Magyar Református Ébredés, 1943 (1. évfolyam, 1-22. szám)

1943-08-01 / 13. szám

vall, kizárólag az Isten kijelentésére támaszkodó hittanaimat, szövegezte meg. Itt megint nincsen szi&stég aura, hogy élőhitű keresztyének és Hitvallásai iközött válasszon. Határozott meggyőződésünk, hogy az az élő hit, amely valóban Krisztus hitéből való, megegyezik Hitvallásainkkal.

A 26. oldalon írja: »Komya Mihály igazi misszionárius lett missziói társaság nélkül is. Bár nem tudott románul, tolmáccsal átment a szomszédos nagy román faluba, Tulkára és magyarázta a románoknak a Szientírást, akik közül sokain hitték. Tulkán és a szomszédos román községeikben nagy gyülekezetek támadtak, s valószínűen ez a csizmás szalontai magyar volt az első, vagy egyike az elsőknek, akiknek bizonyságára románok tértek meg hazánkban. Érdemes itt megjegyezni, hogy az erdélyi románságban ma is sok bibliai gyülekezet van.« — A Professzor úr téved, amikor Komya Mihályt gondolja az első magyarnak, aki románokat térített hazánkban. A magyar református egyháznak I. Rákóczi György és Loiriántffy Zsuzsanna idejében komoly román missziója volt éppen az erdélvi románság között. Lehetetlen, ho.ev erről ne olvasott volna a Professzor úr, csakhát ezt nem ismerheti ,vl, mert olyan szigorúan református volt, hogy a Zsoltárokat és a Heidelbergi Kátét adta ki többek között román nyelven.

Következő számunkban Kiss Ferenc elvi megállapításaival kapcsolatban kívánom elmond ani véleményemet.

Békefi Benő.

Hozzászólás az ének kérdéshez*

ii.

Üdvözítőnk csodálatos tapintattal bánik vélünk. Amikor valamit megítél bennünk, bűnné tesz számunkra, elkér tőlünk, vagy ha nem adjuk elvesz, sohasem taszít megoldatlanságba bennünket, hanem mire észrevesszük, hogy valamit kárnak jó ítélnünk az Ö ismeretének gazdagsága miatt, addigra Ö már előkészíti számunkra azt, ami ennek helyét betölti majd életünkben. így volt akkor is, amikor Jézus kedvenc Halielujaih-énefceimet bűnné tette számomra — és ez is amellett bizonyít, hogy valóban Ö tette azokat bűnné. Még vívódtam ezzel a kérdéssel, amikor régi. Halle- lujah-kedvelő közösségeim révén, anélkül, hogy karestem volna, találkoztam kis csoportokkal, közösségekkel, Pesten, Tahiban, Sződ- iigeten. akik zsoltárokat énekeltek.

így aztán, mire megadtam magamai Istennek a HaDlelujah-lkérdésben, örömmel ragad+ A múlt számban közölt első rész nagy visszhangot keltett. A hozzászólásokat a következő számban közöljük. Szerk.

A

dást: szabad zsoltárokat énekelnünk, nemcsak az istentiszteleten, hanem taibliaórán is. Nagyon megörültem azután, amikor ezt a megoldást találtam meg az Igében is: »A Krisztusnak beszéde lakozzék ti bennetek gazdagon minden bölcsességben; tanítván és intvén egymást, zsoltárokkal, dicséretekkel, lelki énekekkel, hálával zengedezvén a ti szívetekben az Urnák« (Kol. 3:4—6). És még: Ef. 5:18—19. I. Kor. 14:26.

Az idézett igeversek a zsoltárokat említik első helyen. Nyilvánvaló, hogy nem véletlenül, hanem azért, mert minden Isten dicsőségét szolgáló éneklésnek ezek a gyökerei. Nem akarok belemenni abba a kérdésbe, vájjon csak Dávid százötven zsoltára értendő-e itt zsoltáron, vagy mondjuk Kodály Psalmus huniga- ricusa avagy Vargha Tamás bátyánk Beh régen vérezel szegény magyar kezdetű éneke is zsoltárnak számít-e pl. Kálvin,nak a kérdéses igevershez írt kommentárja alapján. Annyi azonban bizonyos, hogy Dávid király zsoltárai zsoltároknak számítanak; hogy Kálvin is így vélekedett, nyilvánvaló a genfi ágendáskönyvé- hez írt elöljáró beszéde következő szavaiból: »Ámde igazán mondja Ágoston: senki sem tud Istenről méltóképpen énekelni, csak az, akit Ö tanít meg erre. Ezért akármerre keresgéljünk is köröskörül, sem jobb, sem Isten dicsőítésére alkalmasabb énekeket nem találhatunk, mint a Dávid zsoltárait, amelyekre maga a Szent Déleik tanította meg őt. Amidőn tehát ezeket énekeljük, bizonyosak lehetünk abban, hogy e szavakat maga Isten adja szánkba, mintha csak ő maga énekelne bennünk önnön dicsőségét magasztalva.« S ha azóta talán keletkeztek más olyan énekek is, amikre ugyanezt elmondhatni, amiben egyébként kételkedem, ez sem változtatna azon, hogy Szénit Dávid mind a százötven, zsoltára, azoknak minden egyes verse Isten drága ajándéka számunkra, s minden istenes éneklésünk egyetlen alapja; egy versüket sem hagyhatnék el anélkül, hogy Jel. 22:19 szankcióját magunkra ne vomnók.

De nem megoldása , énekkérdésünknek az, hogy csak zsoltárokat énekeljünk. (Lehet, hogy most azt kívánja Isten, hogy bűnbánattal amiatt, hogy hűtlenek lettünk hozzájuk, tartsunk böjtöt minden más énekkel szemben s- addig semmi mást ne énekeljünk, amíg újra meg nem tanuljuk az elfelejtett zsoltárokat; de azután biztosain ad majd Isten más énekeket is szánkba.) Hiszen az Ige dicséretekről és lelki énekekről is beszél. A zsoltárok ótesta- mnetumi énekek. A törvény alatt levő, a ke-, gyallemnfek csak reménységében részes, a hit által jó bizonyságot nyert, de az ígéretet meg nem kapott ember leikéiből fakasztotta őket a Szent Lélek. Ha kegyelemben élő emberek foglalták is versiekbe, az élő Jézussal találkozott Szenczi Molnár Albert fordította is őket nyelvünkre, mégis csak törvény és prófécia hangzik belőlük felénk. Formájuk is törvény: ilyen kall legyen minden istenes énekünk, alacsonyabb mértékkel Isten meg nem elégszik. Tar-