Thury Etele szerk.: Magyar protestáns egyháztörténeti adattár. VII. Budapest 1908.

XXXIII. 1617 május 1-én Köveskuton tartott zsinatra, vitatkozásra hívja Pathay az ubiquitarius Zvonarits Mihály sárvári lelkészt. Ennek előzményei.

alatt való tanítót ne illesse. Ha pedig valakinek vagy kegyelmetek részéről, vagy innen mi felölünk, oly iniuriája történnék valakinek eretlensége miatt, találja meg a maga seniorát, avagy superintendensét, annak panaszolkodjék, ós az irjon az ő senior avagy superintendens barátjának; az eklézsiának censurája szerint büntettessék RZj cl ki által hágja eleiben szabott törvényének határát; büntettessék pedig személy válogatás nélkül. így leszen közöttünk békesség, csöndesség, «gy nagy városban sok hiten, sok valláson való emberek vannak, kik egymás között soha békével nem élnének, ha mindennek szabad volna máson, az ő gondolatja szerént való akaratját teljesíteni. Most is bizonyára, ha Mihály uram maga kezével igazat nem tett volna magának, és vagy maga levelével, avagy kegyelmed által engemet megtalált volna, a Tholnay István irása felől; mint im én, a mindnyájunkon tett boszu ós szidalom felöl kegyelmedet, mint superintendenst kerestem meg, azt mondom, hogy Tholnay István erről az én hirem nékül való irogatásáról illendőképen meg szóllítottam volna, kin ő kegyelme is meg elégedett volna. Dato, ha mindketten affectusból irogattanak egymásnak, az atyafiúi szeretet mindezeket elfedezné az apostol mondása szerónt. Csak ő kegyelme minden vallásunkat generaliter és magamat privatim ne gázolt volna illyen igen föl, felelt volna Tholnay uramnak magának, a maga ellen irott bosszúság felől. De mivelhogy ö kegyelnie illyen nyilván, magyar nyelven kibocsátott levelével (azt vélem azért cselekedte Mihály uram ő kegyelme, hogy a kösség és magyar irás olvasó nemes uraim eleiben nyiívábban ki nyissa és terítse a rajtunk tett gyalázatot) ós a maga merészségének és tudományával rajtunk veendő győzödelmének fenyegető decantálásával, ama mondás szerint, a Tholnay István ellen írt levelében: Ha tovább börzönködtök ti kálvinisták etc, mindnyájunkat szidalmazott és gyalázott vallásunkkal egyetemben. ítélje kegyelmed maga meg, ha tűrhető boszú-e ez, avagy tisztességgel elhallgatandó csufolás? Ezek után cum protestatione a derék válasz tételre lépik kegyelmed, és azt irja, hogy ha szintén meg engedhetné is kegyelmed, hogy Zvonarits Mihály uram, avagy egyebek kegyelmetek közül a mi synodusunkba jöjjenek, de ugyan egyátaljában semmiképen megnem engedi: hanemha valakinek mi pöre vagyon kegyelmetek közül valakivel, kegyelmed is superintendensnek tartja magát, ós minden esztendőben synodust cogal, oda menjen, ós ott meg felel, ha illendő emberséggel megyén kegyelmetek köziben. E nagy kemény