Magyar Református Ébredés, 1944 (2. évfolyam, 1-19. szám)
1944-09-01 / 17. szám
mint evangélizálással (öregségére még egy kis családi házat sem tudott összekapórgatni magáinak). Kívülálló ember mindezt valami nagy, emberfejét ti hösiességnpk (hajlandó minősíteni: lemondani mindarról, ami az életet »széppé és elviselhetővé« teszi. Ha meg valaki még a puszta létét, életét is kockára teszi: »még az életem sem drága nékem«, azt már igazán nem tudja ez a világ megérteni. Sőt még a hívők, Pál lelki testvérei és munkatársai is csak nehezen értették meg. (Csel. 21:10—13.). Lehet-e öröm az ilyen, önmagát feláldozó életben? Ma is ezt kérdezi a világ, értelmetlenül állva az Istentől való elhívás tényei mellett. Az Isten elhívása útján csak egyféleképen lehet járni, úgy, hogy az ne teher, ne áldozatvállalás és lemondás legyen az ember számára: »örömmel«. Pál sokszor hangoztatja leveleiben ezt a szót: »örömmel«, de ennek igazi jelentőségét csak az érti meg, akit Pállal együtt eltölt az az öröm azon, hogy Jézus kezéből vett megbízatást és arról a kegyelemről tehet bizonyságot, amely még őt is elég hatalmas volt megmenteni és új emberré tenni. Életem legnagyobb élménye eddig az, s remélem az is marad, hogy rendkívüli és emberfeletti módon tudtam örülni Jézus Krisztus elhívásának. Nincs nagyobb öröm az életben, mint Krisztusnak engedelmeskedni és neki szolgálni. Krisztus ma is olyanokat keres, akik semmi emberi szempontokkal nem kötözik meg magukat, semmivel sem gondolnak s akik örömmel tudják venni és teljesíteni azt a feladatot, amelynél nagyobb embernek soha sem adatott és nem is adathatik soha: hogy bizonyságot tegyen az Isten kegyelmének evangéliumáról. Dr. L. JEGYZET Ostobaság—Igazság ? Minap találkoztam egy különös emberrel. Egész egyénisége nem mindennapi. Viselkedése tele van lázadással a megkötöző formák ellen. Okos, töprengő elme, aki a »természeti erők«-et variálja és kombinálja, hogy kijöjjön belőle valami, ami érdekes és »hasznos«; feltaláló, konstruáló. Előzetesen hallottam felőle, hogy milyen »»precízen« kifejtette: nincs Isten. Most is előhozta a Bibliát. hol a kecskéjével etette, hol gúnyolta, hol elismerte. Többek között éles gúnnyal mesélte el Ábrahám alkudozását az öreg Istennel, mikor közbe jár Sodomáért. (Lásd: I. Mózes 18:22—33.) Elmondásában tárgyi hibák is voltak: neveket, számokat tévesztett össze, de hiszen neki nem is a tények a fontosak ebben az esetben, hanem a gúny, hiszen számára ostobaság az egész. Azóta állandóan gondolkodom ezen. Nem megy ki a fejemből. Milyen különös is ez. ő és vele együtt bizonyára sokan ezt olvassák ki ebből a történetből. így értik és így beszélnek róla. Hát hogy lehet ez? Hiszen nekem éppen, ez a történet az egyik legtöbbet jelentő kijelentés mai helyzetünkkel kapcsolatban. Ez számomra most a nemzeti megmaradásunk evan- gélioma. Ha nem ismerném Isten világrendjének ebben a történetben kijelentett igazságát, akkor nem tudnék hinni a magyar megmaradásban. Éppen ez a történet szabta meg számomra népünkkel és nemzetünkkel szemben fennálló kötelességemet: Istentől kérni, kérni a magyar megmaradást, és hirdetni Jézus Krisztus megigazító evangéliumát, mert Isten. a népek Ura hajlandó kevés »igaz« magyarért megtartani az egészet. Egész magyar életünk a benne égő bűnök, a bomlasztó bajok és az életfáját magunk alatt vágó sok-sok mulasztásunk miatt megérett arra, hogy elvesszen. Hogy mégis bűnbánattal hinni tudok a magyar megmaradásban, azért van, mert ebből az ostobasággá gúnyolt bibliai történetből tudom, hogy Isten, az igaz, nagy Úristen hajlandó az egésszel úgy bánni, ahogy a közte lévő néhány igaznak ígéri. Mivel vannak — igaz, nagyon kevesek, de talán elegen — hívő, Krisztusban megigazult s népükért is Isten elé álló magyarok, Isten kegyelmesen megtarthat bennünket. Ostobaság — igazság? Egy ugyanazon tény, kijelentés, »törvény« miért az az egyiknek és miért ez a másiknak? Titok. Kegyelem. »... amint meg van írva: Amiket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, amiket Isten készített az Öt szeretőknek. Nekünk azonban az Isten kijelentette az Ő lelke által.« (I. Kor. 2:9—10.) Igen, így van. Legyen áldott a kegyelmes Isten! Ez a jobb rész. Munka közben Miért olyan nehéz ? Üzemi munkások beszélgettek. Ahogy mondták: nem jól van az élet. Miért? ébredt bennem érdeklődéssé a kérdés. Ők úgy egymásnak meg is magyarázták. Látásuknak az volt a lényege, hogy az Ő érdekeiket senki sem veszi figyelembe, hogy nem hozzájuk igazodik az élet. »Milyen borzasztó, — fakadt ki az egyik — egy egész életen keresztül mindig másokhoz kell igazodni, azért a nyavalyás keserű kenyérért mindig azt kell csinálni, amit más mond, ami másnak hoz hasznot.« Kiderült, hogy napi 8 órai munkával havi l-OOO—rl-200 pengőt is megkeres. Elgondolkoztam. Eszembe jutott egy üzem- tulajdonossal való régebbi beszélgetésem. Ő azt panaszolta, hogy milyen hímestojásszerűen kell ma bánni a munkásokkal, hogy el kell tűnni bogaraikat, s hogy kell alkalmazkodni szeszélyeikhez, mert másképpen nem megy a
