Pokoly József szerk.: Magyar protestáns egyháztörténeti adattár. X. Budapest 1911.
II. Miskolczi Csulyak István esperesi naplója és leveleskönyve.
atyjafiai épen felvöttek, az izsépi atyjafiainak abból részt nem adtak, hanem az földesúrhoz: János Uramhoz igazították, ezt mondván: Tholnai János Uram az te részedet elvötte, és kérd meg őtőle. Kérte, de csak hat köböl búzával kínálta, de azt is nem vötte el. Istenre kérte, mondván, mert őtet nem illeti, de ugyan nem adta. Az Jobbágy-fiak (kik közül egyiknek tehenét vötte el, az másiknak ökrét, de azt az ökröt tiz forintért adta vissza) immár azok az fiak elbujdostak Izsépből és imitt-amott szolgálnak. 1 Pálenka égetésre csötört 3. gabonát adott ki, s az mely nem volt szokás azelőtt, az pálenkát rajtok hagyta az jobbágyokon, és minden csötört gabonáért tizenkét pénz híján egy forintot vött rajtok, az mely teszen fl. 10. d. 56 és az 3 esetért gabonának az ára. 2 Karácson után két négely sert küldött Izsépben, de sem itezét nem küldött, sem nem izent, mint árulják az jobbágyok. Az jobbágyok azt itílték, hogy ugy kelljen árulni, mint az több földesurakét; annak okáért az magok itczéjével áruitatták ki az szokás szerént; az urak egy négelyen fl. 3 vöttek, Ő Kegyelme pedig egy négelyért tizenöt pénz híján vött fl. 4., az másikért negyedfelet. 3 Azután még két négely sert küldött rajok és az maga itezójét vele együtt, de mivel kisebb volt az az iteze az falu itczéjénél, nem költ el az ser, 4 hanem az egyikben valami maradott volt és azt 36 pénzen adta el az korcsmáros, de az korcsmároson ugyan fl. 4. vött. Az másik négely sert egészben adták el fl. 2., mert ha több ideig tartották volna, megbüszödött volna és el nem adhatták volna, de János Uram negyedfél forintot vött érette rajtok és mégis ötven pénzt követ. Huszár Jánosra vetett volt egy hordó bort kiárulni, de mivel ő öreg ember volt, az maga fiával áruitatta ki; sok idő tölt az kiárultatásban, végre osztán addig költ az bor, hogy annyira elfogyott, hogy az csapját kivonván, csak azon seprő jött ki az likon. Az seprős hordót szekérre tevén Varanóra visszahozta, de akkor Tholnai Uram Tolcsvára készült szüretre és a hordót meg nem mérhette mindjárt, hanem két hét múlván megjővén, az fiát Huszár János beküldötte ; kiütvén 1 Széljegyzet: Erre nem emlékezik. 2 Széljegyzet: Éltének vele. R. ecclesiae: Complarság volt, azelőtt nem volt. 3 Széljegyzet: Azt várta belőle, az mi benne volt. * Széljegyzet: Az város itezéje volt. R. ecclesiae: Az helybeli itczével kellett volna.