Magyar Református Ébredés, 1943 (1. évfolyam, 1-22. szám)
1943-06-15 / 10. szám
tási alkalmazotti munkát végző leány leveléből: ». .. Megtört szívvel olvastam el Nt. úr levelét, Alázatos szívvel leborultam Isten előtt és kiértem, hogy bocsásson meg, hogy ilyen szeretetlen voltam Hozzá és így megszomorítottam (Istent). Továbbá pedig kértem, hogy szabadítson meg nyomorúságomból, mit büntetésből adott ream (Lelki). Isten után pedig kérem Nt. ui ék at bocsássanak mag botlásom miatt. Azóta nyomorultnak és elveszettnek érzem magam . . . Most már tudom és érzem, hogy mindennek én vagyok az oka. Megkeményítettem a szívemet az alázatosságra. Ilyenkor látom meg, hegy igaz az, amit egy ref. traktátusban olvastam: »A hívőknek van ismertető jele. Akkor feltettem a kérdést, vájjon mi lehet? Alázatosság. Ezután fogom gyakorolni.« .. . Ha most úgy egy pillanatra bele tudna tekinteni telkembe Nt. úr, meglátná, hogy tele van szomorúsággal és bűn- vallással. Meg kell térnünk mindennap, szintén traktátusban olvastam: »Próbáld megszámlálni bűneidet és Isten kegyelmét« ... Óh, e papiroson nem tudom leírni lelkem szomorúságát és örömét, hogy e szemtelen viselkedésem után is szívesen látnak Nt. ur.ék. Nincs annyi lelkierőm, hogy fel tudjak menni, habár úgy volna helyes eljárás. Pedig szeretnék a Nt. úrhoz pár kérdést intézni lelki életemre és lelki életemről és hogy kell élnem Isten előtt. Mert az új útra vezetett Isten egy hívő emberen keresztül, de ő semmi útmutatást nem adott, de tudom, hogy imádkozik értem. Kezdetben vettem Krisztus szeretetét és kegyelmét, most már keresgetem mi a kötelességem Istenihez és Feljebb valóságokhoz . .. Hallottam, hogy Nt. asszonynak jött segítsége (másik lány). Kérném, hogy rnegbo- csájtása utón fogadja el tőlem e sorokat szeretettel . . . (itt egy szép és megható, igen megszívlelendő »cselédfogadó imá«-t közöl): »Igen Atyám, alázatosan veszem át és hordozom a felelősséget cselédemért, kit nékem adtál. Áldd meg szolgálóleányomat lelki és testi áldásaiddal, Hajtsd hozzám —• kérlek — az ő szívét, hogy utat találjak leikéhez és hűséges gondviselője, nevelője, tanítója lehessek. Adj kölcsönös szeretetet szívünkbe egymás iránt is, áldd meg az ő személyén keresztül a mi házunkat, melynek szolgálatába szegődött. A Jézus érdeméért. Ámen.« Nem tudom, hogy milyen leány és varion világítani fog-e házukban, vagy sötétséget csinál. Isten iránti bűnbánatom szívem mélyéből jön és kérném, hegv Isten után bocsássanak me« Nt. úrék botlásomért. Alázatos szívvel maradók: Aláírás.« E levél világosan mutatja, hogy ők igénylik a lelkűkkel törődést és azt is tudják, hogyan kellene csinálni. SZEM.------□------A Biblia mélységei felé A Lélek által Akiiben ti is együtt építtettek Isten, hajlékává a Lélek által... ... adja meg néktek az Ö dicsősége gazdagságáért, hogy hatalmasan megerősödjetek az Ő Lelke által a belső emberben ... Minden imádsággal és könyörgéssel imádkozván miniden időben a Lélek által... Efézus 2:22, 3:16, 6:18. Vannak a Szemtírásnak olyan 'kifejezései, amelyek jelentősége alig tűnik fel a biblia átolvasó ember előtt. Legfeljebb, mint a Biblia kissé régies és nehézkes nyelvezetének különös sajátosságait elhordozzák. Mintha elvesztették volna hangsúlyukat. Se az olvasás, se pedig az elmélkedés köziben nem emelkedik ki jelentőségűik. Mostanában figyelni szoktam ezekre magam és mások kegy ess éggyakorlata közben» Az első megfigyelésem az, hogy a legjobban azok a kifejezések homályosodtak el, amelyek a »hogyan« kérdést volnának hivatva megfelelni. Nagyrészben éppen ezért olyan sikertelen vállalkozás, nyöszörgés, nyavalygás gyakorlatilag keresztyénségünk. Az látszik, hogy nem értünk hozzá. A másik megfigyelésem pedig az, hogy a Szentlélek Úristenről szóló kijelentések szinte lényegtelenül sikkadnak el elmélkedéseink, sőt bizonyságtételeink, prédiká- lásaink közben. Mintha a Szentlélek Úristen legalább is a mi szempontunkból kevésbbé volna jelentőségteljes, mint pl. az Atya Úristen, vagy a Fiú Úristen. Úgy a »hogyan« kérdés, úgy a Szentlélek Úristen ismerete és tisztelete szempontjából igen fontos, de előttünk jelentőségében kellően nem világos kifejezése a Szentírásnak: a Lélek által. Hány helyen olvassuk ezt szinte naponként bibliaolvasásunk közben. És hogy nem világos előttünk értelme, az abbó'l tűnik ki, hogy nem e szerint gyaikoroljükfeeiresztyén életünket. Lélek által... Ez a kifejezés először is arra figyelmeztet, hogy keresztyén életgyakorla- tunkjban egy egész sereg dolog n:m mehet végbe másképen csak a Szentlélek által. Hiába való minden erőfeszítés, akarás, nekidüiés, mert nem ezek által érhető el, valósítható meg, hanem csak a Lélek által. Hiába szeretném kiépíteni, magamlban mintegy megszervezni a nagyszerű, Istennők tetsző keresztyén életet, nem main/, kudarcba fül, s kínlódássá nyomorodig mert az örök isteni rend és a Krisztus evangéliuma szerint a keresztyén »siker« kezese, megvalósítója a Szentlélek Úristen, hiszen ezért mondja gyakorta és félreérthetetlenül: a Lélek által. Nem jöhet össze keresztyén közösség, vagyis nem épülhet az anyaszentegyház, csak a Lélek által. Hogy ma közösségeink annyi bajjal kínlódnak, hogy annyi szeretetlenség, civódás 6