Pokoly József szerk.: Magyar protestáns egyháztörténeti adattár. X. Budapest 1911.

I. Adatok a magyarországi puritánus mozgalmak történetéhez.

az első postulatumra csak azt felelvén, hogy elsőben mind az kettőt megolvassa, mely egyéb nem volt tergiversálásnál, mert ha az mi scholáinkban educáltatott, tudnia kellett volna. Az is merő tergiversatio, hogy midőn kívántuk, magyarázná meg az ligának alkalmatosságát, végét, hasznát és értelmét, akkor csak tité vété s elhagyá, mostan immár irja, hogy másutt mutogatja meg és azoknak ítéleteket katalógusban szedje. De az okos ember meg nem nyugszik azon, mert actor et testis az conjurator egyszersmind nem lehet; mely conjuratiót színeiheti ugyan, csak adjanak hitelt neki. Más az, hogy qui statuit aliquid parte inaudita altera, aequum licet statuerit, haud aequus fűit. IV. Mendacium, hogy egyébbel nem kárhoztattuk az ligának módjánál, mely Isten törvénye ellen nincsen. Mert nem vádolni mentünk volt az gyűlésben, de ha vádolni akartuk volna, annyira kimutatta foga fehérét, hogy méltán mondhattuk volna superbum pharisaeum, mivel olyan toppanva jött élőnkben, mint egy comoediában personatus hystrio. Mondhattuk volna embertelennek, mert holott én az én atyámfiaival emberségesen tractáltam vele, ő közülünk egyiket calumniatornak, mást hazugnak, harmadikat értetlennek mondotta ok nélkül. Osztán vádolhattuk volna impudens confidentiával is, mert midőn prédikáltattuk, az auditorokat, kiket azelőtt nem látott, nem ismert, vétkeket is nem tudta, tradidit satanae, némely vétkes prédikátorokért indifferenter rendünkben, személyünkben, életünkben traducál, hogy ő nálunknál jobbnak ítéltessék. Osztán ha az ligának módjánál egyebet nem kárhoztattunk volna is benne, az is nem kicsiny volt volna, melyben az mennyi jót találunk, megannyi gonoszt. Jó az, hogy mind magát, mind egyebeket az szent életre kötelez, de hogy pecsétes levéllel kötelez egyebeket, ezzel elégtelennek itéli az Isten törvényét, az apostolok sokrendbeli intésit, az keresztségnek sacramentumát, és jövendőben az kik ecclesiastica functióra mennek, esküvéssel megerősítendő obligatióját, az mikor ujabban meg kell eskünni, hogy maga is szentül él, s mind másokat szent életre vezet életében és tanításával, — mely pecsétes levelet se testimonio divino, se exemplo soha meg nem mutathat, annak felette az kik pecsétes levelének nem subscribálnak, azokat una litura mind gonoszéletünek tartja. Végezetre mert pápistaságot redoleál, kik esküvéssel háromra köteleznek egyebeket, ad coelibatum, ad paupertatem, ad obedientiam. Az conjuratiónak penig mind substantiája, mind módja kárhozatos leszen, valamíg az helvetiai confessiónak és palatinatusbeli catechismusnak nem