Magyar Református Ébredés, 1943 (1. évfolyam, 1-22. szám)

1943-08-01 / 13. szám

Dr. Erdős Károly urnák DEBRECEN Péterfia u. 15

I. évfolyam, lit. szám. Nyíregyháza, 1948. augusztus 1.

Főszerkesztő: BERECZKY ALBERT. Főmunkatárs: DR. KARÁCSONY SÁNDOR.

Szerkesztőség cs kiadóhivatal: Nyíregyháza, Jósa András-utca 23. Telefon: 25-99.

Értelmiségünk lelki válsága

Az egyik Megbékélés Házabeli »csendes- napokon« bontakozott ki előttem a megbeszélések folyamán az a lelki megkötözöttség, melyben nemcsak népünk egyszerűbb rétegei, de magyar értelmiségünk is benne leledzik. Valaki megemlítette többek között a spiritiz- mns kérdését. Az egyik pestkörnyéki nagyközségben számtalan spiritiszta kör működik s ezeknek tagjai különösen a gyári munkásság és iparosság köréből toborzódnak. Valaki aztán hozzáfűzte ehhez, hogy a spiritizmus térhódítása sokkal nagyobb mértékben veszélyezteti intelligenciánkat, mint az egyszerűbb társadalmi rétegeket. Különösen a katonatisztek között hódít ez a bűnös és veszedelmes tévelygés megdöbbentő mértékben, de egyházi vezetőemberek közül is sokan vannak hódolói a spiri tizmusnak. Érdekes és elgondolkoztató dolog az, hogy pl. a spiritizmusban egyformán keresi élete megoldását az intelligencia és a munkásréteg.

Tagadhatatlan, hogy intelligenciánk számarányánál nagyobb mértékben vesz részt egyházi közéletünkben. Gondnokaink, még inkább főgondnokaink, egyházmegyei, egyházkerületi, konventi és zsinati atyáink mind ebből a társadalmi rétegből kerülnek ki, legfeljebb presbitériumainkban ülnek egymás mellett a munkásság, vagy földmívelő parasztság képviselőivel. Ha valaki távolálló bepillantást nyerhetne egyházi közéletünkbe, azt az igaznak látszó következtetést vonhatná le az első látás hatása alatt, hogy a református egyház teljes mértékben megoldotta az értelmiségnek az egyház munkájába és életébe való bekapcsolását. Azzal a megnyugtató benyomással távozhatna körünkből, hogy nincs semmi baj, legfeljebb az, hogy több az értelmiség, mint az egyszerűbb réteg a reformátusok közölt.

Hogy ez mennyire megtévesztő, az csak akkor tűnne ki, ha látogatást tenne ott is, ahol az egyház élete igazán folyik, a gyülekezet összejövetelein, biblia- és imaóráin. Itt már egészen más a helyzet. Ahol az Evangéliumot

hirdetik és az evangéliumi életet gyakorolják, ott hiányzik értelmiségünk. A csekély kivétel csak erősíti a szabályt. A bibliaórán és imaórán hiába keressük a főgondnok urat, hiába az egyházmegyei, vagy kerületi tanácsbírákat, a konventi és zsinati atyákat. Mintha az arányos munkamegosztás elve alapján állanának: ok, a kiválasztott értelmiség elkormányozzák az egyházat, megoldják jogi felkészültséget kívánó problémáit, a nép, az Istenadta nép pedig hallgassa és gyakorolja az Evangéliumot. Er- lekes, hogy az viszont nem gondolkoztat A soha senkit: érdemes-e olyan ügyért dolgozni, vorondra állani, amelyhez lelkileg nincs köze és amelynek a belső életében — melynek intaktságát és függetlenségét őrzi. — nem vesz részt soha? Kísért az a gondolat, hogy nem is az egyház iránti féltő szeretet ösztönöz a szolgálatra, hanem a külső dísz és a vele járó tekintély.

Az egyház élete és igazi munkája nem a felsőbb egyházi fórumokon folyik, hanem, épen az egyház lényegéből folyólag, a templomban, a bibliaórákon, az imaórákon, a családgondozó és beteggondozó munkában, egyszóval az igehirdetésben, a misszióban, a gyülekezet gyakorlati életében. Meggondolkoztató, hogy épen innen hiányzik a református értelmiség.

Mi lehet ennek az oka? Nincs az értelmiségünknek megoldásra váró egyetlen kérdése sem? Vagy nem nyújt számára az igehirdetés és a gyülekezeti közössjég megoldást? Vagy komplikált problémák megoldásához szokott (jogászi) elméje túl egyszerűnek találja az Evangélium által felkínált megoldást? Avagy vem érzi jól magát az egyszerű nénik és kér- geskezű munkások, parasztok közösségében? (De akkor miért küzd értük olyan nagy odaadással a felsőbb egyházi fórumok gyűlésein?) Vagy pedig egyszerűen nincs benne vágyakozás Krisztus után?

A válasz nem olyan egyszerű ezekre a kérdésekre, hogy egy vezércikk keretében tip1