Pokoly József szerk.: Magyar protestáns egyháztörténeti adattár. X. Budapest 1911.
I. Adatok a magyarországi puritánus mozgalmak történetéhez.
Az lelkeződők és részegesek felől is azt parancsolta ő Kegyelme, hogy ha elsőben hallaná ő Kegyelme vagy részegen látná, azért ecclesiát követtetne vele, — ha másodszor, examinálná, és sem magát, sem házanépét az oly embernek tisztességesen nem engedné temetni. 11. Febr. sub sigillo oppidi. Szerencsiensium attestationes. I. O. d. Andreas Tibai, annorum 32. Győri Istvánnal levén gönczi gyűlésben (az prédikátorával), említem ő Kegyelmének: mi okon cselekszik most ez dolgot, hogy ezelőtt háznál is kereszteltek, éjjel is, s akármi időtájban is? Kire ő Kegyelme felelt: ennek előtte gyengék voltak az keresztyének az vallásban, azért cselekedték némely tanítók, de ha némely tanítók az porban takarták és elhallgatták az igazságot, az mi böcsületes esperestünk velünk együtt élni akar vele Mert némely tanítók az pohár mellé szítanak. Hallottam ő Kegyelme szájából, hogy az Ecclesiában nagy szakadás vagyon, csak Isten tudja, mi leszen. Ismét ő Kegyelmétől hallottam: Nem káplán, szolgatárs. II Andreas Czapó annorum 60. jur. fatetur, III. Andreas Merva (?) juratus assessor 41. fatetur. Isten ingyen kegyelméből áldott volt meg egy fiu magzattal, melynek azon órában vévén eszünkben beteg voltát, futottam emberséges emberekhez keresztatyáért, anyáért, hogy felvigyék kereszteltetni prédikátor uramhoz, fel is vitték, de G-yőri István p. uram nem keresztelte meg éjjel. Azután az gyermek nem érte az reggeli prédikácziót, hanem megholt. Győri István uram hivatván monda: Tudom, Kegyelmed neheztel (mondék: bizony fáj a szivem), — monda: ne, mert az keresztyének gyermeke ha kereszteletlen meghal is, el nem kárhozik; bár az én lelkem kárhozzék el, ha az kereszteletlenség miatt elkárhozik. Egykor visitatióban esperest T. u. is itt levén, ezen dolog jőve bé, melyben ő Kegyelme is igy vigasztalt: ne fájjon szived, mert si radix sancta etc. Hogy meg nem jelentette az rendelést, nem jól cselekedte Gy. u. Hogy az articulushoz tartotta magát, jól cselekedte. Ezután is ehhez tartsák magokat, mert ezután igy leszen. Közönséges helyre vigyék keresztelni, akár vasárnap, s akár éjjel, napon reggel vagy estve, az templomba, — de hogy csak vasárnapra rendelte volna, nem hallottam. Hallottam Győri I. uramtul Miskolczi prédikátor uram lakodalmakor: ördög, nem főpap, — ördög, nem káplán, szintén olyan szolgatárs, mint szintén maga.