Magyar Református Ébredés, 1944 (2. évfolyam, 1-19. szám)
1944-03-01 / 5. szám
tele- a szívünk s nem öntjük ki, mint a vizet, Istenünk elé. Ö tudja, Ő megért, Ö segítségéi előre elkészítette, mondd el Neki dolgaidat. „Tudom a te dolgaidat-“ Eddig is tudta, most is tudja. Megint engem az Isten, mert úgy valóságosan és tudatos-tudatosan én ezzel számolni nem szoktam. Más vigasztalásra, más segítségre várok, számítok, mint ami készen van; mint aki már hányszor, óh, hányszor segített. Most •» sorok olvasásakor csendesedjék le szívünk s vegyük át ennek az üzenetnek minden nekünk szánt áldását: „Tudom a te dolgaidat.’ Békefi Benőné. JEGYZET Ort&oäox Keressctyénsécr Nem a keleti egyházra gondolok, hanem keresztyénségünkre, amikor, úgy tetszik nem mer bizalommal lenni a megváltás iránt és úgy vélekedik Krisztus eljövetele és kereszthalála után a huszadik században, mint az első keresztyének egy része a nagy vitában: ahhoz, hog\> keresztyén lehessen az ember, először is körül kell me- télkedni s meg kell tartani a zsidó vallás törvényeit. Szabolcsi ember vagyok, sok orthodox zs:- dót láttam, akaratlanul is rájuk gondolok. Sok köztük az ószövetségi zsidó fnem egy talán csak nem hallotta, vagy nem nem merte meghallani Krisztus üzenetét), legtöbb azonban majdnem karikatúrája a farizeusi törvénytiszteletnek. A férfi a szent könyveket tanulmányozza felsősorban a Talmudot), imádkozik felőirt szövegek szerint), az asszony gyermekeket szül és nevel, Hogy az élet folyik odakint, hogy Isten teremtménye az egész életükből kirekesztett világ, arról nem vesznek tudomást. Mert kirekesztik a világot a rendelkezésre álló eszközökkel: nem olvasnak csak vallásos művet, gyermekeiket csak felekezeti iskolába járatják, felsőfokú iskolák közül csak rabbik énzőbe, egyetemre soha. színház, mozi, képtár. kiállítás, koncert tilos. Lehetőleg egymást se látogatják, leányaikat hamar férjh°z adják, általában a világot kizárják és meg vannak győződve, hogy mindez Isten nagyobb dicsőségére s lelkűk üdvösségének megóvására történik. . Ne vegye rossznéven az a sokak módján gondolkodó kis csoport, ha hirtelenéb >n ezekre az orthodvxckra gondoltam, amikor elolvastam egyik missziós egyesületünkhöz irt intő levelüket. Különösen ne arra gondoljanak, ami megkülönbözteti őket a zsidóktól, mert a tények nagy többsége, hála Istennek, megkülönböztető- Amit azonban a „világról“ írnak. — régi vesz- szőparipáia ez belmissziónk két „pártjának“, nagy szolgálatot tenne, aki tisztázná a kérdést, megbecsüléssel adózva a sok szolgálatot tett, de ideiét múlt kultúra-ellenes puritánságnak és méltó helyére állítva a modern, pozitív eszközökkel dolgozó szabadmissziót — az számomra nem evangéliumi, mégcsak nem is ószövetségi, hanem 6 talmudista zsidó ízű. Félreértések elkerülése végett ideírom: a zsidó ízt a világgal, a kultúrával szemben tanúsított magatartáson érzem, ’semmi egyeben (nehogy az aláírók meggyanusit'a- vak, hogy az u. n. zsidószellem képviselőinek hirdetem őket, amit méltán tartanának sérelmesnek). Attól fél pl. ez a nagyon jellemző levél, hogy a címzett egyesület égisze alatt közösségben élők elirodalmositják a Krisztus evangéliumát. Nyíltan megírják, hogy féltik az egyesületben folyó nyelvi és irodalmi neveléstől Isten ügyét, ahogy ők írják, féltik az evangélium hirdetésének köz ponti szerepét. Példaként felhozzák, hogy azelőtt az írás tanulmányozása pl. egészen betöltötte a konferenciákat. Nem lehet feladata egy ilyen rovatnak elvi kérdések tisztázása, nem is akaria az általános kegyelmi ajándékok dogmáját kifejteni, különösen nem akar válasz lenni a fentiekben érinteti levélre. Mégis fel kell hívnunk a figyelmet erre az egyáltalán nem elszigetelt jelenségre. A kultúra egész területe, aludomány és a művészetek, a magyarság sorskérdései, magyarságunk jórészt ismeretlen jelleme nem ellentétesek az evangéliummal, nem is csak összefüggenek vele. hanem részei Isten világának és az Ö dicsőségének. Az egész teremtett világ dicséri Istent, a magyarság, a tudományok és a művészetek is, ne akadjuk az utóbbiakat kirekeszteni az istentiszteletből. Nézzünk szembe azzal a ténnyel, hogy a kultúra betölti a világot, mi is ebben a világban élünk. Miért akarjuk hát az istentiszteletet a vallásos alkalmakra, templomban töltött időre krlá- tezni? Istent dicsőíti a művészetekben legmagasabb áhitatos fokon jelentkező Szén. a tudományban megmutatkozó Igaz és a társadalmi lett-rendszerben érvényesülő Jő, Az Ige a Szentről tesz tanúbizonyságot, tehát Istenről és arról, orrá Istené, Ami szent, az végtelenül szén, igaz és jó is. Ne tiltsuk ki ezeknek az isteni r-ttribu- tumeknak földi képviselőit életünkből. Legyünk azonban könyörtelenek: csak az igazán ’szép művészetet, a minden hamisságtól ment tudományt fogadjuk el, álművészetet és áltudományt soha (vallásos köntösben sem). Tudatlanok. ízléstelen, stílustalan emberek, fűzfapoéták és közönségük nem bizonyságtevők. Az igazi művészet és tudomány az, mert része Isten művének. Viszont ehhez tanulni kell. művelődni, nem egyszer azért félünk a „világtól“, mert kényelmesebb tudemá^t nem venni róla, mint alázatosan tanulmányozni. Minden fontos és figyelemreméltó, ami Isten dicsőségét szolgálja, mert csak az Ö dicsősége fontos, m7ga a tudomány és maga a művészet pem. — BUDAPESTI IMAÓRÁNK helyett (mely március 14-én lenne) március 15-én, szerdán csendesnapot rendezünk V. Pozsonyi-út 58. sz. alatt a tanácsteremben, melyre minden budapesti és környéki tagunkat s előfizetőnket ezűlon hívunk. A csendesnap programmja 8.30— 13.00-ig és 16.00—19.00-ig tart.
