Igét és vezet az igazságok összefüggésének meglátása felé. Aki nem ment át a halálból az életbe a metanoia keserves és arcpirító útján, annak soha nem adatik meg az Istenről való beszéd megismerése és titkainak rendszeres megértése. Még kevésbé mások számára való tolmácsolása. 2. Közösségi kérdés. De olyan theológusok is vannak, akik külföldön valamikor megtértek, hazajöttek s a tudomány elefántcsonttornyába húzódva végzik szellemi munkájukat. Az ilyenek aztán elébb-utóbb mellékvágányra jutnak, az élettől elmaradnak. könyvszaguk lesz. Mert az egyszeri megvilágosodás nem elég! A Sátán, a világ és a testnek gondolatai ugyanis megint elhomályosíthatják az elmét. Még a hívőét is! A theológus számára azért a szenttélétel kötelező! Az állandó, meg- szentelődő, kegyes életgyakorlat, ami csak egészséges közösségi életben« valósulhat) meg. Kikkel, hogyan éli meg naponta a maga keresztyén életét a hívő theológus, ez dönti el a theológiának, mint tudománynak is a sorsát! 3. Az öncélúság. Többféle bűnt is egyesít magában. Az egyik mindjárt ez a kérdés, hogy honnan veszi mondanivalóját? Az a theológia, amelyik szinte elszakadva a Szentírástól, filozófiai fogalmak elegyítésével alkotja meg rendszerét, a legjobb úton van az öncélúság felé. A spekulációk nem a Bibliából jönnek. A Szentlélektől vezetett theológus elkerüli ezt a veszélyt, hiszen még a Szentlélek sem (!) ...»önmagától szól, hanem azokat szólja, amiket hall és a bekövetkezendőket megjelenti néktek.« (János 16:13.) A theológia nem empirikus tudomány. Nem kívülről, külső megismerésből halad befelé, hanem az Istentől kapott belső látással mutatja meg a dolgok igazi lényegét és értékét. Ezért így csak az Igéből nőhet ki. A theológia lényeg szerint tehát igemagyarázat. Minél inkább igeszerű, igéből kinövő, igétmagyarázó a theológia, annál kevésbé mondható öncélúnak. Végeredményében pedig a theológia — mint minden e világon — Isten dicsőségét kell, hogy szolgálja, mégpedig úgy, hogy közben a hívőket építse, azaz éppen a megépült hívők cselekedetei által. »Úgy fényljék a ti világosságottík az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.« (Máté 5:16.) Az a theológiai tudomány, amelyiknek nincs köze az élő gyülekezethez, erőtelen ahhoz, hogy az émbeir egész életére hasson, nem tudja célbavenni az egész embert, nem is nevezhető másnak, mint öncélúnak! Szüle Miklós Jiéó/züCjüttfí imádóácjCjaC a Vili. Országos Református Konferenciára (Nyíregyháza március 23-24-25) és az Országos Református Szabad Tanácsra (Nyíregyháza március 26—27—28) 6 MAGYAR REFORMÁTUS EBREDfiS
