Magyar Református Ébredés, 1947 (5. évfolyam, 1-16. szám)
1947-05-03 / 9. szám
Az egyéni és közösségi megtérés Az ORSzT határozata A. bizottsága munkája alapján 1. Felúj ltjuk emlékezetünkben azt az Isten Igéjéből s annak szinte minden lapjáról felénk hangzó igazságot, bogy Isten az iránt a kegyelem iránt, amelyet a bűnös ember számára Jézus Krisztusban kijelentett és biztosított, az embertől bizodalmát és engedelmességre való készséget, egyszóval bitet kíván és ennek á hitnek feltételéhez, mint egyetlen feltételhez köti azt, hogy az ember ennek a kegyelemnek boldog bizonyosságában és minden áldásának élvezetében élhessen. Felújítjuk továbbá emlékezetünkben azt az Isten Igéjéből szintén nyomatékosan felhangzó igazságot, hogy ez a hit a bűntől való elfordulást s az azt megbocsátó és tőle megszabadító Istenhez váló odafordul ást. vagyis megtérést jelent. Ezeknek alapján magunknak és mindenkinek, akihez szavunk eljut, tudatába idézzük azt az Isten vitathatatlan rendeléseiben gyökerező igazságot, hogy a Jézus Krisztus Evangéliumának hirdetése egyben mindig megtérésre hívó szó is kell, hogy* legyem. 2. Egyházunk lelki erőtelenségén'ek és erfnek követ- eztében az élet elpogányosodásának főokát abban liát- uk ugyan, hogy maga Jézus Krisztus, az Ö halálában feltámadásában szerzett váltság a általában Isten gyeimének a tényei nem birdettettek közöttünk úgy, int kellett volna. De a bajoknak egy másik főforrá át abban látjuk, hogy még amennyiben az Evangé- iumnak ez a hirdettetese megtörtént is, nem azzal a ilágos céllal történt, hogy az emberek öntudatos meg- érés által azt határozottan tegyék a magukévá, 3. Ezért egyházunk megújhodásának, amelytől Isten kegyelme által egész népünk igazi újjászületése nagyobb mértékben függ, — meggyőződésünk szerint — mint bármi mástól, elsőrendű (követelményét látju/k abban, hogy benne és általa az Evangélium népünket megtérésre szólító és sürgető erővel hangozzék fel. 4. Tudatában vagyunk annak, hogy a magyarság, közelebbről a magyar reformátusság körében ez a megtérésre hívó szó másképpen hangozhatok, mint ahogy pogány népek körében kell hangoznia. Hálás emlékezetünkben tartjuk Istennek azokat az ígéreteit, amelyetet az Ő hívő népéhez tartozó szülőknek (és általában elődöknek) adott az ő ivadékukra is kiterjedő kegyelmi szövetsége felől. De megemlékezünk arról is, hogy ezek az ígéretek, amelyek a gyermekkenesztségben el is pe- esételtetnek, mint általában Istennek minden ígérete, föltételezik azoknak részéről, akiknek adattak, azt a hitet, amely öntudatosan és imádkozva várja a beteljesülésüket. Neon áltathatjuk magunkat afelől a fájdalmas valóság felől, hogy egyházunkban nagyon megritkultak azok a szülök, akiknek hite úgy virraszt csecsemőkorban megkeresztelt gyermekeik lelki fejlődése felett, . hogy reménykedve figyelik, mint hajlik életük már zsenge korukban Jézus Krisztus felé. Ezért ;e kelj számolnunk és szembe .ikell néznünk azzal a ténnyel, hogy az ú. n, »keresztyén nevelésben« részesültek is rendszerint úgy nőnek fel, hogy nem jutottak el az Isten Igéje értelmében való megtérésre. 5. Sőt meg kell állapítanunk azt a tényt is, hogy sok esetben a gyermekkorban elnyert »keresztyén nevess* egyenesen az ellenkező hatást éri el ahelyett, amelynek szolgálatában kellett volna állnia. — vagy ■által, hogy olyan megszokott dologgá teszi az Evan- iliumot, hogy vele szemben immunissá válik a fejlődő élek; vrgy azáltal, hogy nem tisztelvén a. fejlődő lélek állóságát, abban olyan titkos lázadást ébreszt, amely előbb-ütóhb ki is tör és az Evangéliumtól való elfordulásra vezet; vagy — ami a legrosszabb eset — olyan, a tékozló fiú bátyjában példázott kegyes ^igazakat.« level az Isten házanépében, akiknek Jézus metsző megállapítása szerint »nincs szükségük a megtérésre«. 