Magyar Református Ébredés, 1943 (1. évfolyam, 1-22. szám)
1943-11-15 / 20. szám
reám eső rész, hanem az együtt munkálkodásban van valami kimondhatatlanul áldott és gyönyörűséges tapasztalás, amit sem megérteni, sem megmagyarázni nem lehet mással, hanem csak azzal, hogy —. ilyenkor ott van maga az Ur Jézus kettőjük között. A multkorában elejtettem az órámat, s csak úgy járt, ha egy bizonyos helyzetben a kezemben tartottam. Akárhogy tettem le, támogattam meg, csak megállóit. Mi a bűn miatt elromlott és bár megváltott, de egyelőre még be nem fejezett tökéletlen emberek, akiket az Isten közös szolgálatba állított, csak úgy tudunk együtt munkál- kolni, ha életünk egybeigazított fogaskerekeit, az egész szerkezetet, úgy mindenestől, a mi Urunk Jézus Krisztus tartja és melengeti áldott kezében. P. Tóth Lajos. Milyen legyen a „lelkészné“? Egyházmegyei lelkésznek csendesnapjára kaptam meghívást. Felkértek arra, hogy „A lelki- pásztorné, mint férje segítő társa“ címmel tartsak előadást. Előttem egy kedves fiatal lelkészné az újtípusú lelkésznéről beszélt. Ez az előzetes beszélgetés mésr jobban kiélezte bennem azt a látást, hogy e körül valami végzetes félreértés és baj van. Amint előre sejtettem, nagy megütközést váltott ki mindaz, amit mondtam, a jelenlévő lelkésznékböl és az ott lévő néhány lelkipásztorból egyaránt. Már régóta ég bennem, de most egészen világossá lett telőttem, hogy a lelkészné kérdésben nem látunk világosan és nem állunk tiszta, következetes, bibliai alapon. Ma általánosságban a lelkészné, valami foglalkozási ágat jelent. Az egyházban szinte már olyan „tisztség“ számba megy. Választás előtt vagy alatt lévő gyülekezetekben elég gyakran hallani, hogy mi nemcsak papot, hanem papnét is választunk. Tudok gyülekezetekről, ahová a papnékat meg is hívták „bemutatkozni“. A bel- missziói munkakeretben egész sereg feladat vár szinte hivatásszerűen a lelkésznére. Ő legyen a leánykor vezetője, vasárnapi iskolai tanító. Nem is igazi papné, aki nem tudja eldirigálni a nőszövetséget, a mai felfogás szerint. Ahogy a kedves fiatal lelkészné testvérem megrajzolta az öi- típusú lelkészné részben tapasztalt, részben képzelt alakját: az a lelkiekben, a misziói munkában buzgón elöljáró papné lenne. Nősülni kívánó lelkész barátommal beszélgettem. Az is megdöbbentett, ahogy ő elmondta, hogy müven papnét képzel magának. Annak kitűnő háziasszonynak, nagyszerű társalgó hölgynek, mindenhez értő, jól kiképzett theologának, hívőnek és elsősorban belmissziói munkásnak kellene lennie. Nagyon jó volna, ha értene a zenéhez, tudna énekelni s még jobb, ha több nyélben is beszélne. Vagyis lehessen lelkészhelyettes, kántor, diakonissza, tolmács, társalgó nő egy személyben. Ide illenek kiegészítésül még azok a próbálkozások, amelyek lelkészmennyasszcnyképzéssel próbálják a lelkészné problémát megoldani. Legelőször is azt kell egészen világosan meglátnunk, hogy bibliai alapon nem foglalkozás és nem tisztség lelkésznének lenni. Isten, amikor építi az anyaszentegyházat (azt tudni kell, hogy csak akkor és csak úgy épül, ha Ő építi), akkor az Általa rendelt tisztségeken keresztül építi azt. Ezek között pedig nem szerepel a papnék tisztsége. Tehát nem jelenthet a lelkészné számára se előjogot, se valami különleges egyházi kötelességet az, hogy ő lelkészné. Abból kifolyólag, hogy ő lelkészné, bibliai állásponton semmi kü^nleges viselkedés, magatartás, vagy munkakör nem származik. Ránézve is azok az evangéliumi ígéretek vonatkoznak, melyek minden keresztyén asz- szonyra is állanak. Talán nem hiába való lesz felsorolni ezeket: „Ti asszonyok a ti saját férjeteknek engedelmesek legyetek, mint az Urnák. Mert a férj feje a feleségének, mint a Krisztus is feje az egyháznak, és ugyanő megtartója a testnek... az asz- szony pedig meglássa, hogy félje a férjét. (Efé- zus 5:22—23, 33.) Ti asszonyok engedelmeskedjetek a ti férjeteknek, amiképpen illik az Urban. (Kolossé 3 :18.) Hasonlatosképpen az asszonyok tisztességes öltözetben, szemérmetességgel és mértékletességgel ékesítsék magokat; nem hajfonatokkal és arannyal vagy gyöngyökkel, vagy drága öltözékkel, hanem amint illik az istenfélelmet valló asszonyokhoz, jócselekedetekkel. Az asszony csendességben tanuljon teljes engedelmességgel. A tanítást pedig nem engedem meg az asszonynak, sem hogy a férfin uralkodjék, hanem legyen csendességben. (I. Tim. 2:9 -12.) Hasonlóképpen a vénasszonyok szentekhez illő magaviseletnek legyenek, nem patvarkodók, sem sok borivás rabjai, jóra oktatók; hogy megokosítsák az ifjú asszonyokat, hogy férjüket és magzataikat szeressék. Legyenek mértékletesek tiszták, háziasak, jók, férjüknek engedelmesek, hogy az Isten beszéde ne kárcmoltassék. (T'tus 2:3 -6.) Hasonlóképpen az asszonyok engedelmeskedjenek az ö férjüknek, hogy ha mémelyek nem engedelmeskednének is az Igének, feleségük magaviseleté által Ige nélkül is megnveressenek, szemlélvén a ti félelemben való feddhetetlen életeteket, akiknek ékessége ne legyen külső. hajuknak fonogatásából és aranynak felrakásából vagy öltözékek felvevéséből való; hanem a szívnek elrejtett embere, a szelíd és csendes lélek 'rokolhat at lanságával, ami igen becses az Isten előtt. Mert így ékesítették magukat baidan ama szent asszonyok is, akik Istenben reménykedtek, engedelmeskedvén Ábrahámnak, urának nevezvén őt; akinek gyermekei lettetek, ha jót cselekesztek és semmi félelemtől nem rettegtek.“ (I. Péter 3:1:—6.) Ezek alapján világos, hogy a Krisztusban élő, a Krisztusban megváltott keresztvén asszony, még akkor is, ha történetesen a férje egyházi szolgálatban áll, mondjuk lelkész, a Knsdu^ban férje iránt engedelmes lesz. Mondhatjuk, hogy „jó feleség“ lesz, mert éppen a szelíd és csendes 3