Magyar Református Ébredés, 1943 (1. évfolyam, 1-22. szám)
1943-07-15 / 12. szám
r. Erdőé I .'.ro1' -.rr.sk EBRECEW Péterfia u. 13 í. évfolyam. 12. szám. Nyíregyháza, 1943. július 15. Főszerkesztői BERECZKY ALBERT. Főmunkatárs: DR. KARÁCSONY SÁNDOR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nyíregyháza, Jósa András-utca 23. Telefon: 25-99. A legnyomorultabb ember Most vasárnap a szerint a vezérfonál szerint, melyen legtöbben olvassuk a Szentírást, az újszövetségi részből az I. Kor. 15. rész volt a,z előírt lecke. Hosszú, 58 versből álló fejezet. Majdnem, hogy sokaltam egyszerre ennyit elolvasni a reggeli csendesórámban már csak azért is, mert szorított az idő. De azért olvastam verset vers után. Egyik csudáiké zásból a másikba estem, mert hiszen olyan aktuális dolgokról beszélt ez a rész. Szinte egészen beleremegtem és felindultam olvasásába. Egyik verse napok óta bennem hasít, mint kétélű fegyver s szinte óránként forgatnom kell magamban. Ez a 19-ik vers így szól: — »Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk.« Hát igen, itt a baj. Nem érdekel bennünket kellően, igazán az örök élet. Ha őszinték vagyunk és leplezetlenül szemébe merünk nézni a kérdésnek, akkor egészen világos, hogy keresztyénségünk nincs az örök életre beállítva. Hiszünk, de nem vesszük tudomásul, hogy »aki hisz a Fiúban, örök élete van.« Evan- gélizálunk, de nem azzal a bizanyossággal, amelyikkel János írta az ő levelét: »Ami kezdettől fogva vala, amit hallottunk, amit szemeinkkel láttunk, amit szemléltünk és kezeinkkel illettünk, az életnek Igéjéről. Ez az élet megjelent és láttuk és tanúbizonyságot teszünk róla és hirdetjük néktek az örök életet, amely az Atyánál van és megjelent nélkünk.« Újságot szerkesztünk, cikkeket írunk, tanítunk, fed- dünk, figyelemztetünk, de nem nagyon írhatnánk oda bezárásul: »Ezeket írtam néktek, akik hisztek az Isten Fiának nevében, hogy tudjátok meg, hogy örök életetek van. és hogy higyjetek az Isten Fiának nevében.« Lapozgatok prédikációs könyveket. Átnézem hetenként s havonként egyházi lapjainkat, résztveszek, vagy gondolatban végig gondolom a legkülönbözőbb konferenciák előadássorozatát. Elég sok és sokféle »hívő« embert, kereső lelket ismerek. Beszélgettem velük. Problémáikkal foglalkozom. Sok bizonyságtételt hallok, olvasok. Ha csak ezekből ismerném, a keresztvénséget, nem volna előttem világos az Isten bizonyságtétele, mert mindez alig-alig szól az örök életről, pedig Isten bizonyságtétele az, hogy »örök életet adott nekünk az Isten s ez az élet az Ö Fiában van. Akié a Fiú, azé az élet; akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban.« Ha ezekből próbálnám elém rajzolni Jézust, akkor körülbelül a földi élet foltozó vargájának ismerném meg. Kétségtelen, hogy Jézus a földi életet is megoldja, de azt is úgy, hogy örök életet ad. A mai keresztyénségnek nincs távlata, ezért beszélnek sokan a keresztyénség csődjéről, ezért van az, hogy sokan féltik a keresz- tyénséget a történelmi holnaptól, mintha maga a keresztyénség megbukhatna. Ezért van, hogy sokan felveszik e világ vádját és maguk is úgy vélekednek, hogy nem tudta a keresztyénség megoldani a világ problémáit, mintha az volna a dolga. Ezért van az, hogy a világ és a keresztyénség egymásra való hatásában és egymással való harcában a kersztyénség (helyesebben a keresztyének) húzta a rövidebbet, mert a keresztyén gondolkodás, erkölcs, egyéni és közösségi élet, egyház és misszió világiasodott el. Mindez legvilágosabban abból ötlik elénk, hogy a hívő keresztyén emberek a maguk egyéni életüket gyötrődések, kínlódások, csüg- gedések, nyomorúságok, kesergések között élik. Békesség és megoldás után vágyódó fiatalemberrel beszélgetve, megkérdeztem tőle, hogy miért nem keresi a Krisztussal való közösséget, miért nem próbálja ki az evangéliumot, mint életmegoldást? Meglepő volt a válasza, azt mondta: »Minek? Hiszen nem megoldás a keresztyénség. Nekem vannak hívő, bibiiás barátaim s tele vannak problémákkal, kínlódásokkal.« — Nekem is megfigyelésem, az, hogy talán egy fajta embernek sincs annyi problémával való vívódása, mint a »mai« keresztyénnek. Mindez azért van, mert csak ebben az életben reménykednek a Krisztusban. Ez azt jelenti, hogy reménység nélkül valók. Reménység nélkül pedig a hit nagyobb nyomorúság, mint a hitetlenség. Ez azt jelent', hogy 1
