Pokoly József szerk.: Magyar protestáns egyháztörténeti adattár. X. Budapest 1911.

I. Adatok a magyarországi puritánus mozgalmak történetéhez.

3. Protestamur igitur sancte, nos in hac societate nostra hactenus quidem absque consensu reliquarum ecclesiarum probe memores sanctae unionis ecclesiarum hungaricarum et transsilvanicarum nóvum aliquid presbyterium ab illo recepto et a temporibus reformationis in ecclesiis hungaricis usitato formaliter distinctum,ut quibusdam adplacet et quidam nonnulli fratres imaginantur, vei etiam suspicione quadam aliqui de nobis praeconcipiunt, nondum recepisse, sed nostram sententiam de certa modalitate presbyteriorum sive jam constitutorum sive constituendorum ad communem reliquorum fratrum eis et ultratibiscanorum, quibuscum unionem exercemus in Christo, consensum remisisse. 8. Barcsay Akos levele Lórántfy Zsuzsannához. (Az eleje hiányzik) isteni rendelést, hirtelenkedének egyen vagy ketten, dicsőségeknek előbb mozdítását tekintvén inkább, mint isteni dicsőséget; azért is nem bocsátotta s nem bocsátja Isten elő ő Kegyelmeket. De immár az ecclesiák az régi állapotban megöregedvén, igen hirtelen kezdek az korlátban fogni, nem különben, mint az megaggott fának görbeségét egyenességre akarván hozni, eltörést szerez inkább, mint megegyenesítést, igy járnak az hirtelenkedők is, kárt mint hasznot tőnek. Én, látja Isten, Kegyelmes asszonyom, szánom szívből Nagyságod ezen való törődését, tudván az Nagyságod természetit, az mit felteszen s végében nem vihet, minemű szívbeli fájdalmával szenvedi, de Kegyelmes asszonyom, csendesítse meg Nagyságod felháborodott lelkeesmeretit Gamaliel példájával: Ha Istentől vagyon, végben megyén, ha nem, esze vesz; ugyanis Isten nem akarta végben mehetőségét, mert ha akarta volna, az együgyűek által kezdette volna, nem az magokat másoknál tudósabbaknak állítók által, az sziveket is minden rendnek az bevételre elkészítette volna, mint az apostoli cselekedetekben az Szent Péter prédikácziójának hallgatására; de ez az isteni dolog az kevélyeket megalázassál, az alázatosakat felmagasztalással szokta megajándékozni. Ugy látom, az én Kegyelmes uram is nem kevés szívbeli fájdalmával vagyon, hogy Nagyságodnak láttatik véteni ez dologban, látja Isten, magam szánom az ő Nagysága ezen való búsulását, de jobb Istennek engedni, mint sem embernek kedvezni. Nagyságodnak alázatosan könyörgök, tekintse Istent s az jó lelkiesmeretit, az mely mindenek előtt tündöklött s tündöklik, hogy sem több botránkozás következzék, mint haszon következett, az ellenkezők között is nagyobb rágalmazásra való ok ne adassék s holta után is Nagyságodnak