Mályusz Elemér szerk.: Magyar protestáns egyháztörténeti adattár. XV. Budapest 1934.

Előszó

ügyi és politikai harcaiban szinte döntő szerepet játszott. A magyar és az örökös tartományokban élő protestánsok sorsa közös volt, hiszen az ellenreformáció közös irányítás mellett egyszerre indult meg a Habsburgok egész birodalmában. Magyarország azonban közjogi helyzeténél fogva előnyt élvezett és ezt használták ki az örökös tartományok protestáns rendéi a magyarokkal kötött érdekszövetség révén. így lett hazánk a Nyugat védőbástyája a török ellen, közjogi és belső viszonyai következtében pedig mintegy előharcos a Habsburg-országok által uralkodóik ellen a vallás szabad gyakorlatáért vívott küzdelemben. Ennek 1608-tól élete végéig egyik leghátósabb szellemi vezére volt Thurzó György. Kiváló reálpolitikai érzékével a török elleni harcot és a katolikus restauráció elleni védekezést úgy tudta összeegyeztetni, hogy annak üdvös következményeit egyformán érezték úgy az uralkodóház mint a protestantizmus, mert az udvarnál állandóan hangoztatta, hogy a lelkiismereti kényszer az amúgy is elkeseredett honfiakat könnyen a török felé sodorhatja, ami az uralkodóra a védelem szempontjából igen káros következményekkel járhat. Míg egyfelől tudta, hogy ha az uralkodó az örökös tartományokban eléri célját, a rekatolizációt, ugyanazokkal az eszközökkel Magyarországon fogja folytatni, másfelől azt sem tévesztette szem elől, hogy egy esetleges vallási harcból csak a török, a keresztyénség legnagyobb ellensége húzna hasznot, sohasem szűnt meg tehát a békés megoldást pártfogolni úgy a magyar, mint az osztrák és morva szövetséges rendeknél. Míg a királyhoz intézett felterjesztésében hivatkozik arra, hogy az osztrák protestánsok kérelmeinek rideg elutasítása rossz hatást gyakorolna a magyar rendekre is, addig egy pillanatig sem szűnik meg szívére kötni a „Horniaknak", hogy amit békés úton elérhetnek, azt ne kíséreljék meg fegyverrel megvalósítani. Inkább szenvedjenek hitükért, hiszen a szentírás tanítása szerint azok a boldogok, akik a Krisztusért háborúságot szenvednek. Hogy milyen nagy jelentőséget tulajdonítottak a külföldi protastáns vezérek Thurzó vallásügyi politikájának, arra a sok közül egy bizonyíték Vilmos bajor hercegnek 1608-ban Thurzóhoz intézett szép levele. Mint legfőbb jellemvonást emeli ki egyéniségében hazájához és hitéhez való nagy ragaszkodását, ezek szabadságának biztosítása ügyében kifejtett fáradhatatlan munkálkodásását és kéri, hogy e munkájában sohasem feledkezzék meg a szomszédos országokban élő hittestvérek sorsáról és szenvedéseiről sem. Azzal szerezheti a legnagyobb érdemeket az egyetemes protestantizmus szolgálatában, ha a lelkiismereti szabadságért, mint általános kívánságért harcol és a Magyarországon e téren elért eredményeket nagy tekintélyével a szomszédos országokra is kiterjesztetni törekszik. Thurzó néhány vonatkozásban valóra is váltotta e később katolikussá lett fejedelem kívánságait. Az iratok közlésénél a Történelmi Társulat közlési szabályzatát tartottuk szem előtt. A latinnyelvű daraboknál, eltekintve néhány újabbkori helyesírási jellegzetességtől, a klasszikus helyesírást követtük, a magyarnyelvű iratokat ezzel szemben a nyelvészeti követelmények figyelembevételével teljesen betűhűen nyomattuk le. Eltérés csupán a pontozásban mutatkozik, ahol a könynyebb megérthetés kedvéért a túlhosszú mondatokat pontokkal osztottuk kisebb egységekre. A szövegekben a közérthető rövidítéseket, mint Kedg, Kgmes, Nagod stb., az ünnepek nevében levő S., a személynevek előtt vagy után álló M., D. stb., felbontatlanul hagytuk. Az előforduló családneveket, amennyiben azok ma is közismertek, mai alakjukban írtuk a regesztákban és a jegyzetekben, egyéb esetekben viszont rendesen megtartottuk, mint legcélravezetőbbet, az eredeti írásmódot, meg különösen olyan esetekben, amikor a sajátkezű aláírás következetes. A helyneveknél a helységnévtárban hivatalosan megállapított nevekét használtuk.