Thury Etele szerk.: Magyar protestáns egyháztörténeti adattár. VII. Budapest 1908.

XXXIII. 1617 május 1-én Köveskuton tartott zsinatra, vitatkozásra hívja Pathay az ubiquitarius Zvonarits Mihály sárvári lelkészt. Ennek előzményei.

vagyunk mi az igaz és nem káros békességnek gyűlölői. Ha ez külömben vagyon, mutasson a bűi prédikátor, bár csak két ujnyi papirosra írott levelet, kivel én őtet provocaltam volna előbb, és bár kegyelmed előtt én pironkodjam érette, és találtassam olyan égő tűzre olajöntö embernek, mineműnek tetszik Patayuram előtt. Fájlalja is Patay uram, hogy én a bűi prédikátort kálvinistának és sacramenti perdának írtam és annak tudományának némely részeiben a Krisztus Istensége tagadásának magvát hintegetni mondottam. De azzal nem gondol ő kegyelme, hogy a bűi prédikátor engem oly tanítónak ír, ki a Krisztus testét foggal tanítanám rágattatni, az én üdvösségem dolgában nem tudva munkálkodnám, a régi doktorokat gyalázatban hoznám és sokakat efóléket. A mi eklézsiánkat pedig nem igaz eklézsiának concludalja, az praemissák igazak ha volnának is, azt továbbá ha hallja is Patay uram, de nyilván nem gondol vele, hogy közönségessen az ő kegyelme alatt való atyafiak, testrágóknak, testmaróknak (mint ő kegyelme is a levelében a bűi prédikátornál értőbbnek ír engömet), Capernaitáknak, Synusiastaknak, Methusiastáknak, Euthicus eretnek követőinek, Brentianusoknak hívnak, és mint Severinus Sculteti panaszkodik, Procrustes latorhoz hasonlítnak, ki vendégit ember hússal vendéglette. A Helvetiai Confessiobanis cyclopikus ubiquitariusoknak neveznek Bézával, állítom arról a Cyciopsról, a ki az Ullisses társait, mint Virgiliusban irván vagyon, föl szaggatta és meg ette. Nem régen a Krisztus testét, vérét, és annak a vég szentvacsorában jelen lételéről való tudományunkat hasonlították fekete lével főtt nyulhushoz, és úgy abálták föl, mint az első zenebonakor az ubique comoediában, hogy mind bélit, s mind szára húsát és egyébb tagjait is fölosztották vala Krisztusnak. A mint a Comoedia megtaláltatik az mi eklézsiánk conservatoriumjában. A kinek csak magyar nyelvre való fordulásáért is, egy itt Sárvárott, a nemes vármegyében való fő népeknek törvénye szerént, halálra Ítéltetett, ha a jámbor urnák könyörületessége életét meg nem tartja vala. Ilyen nagy tűrhető és vétek nélkül való emberek ám az ellenköző atyafiak, illyen igen szenvedik kertjük széli meg pörzsölődósét. Mi pedig szegény fejünk, publicanusok és samaritánusok vagyunk, ha csak két szót szólunk is. Immár hát legyen ez is panasz, ha vagyon ki előtt panaszolkodnunk, ha pedig mind ezekben csufolással inkább öregbítik valakik fájdalmunkat, hagyjuk miis annak a mi édes Idvezitőnknek igaz ítéletire ügyünkéit a kinek dicsőssége ós tisztessége