Magyar Református Ébredés, 1944 (2. évfolyam, 1-19. szám)
1944-08-15 / 16. szám
A külső keretek szétbomlottak. Könnyezve állok a templom, a papiak romjainál s valami belső, leírhatatlan fájdalmas érzéssel keresem a gyülekezetét, a reám bízott nyájat. Sehol nincs. Szétoszlott. Hát lehet, hogy eltűnjék? . Templom nincs. Istentisztelet nincs. A sák- ramentumok nem szolgáltatnak ki. A gytUeke-i ze-t nem jő egybe. Dehát a lelkek? Gyülekezeti tagjaink máshol telepedtek le s kénytelenségből az ottani egyház tagjai lettek. Jönnek hírek, levelek, értesítések róluk, hegy akik itt nálunk hittek, éltek, szolgáltak, sokan már is bekapcsolódtak az »új« gyülekezetbe Amit itt szolgáltak, ott végzik tovább, ök ott is élő kövek s odavitték a tüzet. A látható egyházat im-e szét lehet rombolni Szét lehet rombolni, meg lehet semmisíteni mindent, ami emberi, ami anyag, de a láthatatlant: a hívők hitét, szeretetét, reménységét, Krisztussal és egymással való lelki közösségét még ezek a borzalmas légitámadások sem tudják megsemmisíteni, a poklok kapui sem vehetnek diadalmat rajtuk. Egyszer talán újból összeverődik a régi gyülekezet. Talán nem. A régi nem is jöhet egybe, hiszen új templom kell, új paróchia kell, hiszen ha marad a gyár, ha lesz tovább munka, oda majd új munkások jönnek el. Talán . soha sem fogok találkozni presbitereimmel, kedves buzgó asszonyaimmal, tevékeny ifjúsági és leánykörünk tagjaival, imaközösségünk tagjaival. Elmentek. Sokukkal talán csak majd az égben találkozunk az Isten trónja előtt. íme, amit emberek építettek, semmivé lett. A romok felett megrendültén állva, a szétszórt gyülekezetét lélekben keresve s most imádságban1 hordozva, vigasztal a bizonyosság: amit Isten épített emberi életekben, szívekben, az mindörökké megmarad. Meg vagyok győződve, hogy azt a jót, amit Ő elkezdett, be is végzi, kinek-kinek a szívében. Draskóczy László. István király emlékezete Augusztus 20.-a István király ünnepe. 1938. óta nemzeti ünnep. Ez a nap nehezen lett nemzeti ünneppé, sőt bizonyos mértékig még mindig nem az. Nem tudott úgy átmenni a köztudatba, mint pl. a március 15-ike. Ennek nemcsak a kilencszázéves távolság az oka, mert hiszen »Árpád apánkat« eléggé szokta emlegetni népünk. Annak, hogy népünk nem tudja ünnepévé tenni István király napját, — pedig éppen elég sok propaganda folyik érdekében már hosszú idők óta, — mélyebb okai vannak. Az ünnep szimbólum, akkor ér valamit, ha már hosszú idők óta, — mélyebb okai vannak vagy legalább is vágya. István király napja körül vagy az a baj, hogy nemzeti, népi szempontból nem szimbólum, vagy pedig olyan értéket szimbolizál, ami nem nemzeti s még inkább nem népi érték, vagy legalább is nem lett azzá- Az utóbbi eset áll fenn. István király nemzetté létünk szimbóluma, nagysága abban van, hogy azon fáradozott, munkálkodott, alkotásait az a cél jellemzi, hogy a honfoglalás nehézségein áteső, letelepült magyar népet nemzetté erősítve illessze bele Európa nemzetközi életközösségébe. Ezt ő az által látta megvalósíthatónak, hogy a magyarság népi létét a kérészlyénsóg felvételével gazdagítsa. E programmja keresztül vitelét, annak -egyes részeit lehet kritizálni s azok helyes voltát kétségbe vonni, de ha ez a látása, programmja, és akarata, hogy a magyar nép a keresztyénség felvétele, keresztyénné I-étele által lehet nemzetté, oldhatja meg a nemzeti feladatait, és illeszkedhetik bele nemzeti hivatását betöltve a nemzeti életközösségbe, kétségtelen, hogy a magyarságunk számára egyik legdöntőbb látás, programra és akarat lett. A keresz- tyénségben István király a magyarság nemzeti létének erkölcsi alapját kívánta megadni. A nemzetté lett nép erkölcsi közösség. Nem m'n- d-egy az, hogy milyen erkölcsi alapon nyugszik, törvényei, társadalmi, politikai, gazdasági rendje milyen átfogó erkölcsi rendbe illeszkedik be. István király a keresztyéns-égben a Krisztus evangéliumában megismerte és megragadta azt az örök -erkölcsi világrendet, amelybe való népi nemzeti beilleszkedés lehet egyedül biztosítéka annak, hogy a nemzetté szerveződő nép erkölcsi közösséggé lesz. Az István király ünnepe népi felfogásának, megragadásának egyik akadálya az, hogy a magyar nép közösségében, éppen népi rétegeiben- nem él a nemzeti öntudat, mostani állapotában nincs meg kellően sem a magyarság népi, sem a magyarság nemzeti öntudata. Mintha elfelejtkezett volna népünk arról, hogy ő egy nép, ő egy nemzeti közösségben él s így nemzeti hivatása van. A másik akadály pedig abban van, hogy számára nem jelent erkölcsi értéket a keresztyénség, az evangélium. A maga élete sem ahhoz igazodik s így bizony nehezen tudja megragadni, hogy az egész közösség számára valóban értéket, sőt egyetlen helyes utat jelentene a keresztyénség, az evangélium erkölcsi rendje. Ahhoz, hogy népszerűvé tudjon válni István király emlékezete, s az ő ünriépe nemzeti -értékké lehessen, a magyarság kettős ébredésére van szükség. A népi ébredésre, arra a belső felocsudásra, hogy a magyarság tömegei belü'- ről, önmaguktól igényeljék a magyarul magyarrá léteit, annak hivatást és kötelességet jelentő tudatában, hogy nép, hogy közösség, -hogy nemzet vagyunk- A másik pedig az a lelki ébredés, amely igénylőén fordul az evangélium felé, hogy benne megélje egész élete megoldását, hogy cselekedetei, viszonyai, viselkedése hivatástudata, közössége és életrendje magától is aka-rtan illeszkedjék bele az egyetlen örök érvényű erkölcsi világrendbe: Isten országába. Ha bizonyos politikai meggondolások hatása alatt nyilvánította is a magyar törvényhozás István király napját nemzeti ünneppé, de az ő emlékezete kétségtelenül a magyar ébredés felé mutat. Vájjon nem hiába mutat-é? Faluvégi Dániel.
