Magyar Református Ébredés, 1944 (2. évfolyam, 1-19. szám)
1944-01-15 / 2. szám
boldognak nevezte elragadtatott felkiáltásában, ez Jézus helybenhagyhatta volna, de nem akarta, hogy ember nyerjen dicsőséget és azért mondta, „sőt inkább boldogok, akik hallgatják az Istennek beszédét és cselekszik azt". Akk:r most utólag miért adná át a hatalmát Az, akié minden hatalom mennyen és földön? Ezeket meggondolva, nem tudom hinni, hogy azok a csodagyógyulásck hit alapján Isten ajándékai, — mert ez esetben református híveknek is nyugodtan ajánlhatnáik a kegyhelyeket, — hanem meggyőződésem szerint ott más erők hatnak. Hegy miért írtam mégis, amikor nekem az írás megerőltetést jelent, annak az oka az, hogy engem személy szerint rendkívül érdekel a hitből való gyógyulás kérdése. Éppen az utóbbi időben vált ez számomra nyugtalanító és sok könyörgésre indító kérdéssé. Jobb könyökízületem hosszantartó betegsége következtében a karom derékszögben van rögzítve. Megjegyzem, sok ismerősöm egyáltalán nem'tud róla, tehát nem feltűnő és nem hiúsági kérdés. A gyermekekkel való foglalkozás vagy egyéb munka közben sokszor rámnehezedik valami tehetetlenségi érzés. Vigyáznom kell rá, hogy meg ne erőltessem, tehát így állandó tehertételt jelent számomra. Sokszor gondoltam, milyen jó lenne, ha az Ur Jézus szólna, mint a száradtkezűnek: nyújtsd ki és éppé lesz. Ö olvan sokszor könyörült a beteg testen. Vezérfonalunk szerint november 13-án I. Kir. 13:6-ban olvastam: „... visszahajla a király keze és olyan lön, mint azelőtt.“ Más'ap futólag beszéltem egy fiatal hívő orvossal és megkérdeztem: Lehetséges volna ez az én esetemben is? Azt mondta, ha van közösség, amelyben hittel tudjuk kérni, lehetséges. Azóta újra és újra előjön bennem és keresem azt a közösseget, amelyik hittel tudna velem könyörögni. (Márk 11:24.) Koppány Erzsébet A Biblia mélységei felé Isten adta programra Ezt pedig cseleked j étek .. . Róma 13:11. A Szilveszter-estét ébren töltöttük. Megkeseredve köszöntött ránk az új esztendő. Hiába lett éjfél. Hiába jött el az 1944. esite dő. Nagyon mélyen éreztük, ítéletesen láttuk: mi maradtunk a régiek: emberek, bűnösök, értelmetlenek, megoldatlanok magunkban, egymásközt, közösségben. A híres, sek romantikával átszőtt óév búcsúztatás és újév köszöntés elmaradt. Sírtunk, szégyeltük magunkat. Imádkoztunk. Újévkor prédikálnom kellett. Készülődés közben Jeremiás próféciája jutott eszembe a hamis prófétákról, akik azt modják, hogy az Ur küldi őket, holott nem küldte; — akik így szólnak: az Ur mondta, holott nem szólott. Jaj! valahogy hamis próféta ne legyek! — sírt fel a lelkem. Odaöntöttem imádságomban Isten elé minden újévi látásom, mondanivalóm s kérve az Ő mondanivalóját. Az újévi istentiszteleten a Római levél 12. részét kellett elolvasnom. (Olvassátok el!) Bizonyos voltam abban, hogy ez az Isten üzenete. A textus is világos lett hozzá: „Ezt pedig cselekedjetek...“ Nem ott a baj, hogy keveset tudunk (bár tudhatnánk többet is). Még az se baj, hogy kevésszer imádkozunk (bár jobban is imádkozhatnánk). A baj feltűnően ott és abban van, hogy a cselekvés marad el. Egész nevelésünknek, oktatásunknak, tanulásunknak, sőt embervoltunknak az az egyik fogyatkozása, hegy majdnem kizárólag elméleti. Ez az egyoldalúsága keresztyénségünkuek, lelki életünknek is. Szinte az egész elmélkedéssé merevedett s értelmi tudomásulvétellé zsugorodott össze. Még az érzelmi megéléseink is a tudomásulvétel, a megvilágosodás miatt vannak. Cselekvésünk legfeljebb a kegyesség gyakorlásáig jut el: Bibliát olvasunk, hogy többet tudjunk. Eljárunk istentiszteletekre, bíbliaórákra, konfe- re icíákra s minden az elmélkedés vonalára csúszott el. Még imádságaink is legtöbbnyire Isten- kioktatások. Mi mindennek a következménye? nincs öröm, nincs boldogság, elmarad a gyökeres, valóságos megoldás, az igazi szabadulás. Mindez azért, mert elhallgatjuk, nem vesszük tudomásul az üdvrend utolsó, ránk vonatkozó részét: a cselekedetet. Ami vastag betűvel van nyomva, azt megtanultuk, mintha nem volna folytatása. Pedig van. Nemcsak azt mondja Isten Igéje: „Kegyelemből tartattatok meg, hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék," — ez így folytatódik: „Mert az Ö alkotásai vagyunk, teremtetvén általa Krisztus Jézusban jó cselekedetekre, amelyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk," (Ef. 2:8, 10.) „Ezt pedig cselekedjétek!" Ez az Isten programún ja, kívánsága, akarata, igénye erre az esztendőre. „Mert amiképen holt a test lé'ek nélkül, aképen holt a hit is cselekedetek nélkül" (Jak. 2:26) Az ébredés, az Isten dicsőítés csak azok által a keresztyének által jön el, akik magukra nézve kötelezőnek hiszik, vallj k s keresztül- víszik az Isten programmját: „Ezt pedig cselekedjétek.“ Jó volna minden bibliaolvasás, minden igehirdetés, minden megértés és elmélkedés után folytatásként odamondani: „Ezt pedig cselekedjétek!"' Doulo-s. — TATAI CSENDESNAPOK. Január 28— 30-ig a tatai református gyülekezetben vezeti felelős szerkesztőnk a csendesnapokat. Ebből az alkalomból fog három jelöltünk vizsgát tenni a jelölt évfolyamból. 5