6. Ebben a helyzetben nemcsak azt tartjuk elengedhetetlennek, hogy az Ige hirdettetóse általában is arra a célra állíttassák be, hogy hallgatóit a megtérésnek elmulasztott vagy öntudatosan még soha meg nem tett MAGYAR REFORMÁTUS EBRSüES döntésére serkentse, hanem életbevágó fontosságúnak tartjuk azt is, hogy ennek megtételére ébressze föl egyházunk tömegeit mennél szélesebb körben olyan különleges igehirdetés, az evangelizáció is, amelynek sajátla- gosan éppen ez a célja. Hálával teszünk vallást arról, hegy Istennek egyházunkhoz való irgalmassága semmiben sem szemlélhető világosabban, mint éppen abban, az ajándékában, amelyet a mi napjainkbaif az evange- lizáció ügyének fejlődésében adott. Imádságaink tárgyai között ezután is elöljáró helyet kall elfoglalnia az evangólizáció mennél erőteljesebb és mennél szélesebb- körű kibontakozásának. 7. Tudatában vagyunk annak, bogy a megtérés hangsúlyozott hirdetésével vissza is lehet élni, ami Isten dicsőségének megcsorbítására és . embereknek külön különféle lelki kárára Vezet. Világosan látjuk és nyomatékosan hangsúlyozzuk, hogy minden igehirdetésnek elsősorban a szó szoros értelmében bizonyságtételnek, vagyis az Isten érettünk véghezvitt »nagyságos dolgai« meghirdetésének, főképen a Jézus Krisztus ismerete föl- világoltatásának kiéli lennie -s a megtérésre való fölhívás csak másodlagosan, mint ennek függvénye juthat benne szóhoz. 8. Fontosnak tartjuk azt is, hogy a megtérésre való fölszólítás minden elhangzásánál félreérthetetlen világossággal tűnjék ki a megtérésnek az Isten Igéje szerint való az az értelme, amely szerint á megtérés bár az üdvösség megragadásához elmaradhatatlanu.1 szükséges, mégis csak kezdetet jelent az ember részéről, amelynek minden értéke attól függ, milyen a folytatása, nem pedig befejezettséget, amelyet az ember már magában véve is értékes élményként tarthatna nyilván emlékezetében, hogy ennek birtokában magát másoknál különbnek érezze, vagy amelyet egyenesen Isten színje előtt is mint a maga érdemét vethetne a mérleg serpenyőjébe, Evégből mindig szem előtt tartandó a Heidelberg! Káténak a megtérésről szóló az a tanítása, amely szerint az állandóan megújuló elfordulás a bűntől és odafordulás Istennek a Jézus Krisztusban lett kegyelméhez, 9. Főképpen pedig mindig emlékezetben tartandó az emberek megtérésre hivogatásánál az az alapvető igazság, hogy az igaz megtérés maga is Isten ajándéka. Ha a megtérésre hívó szózat «z emberi akaratot veszi is célba és miközben az ember felelős döntéséről beszél, pillanatnyilag ugyanakkor nem beszélhet a Szent Lélek szuverén munkájáról is, ennek a szózatnak csak abban a tudatban szabad elhangzania, hogy sem ember nem téríthet meg embert, sem önmagától nem térhet meg senki. Az ilyen igehirdetést azért állandóan kísérnie kell az emberi tehetetlenség érzéséből fakadó alázatos imádságnak, amely a Szent Lélektől várja az eredményt. De ez az imádság abban a bizoda- lomban kell, hogy legyen, bogy a Szent Lélek nem késlekedik elvégezni a maga munkáját s az újjászületés titokzatos ajándékával beoltja az Ige hallgatóiba ezt az onnan fölülről való életet, amelynek ereje nemcsak képessé teszi őket a megtérésre, hanem előbb vagy utóbb, egy vagy más módon, rögtöni és hirtelen formában vagy sok hosszas küszködés révén, meg is fog nyilvánulni az ő megtérésükben. 10. A határozottan megtérésre hívogató igehirdetéstől várjuk a legnagyobb segítséget annak a nagyjelentőségű kérdésnek az Isten Igéje szerint való megoldásához, t. i. az egyháztagság új alapokra helyezésének kérdéséhez, amellyel napjainkban meg kell küzdenie egyházunknak. Ennek a kérdésnek a rendezésénél csak dl tehet az irányadó alapelv, hogy Jézus Krisztus egyháza a benne hivőknek, tehát ® hozzá megtérteknek a közössége. S hao senkinek a szívébe ember nem láthatván bele, egyedül Isten a megmondhatója: vájjon kinek a megtérése az Ö Szent Lelke által munkált igazi megtérés és kié a csupán látszatos megtérés, mégis az Isten ti
