Magyar Református Ébredés, 1944 (2. évfolyam, 1-19. szám)
1944-04-15 / 7. szám
r Ébredés és irodalom VIII. Magyar ébredés. E sorok írója nem úgy képzeli el ezt, hogy egy szép napon kivonul a ntmizet a Vérmezőre, ott térdreborul és nyilvánosan vallást téve bűneiről, mellét veri bánatában s úgy könyörög Isten bocsánatáért. Még csak nem is úgy képzeli az író a nemzeti penítenciát, hogy legjobbjaink előtt egyszer csak megtetszenek legrútabb bűneink, még pedig bűnökül tetszenek meg: az átkos visszavonás, az indokolatlan derűlátás, a rest passzivitás és a kitartásra képtelenség. Ezek adottságaink nekünk, nem bűneink. A magyar ébredés akkor kezdődik majd, mikor nem minden magyar egyén ugyan (ez csak utópia), de elegendő magyar egyén, mondjuk így kovász-nyi, vagy só-nyi magyar egyén meg- csömöllik és megúndorodik közösségi bűneitől s újjászületik egész közösségi életére nézve, tehát jogban, művészetben, tudományban, társadalomiban és vallásban is. Magyarul lesznek magyarok a mű, a nyelv, a tett, tehát a művészet, tudomány és társadalom formái. Őszinte lesz a művész, világos a tudós és kibírják egymást a cselekvő meg a szenvedő fél. (Szabadoknak érzik magukat egymáshoz képest.) Elnémul a hazugság és önmaga merészel lenni a szellemi gyarmat népe. Mi mindentől csömöllik és undorodik az meg, aki közösségi bűneiben útálta meg magát? Mindentől, ami sátáni benne, tehát álság és hazugság. Közösségi érzelemvilágában álság és hazugság minden olyan forma, amely nem magyarul-magyar, vagyis nem őszinte. Melyek azok? Azok a formák, amelyek nem a magyar nép formáiban gyökereznek. Amelyek elütnek a XVII. század első felének formanyelvétől. Amelyek lényegükben mások, mint klasz- szikusaink formái. Ezért fontos, hogy ismeriük és szeressük a magyar parasztdalokat, népballadákat, népmeséket, közmondásokat, a néni művészetet, a. népi építkezést, általában a nép egész formavilágát. Az is fontos, hogy apróra megismerkedjünk a XVII. század első felének magyar szellemi életével. S végül az is fontos, hogy ismerjük Balassit, Zrínyit, Bornemiszát, Páz- mánvt, Szenei Molnár Albertet, Csokonait, Vö- rösmartyt, Petőfit, Aranyt, Jókait, Mikszáthot, Móra Ferencet, Komáromi Jánost, Adyt, Ma- dáchot, Katonát, Bartókot, Kodályt, Lechner Ödönt, Szinnyei Merse Pált, Izsó Miklóst. Nem szabad azt mondanunk, hogy a hívő embernek midezek nem fontosak, mert igenis fontos, hogy formáinkat, melyek elzsibbadtak közösségi ébredésünket megelőző évtizedeink, sőt évszázadaink meddőségében, újra visszakapjuk. És visz- sza kell kapnunk anyanyelvűnket és közösségi értelmi életünk alapformáit. Azért nincs mai napig magyar filozófia, mert nem az anyanyelvűnkön gondolkozunk. Közösségi szempontból az a halálos bűnünk, hogy tankönyveink nyelve 2 fordítás nyelv, a magyar rádió idegen hangsúlyozással sugározza szét a magyar beszédet a relatíve még romlatlan faluk- és tanyákszerte, a magyar fogalomrendszer nem a magyar nép tudásának világképét adja vissza és még a legegyszerűbb magyar tudatforma, a magyar helyesírás sem a magyar szellemből sarjadt. (Ezért pereg la nyomtalanul a csak elemi iskolát végzett magyar alsó néposztálybelíekről az utolsó iskola elvégzése után azonnal.) Vissza kell nyernünk közösségi akarati életünk, társadalmi érintkezésünk bázisát, szokásrendszerünket is. Addig nem érzi egyik magyar a másik magyarhoz képest magát igazán szabadnak, míg nem nemzeti lelkűnktől lelkedzett a szabadságunk, tehát míg nem saját eredeti indokolásunk szerint cselekszik az aktív fél elviselhetően s nem ugyanabból kifolyólag viseli is el a passzív fél cselekedetének reáirányuló hatását. Közösségi bűn alárendelni és alárendelésben életni olyan embereket, akiknek egész valója mellérendeléses és mesebeszéd, hogy valamikor is át lehet képezni, mert csak így jó és így helyes. Ha én, a nadrágos magyar ember közösségi bűneimből is megtértem és ilyetén életemi szerint is új jászülettem, az onnan ismerszik meg, hogyy többek között társadalmi érintkezési formáim is megváltoznak és városi ember létemre nem a falu vezetőjeképen gérálom magamat, hanem szolgálatjára állok a falunak, mint mellérendelt fél, lévén egyikünk a másikunkra utalva. Ma a tanító például végrehajtja a felülről jött utasításokat a falun. Felülről lefele parancsokat oszt, alulról felfele jelenti a parancsok végrehajtását. A megtért magyar tanító alulról felfele is jelenteni fog. Becsületesen jelenti például, ha valamelyik felülről jött parancs végrehajthatatlannak, tehát életképtelennek bizonyult. A magyar helyesírás például már évtizedek óta másmilyen volna, ha tanítóink ógyrésze közösségi bűneinkből is megtérve nagy erkölcsi bátorsággal jelentette volna hűségesen évről-évre, hogy nem vállalja a felelősséget a szörnyűséges következményekért. Képzeljék el, milyen erkölcsi hatása lenre sokezer nyugodt, alázatos, tiszteletteljes, de rém dítih'dtetlen és következetes hangnak, mely változatlanul ugyanazt jelenti: ez nem tanítás, csak teljesen haszontalan, meddő gyötrés. Tessék rajta változtatni, ha lehet. Ha nem lehet, akker minket méltóztassék felmenteni az rbligóból. * A mi saját külön Hozsánna-Halleluja (bízvást hozzátehetném harmadikul: dicséretek-) pörünk is véget érne közösségi bűntudat és bűn- bánat esetén. ' Először is meginogna nagyon sokónkban saját illetékességünkbe vetett rendületlen hitünk. Nincs jogunk hozzászólni a kérdéshez, mert a közösségi életünkben, értem alatta művészeti és tudományos vonatkozásainkat: parázna életet éltünk. Félreneveltek bennünket, nem is tudjuk, mi a szép és mi az igaz valójában. Azért, m rt én szépnek tartom, még nem biztos, hogy az.
