Thury Etele szerk.: Magyar protestáns egyháztörténeti adattár. VII. Budapest 1908.

XXXIII. 1617 május 1-én Köveskuton tartott zsinatra, vitatkozásra hívja Pathay az ubiquitarius Zvonarits Mihály sárvári lelkészt. Ennek előzményei.

gondolkodjék felőle, talán közelebb is talál akasztalót magához. Ha pedig nemzetségem alacsonyságát akarta meg jedzeni, ezen akasztalásnak igéjével, azzal meg nem bántott. Tudva vagyon sok jámbornál az én nemzetségem jámborsága, Istentől rendeltetett igaz munkájával való élete keresése, abban Ő szent felsége áldása, kinek még most is jelei vannak, és emlékekezeti, noha több huszonnyolcz esztendejénél, hogy az én atyám el nyugodott az Urban. Hogy pedig nemzetségemben alacsony állapotú emberek voltának, nekem az matériám, hogy dicsőitsem hálaadással Istenemet, ki az én alázatosságomban megemlékezvén rólam, tett ő szent felsége maga szolgájává, és az ő isteni titkainak sáfárává. Nem is ártott nemzetségem alázatossága nekem, az én hivatalomban még eddig semmit, valahol laktam, és valahol szolgáltam, tudom mindenütt oly tisztességes emlékezetet hagytam utánnam, hogy ezután is, ha szükségük lenne szolgálatomra, meg nem unattatnám tőlük, mert nem volt köztük az én munkám is haszontalan az úrban. Mennyire pedig Pathay uram is nemzetsége nagyságában, maga tudja, én bizony csak hírrel sem hallottam, de hihető, hogy nem volt minden nemzetsége superintendens. Vélje kegyelmed superintendens uram, ha el nem mondanák-e ezek is amazt: Nonne hic est fabri filius? avagy mint szent Márk írja: nonne hic est faber? Filius Mariae ? et scandalizabantur in eo. (Marc. 6. 3.) Boldog Isten, nagy dolog, hogy ez a világ mindenkor csak a magnificumra tátja száját. Miért nem gondolkodott inkább arról Pathay uram, hogy ugyan ez szokása Istennek, hogy az Ő dicsősségét a kisdedeknek szájuk által vigye véghez, avagy amarról: Quae sulta sunt mundi; elégít Deus, ut confundat sapientes: Et infima mundi elegit Deus, ut confundat fortia, et ignobilia mundi, et contemptibilia elegit Deus, et ea quae non sunt, ut eaquae sunt destrueret, ut ne glorietur omnis caro in conspectu eius, ut scriptum est: Qui gloriatur in Domino glorietur. (1. Cor. 1. 27. Jerem. 9. 22.) Ha erről gondolkodott volna, ezen meg csufolásomra, maga választ talált volna magának. A kivel legyen vége, az ón kegyelmed előtt való magam mentségének, ha az ellenkező felek miatt nyughatom. Mert nekem látja Isten semmi kedvem nincs, semmi efféle patvaros versengéshez, csak lehetne nyugodalmam, a mi üres időm maradhatna szolgálatomtól, hasznosb munkával tudnám eltölteni Isten éltesse és tartsa meg kegyelmedet. Psalmo 9. versic. 20. Exurge Domine ne confortetur homo, iudicentur gentes in conspectu tuo, ut non apponat ultra magnificare se homo super terram.