Magyar Református Ébredés, 1943 (1. évfolyam, 1-22. szám)
1943-06-01 / 9. szám
•bűimé az ember tudatában, amikor azt Istennel hozza viszonylatba. Ezt fejezi ki a zsoltáros király fájdalmas felkiáltásában: »Egyedül te ellened; vétkeztem és cselekedtem azt, ami gonosz a te szemeid előtt.« (Zsolt. 51, 6.) Ám az ember magáihoz szabott gondolkodásában azt képzeli, hogy Isten olyan magatartást fog vele, mint bűnössel szemben tanúsítani, mint aminőt ő tanúsít azzal szemben, aki őt megbántotta. Ennek következtében igyekszik az Istennel való találkozást tőle telihetőleg kerülni. Már Ad ám is az édenkert bokrai mögé rejtőzött Isten hívó szava elől. Tehát a helyett, hogy gyermeki bizalommal közeledne Istenhez, gyanakvó bizalmatlansággal, még inkább eltávolodik tőle. Tart a haragjától, fél a büntetéstől, a bosszúállástól, amit pedig máris magában hordoz, mert Isten csodálatos világrendjében minden törvényszegés automatice fejti ki a maga büntető következményét, míg a mennyei Atya változatlan szeretettel és sajnálkozással nézi tőle távolodó gyermekét. Mivel pedig Isten közelsége az élet teljessége, az Istentől való eltávolodás pedig halál, ennélfogva nem Isten büntető ítélete, hanem az ember saját, téves fölfogása tartja a bűnöst a kárhozat, a halál állapotában. Ebből a veszedelmes, katasztrofá’is állapotból az embert kiragadná a mindenható Istennek sem volt semmi más módon lehetséges. mint egyszülött szerelmes Fiának feláldozása árán. Isten ugyanis nem követhet el erőszakot az ember lelkén. Szükség volt tehát az Istentől rettegő embert meggyőzni arról, hogy Isten nem haragszik reá, hogy nem büntetésre, szemrehányásra várja, hanem bocsánatra, megbékélésre. kegyelemre, vigasztalásra és szere- tetre. Erről pedig az igazságos Istentől rettegő és iránta bizalmatlan emberi lelket meggyőzni, megnyugtatni semmi mással nem lehetett, mint a Fiú önkéntes halálával. »Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért.« (Ján. 15, 13.) Ezért kellett az Ur Jézusnak emberré lenni és. mint ember keresztfán meghalni. A váitsághalál eredménye, gyümölcse hármas: 1. Meggyőzi az embert arról, hogy a mennyei Atya irántuk, bűnös gyermekei iránti sz erel étből adta az ő egyszülött, szerelmes Fiát halálra. »Mert úgy szerette Isten e világot, hogv az ő egyszülött Fiát adta. ..« (Ján. 3, 16.) 2. Krisztus kereszt- halálában döbbenünk rá és szemléljük a bűnt, amely addig oly kedvesen kellette magát előttünk, — a maga iszonyú borzalmasságában. 3. Csak Idvezo'tőnk értünk elszenvedett kínos halála képes szívünkben az iránta való háta és viszootszeretet tüzét lángra lobbantam és egyedül az iránta való viszontszeretet ad erőt bűneinktől való elfordulásra és arra, hogy szívünk királyi székéből becses énünket száműzve, Öt ültessük bele. Ez által kerülünk kapcsolatba a Szentlélek úiiászülő erejével, amint az oly világossá vált előttem Ján. 14, 21—23. Igéjében: »Aki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem: aki pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, én is szeretem azt és kijelentem magamat annak... Ha valaki szeret engem, megtartja az én beszédemet: és az én Atyám szereti azt, és ahhoz megyünk, és annál lakozunk. Amióta ez megvilágosodott előttem, azóta e körül forog minden igehirdetésem és tudom, hogy aki az Úr Jézus kereszthalálának hirdetéséből fciérzi azt a minden emberi képz “letet felülmúló nagy isteni szeretetet, amely őt Istennel megbékéltetni képes, annak a számára válóban örömhír az evangélium. A szél fú, ahová akar . . . így van mindenki, aki Létektől született: hogy kit ébreszt új életre az Ige és mikor, az a Szentlélek titka, de csak a mi, az Urban örvendező és megbékélt életünk példája teszi azt mások előtt is kívánatossá. Kéndi-Lóna dr. K. Tompa Artur. -----□-----A magyar ébredés és a Lélek káromlása Talán legnagyobb akadálya a magyar ébredésnek a széthúzás evangéliumi körökben. Nem arról beszélek, hogy ahányan vagyunk, annyiféle látásunk, ízlésünk, stílusunk van, hanem arról, hogy sokszor egymás ellen dolgozunk. Az egyik azt hirdeti, hogy Isten előtt utálatos paráznaság, hogy hűtlenül eldobtuk a magyar református Siómnak adott nagy ajándékot: elfelejtettük a zsoltárokat és idegemből átültetett énekeket énekelünk. A másik szerint pedig a Hallelujah énekek jelentik az ébredés*. Az egyik szerint a hitvallók és gályarabok ütemes éniekmódia a helves, a magvar, az Istennek tetsző zsoltáréneklés, a másik szerint úgy jó és úgy magyaros, ahogy kialakult. Az egyik szerint az a (közös bibliaolvasás értelme, hogy keressük, mit hirdet közösségünkniek Isten, ítéletet vagy kegyelmet; a másik szerint kiki olvassa magának az ítéletet, semmi köze ahhoz, hogyan ítéli meg Isten a többit. Az egyik szerint készülni keli bibliaórára, a kommentárokból meg fehet ismerni az Ige minden időkre érvényes értelmét ; a másik szerint egyedül a Szent Létek exegetálhat, az Ige már egyszer megismert értelmezése, ha tegnap Istentől való , voltt is, ma már csak férges . manna. Az egvik szerint az a bizonyságtétel, ha élem a Lélek vezetésével új életemet, addig nem szótok Jézusról, amíg a másik ember meg nem kérd ‘zi. honnan van az 'én új életem; a másik úgy vé'i, az én kötelességem a Biblia igéivel tenni bizonyságot Jézusról, akár érti a mátok ember, akár nem. Az egyik a mellett tör lándzsát, hogv Jézus telies társasétetünkét igényli: jogunkat, művészetünket, tudományunkat, társadalmunkat, . vallásunkat; a másik azt hirdeti, hogv ez k csak cirádái az életnek. Az egyik abban Iá*ja a világtól való elszakadást, ha nem szabjuk magunkat a világ értékeléséhez, hanem a függetlenséget, őszinteséget, világosságot, szabadságot hitbizonyosságot keressük, a másik pedig 3
