Magyar Református Ébredés, 1943 (1. évfolyam, 1-22. szám)
1943-07-01 / 11. szám
neki a Krisztus kérészth ai á lár ó 1, semmilyen »lelki megnyugvást és örömet•< nem fog abból meríteni. És amíg feltételezzük, hogy Jézus Krisztus hallgatóink számára »egy rájuk nézve teljesen idegen történelmi személyiség«, addig — akár így, akár úgy értelmezzük is az Ö keresztiét, csak »botránfcozás és bolondság« marad azi a szemükben. Csak amikor a Szentlélek megláttál; ja az embereikkel, hogy »Isten volt a Jézus Krisztusban«, akkor lesz az Ö halála »Istennek hatalma«, — abban az értelemben is, ahogy te is kifejted, hogy t. i. áttör általa az Isten kegyelme az emberi lélekben ellenálló minden akadályon, de albban a másik értelemben is, hogy ugyanez a kegyelem áttör a magában Isteniben ellenálló akadályon, az Isten megsértett igazságán, amelyik elégtételt követel a bűnért. Mert a megváltó kegyelemnek van .ilyen Isteniben magában megoldandó akadálya is! Az Ige nem úgy mutatja be előttünk Istent, mint aki felől csak a mi bűnös szívünk képzeli, hogy Ö a bűnt haragjával és ítéletével sújtja. Úgy beszél róla, miint aki valóban megvesztegethetetlen, igaz Bírája a bűnnek. Hivatkozol Ádám- ra, akit saját rossz lelkiismerete késztetett elbújni Isten elől az Ö ítélete miatti félelmében. De miért felejted el a történet végét? Az nem arról szól, hogy Isten biztató szóval ulőhivo- gatta Adámot rejtekhelyéről: ne féljen, csak rémeket iát, valójában nincs semmi baj! Hanem olyasmi történt, ami igazolta Ádám szorongását: Isten kiűzte őt a paradicsomi boldogságból bűnéért! És a Jézus Krisztus váltság- halálától eltekintve, mindig is jogosult a bűnös ember félelme. Sőt az a baj, hogy nem érzi magát eléggé veszélyeztetettnek egész létében az Isten igazságos ítélete által. Amint nagyon helyesen írod: Nincs elég »kárhozatbizonyossága«. Ezt az igaz helyzetnek megfelelő »kárhozatbi- zanyosságot« nem idézi fel senkiben sem az, ha a Krisztus keresztje csak azt mondja neki: nincs semmi okod a félelemre, csak képzelődől szivednek a bizalmatlanságában, mert imé, Isten valójában nagyon szeret téged. A bűnös embernek, nekünk mindnyájunknak, arra van szüksége, hogy a kereszt teljes szavát meghallja: azt is, hogy az Istennek van kárhoztató ítélete az emberi bűnre és abból nem engedhet, s azután azt is, hogy az Isten úgy szereti maigát a bűnöst, hogy inkább az Ő egyszülött Fiát áldozza oda, csakhogy az Ő igazságának elégtétessék, de úgy, hogy a bűnös mégis megmenekülhessen és bocsánatában részesülhessen. Az elégtétel nélkül Isten kegyelme azt jelentené, hogy a bűnt súlyos katasztrófának tartani csak a mi rémlátásunk, mert Istien nem csinál olyan nagy ügyet belőle, Ö egyszerűen csák szereti és szánja a bűnöst. Vagy ha ebben a világban, amint írod, »minden törvényszegés automatics fejti ki a maga büntető következményeit« és ez teszi a bűnt mégis súlyos veszedelemmé, akkor Isten ezt csak nézi, mint :aki sajnálja, de nem tehet róla. Hát nem Ö az, aki »csodálatos világrendjét fenntartja« és nem Ö maga sújt le általa' minden bűnre az Ö büntető ítéletiével? És, hogy ezt az Ö ítéletét ne kelljen az 'ember végleges, reménytelen elvesztésével kitelj esítenáe, nem kell-e akkor mégis más úton-módon fenntartania, az Ö »erkölcsi világrendjének« az egyensúlyát, nem kell-e igazságos voltát valahogy mégis kielégítenie, hoigv azután szabad folyást nyerhessen a bűnös ember felé az Ő kegyelme? Erről tesz bizonyságot nekünk az Ige és ezért borulunk le a Krisztus keresztje előtt, amelyben Isten kimondhatatlan áldozat árán feloldotta igazságának és irgalmasságának feszültségét, — »azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette érettünk és reá zúdította azt az ítéletet, amelyet mi érdemelnénk meg, hogy mi ehelyett »Isten igazsága legyünk Őbenne«. (II. Kor. 5:21.) Nem lehet, hogy éppen a Krisztus keresztjének ez a teljes feltárása bizonyulna hatástalannak a mai ember életében! Dr. Victor János. A magyar ébredés ellenségei Amint egy gondolat, látás napvilágra kerül, természetes és lényegéiben jó dolog is, hogy azonnal lesznek bírálói és kritikusai, sőt gáncsvetői is. Amióta a magyar lelkiébredés szükségének gondolata, s mint a magyar élet egyedüli lehetséges megoldásának a látása felmerült, kiformálódott bennünk, sőt üzenetté érlelődött, azóta többen vannak, akik hol gúnnyal, hol megvetéssel, hogy cinizmussal, hol hitetlenséggel nemcsak ellenzői, kritikusai, hanem ellenségei is ennek a látásnak. Neim az a mag- bizatásunk és programmunk hogy magát a magyar ébredés gondolatát és látását propagáljuk, ennek szerezzünk híveket, követőket és vallókat,, hanem azért hisszük, azért imádkozunk, azért dolgozunk, hogy Aki egyedül hozhatja el a magyar ébredést kegy elemiből, az Ö neve dicsőségéért hozza el. Hogy most mégis foglalkozom ezekkel az »ellenségekkel« azért teszem, mert vannak közöttünk olyanok, akik talán nem is gondolnak arra, hogy ők maguk is ellenségek. Az első helyen azokat tartom szükségesnek megnevezni, akik a magyar ébredés gondolatának, látásának látszólag megértői, vagy esetleg íúlhangos propagálói is, de magukat kizárják, vagy helyesebben elzárják az ébredéstől. A Biblia szóhasználatával nevezve őket, a sötétség, az éjszaka fiai, mart hiszen a sötétség cselekedeteit cselekszik. Egyéni életük és az ő részük a közösségben tele van hazugsággal, csalással, hitetlenséggel, törvényesített bűnökkel; ők maguk arra nem is gondolnák, esetleg meg is- sértődnek, ha más mondja: ez így nem maradhat, meg kell térnetek. Sokszor elgondolkozom azon, hogy mit keresgélnek ezek a képmutatók a magyar ébredés ügye körül? Valószínűleg a maguk mentését. A magyar ébredés ellenségei között tekintélyes szerephez jutnak azok, akik ebből a gondolatiból, látásból privilégiumot, kisajátított 3
