Stromp László szerk.: Magyar protestáns egyháztörténeti adattár. VI. Budapest 1907.

3. Kis Bertalan és Musay Gergely dunántúli ág.hitv. ev. püspökök egyházlátogatási jegyzőkönyve 1631—1654. Közli: Thury Etele

Ez hagyomány földeket, ezen visitatioban elintézvén, mivel ennyi időtől fogva az egyházhoz semmit nem adtának róla, adtak közönséges akaratbul Czila fölött való fél holdat Horváth Pálnak, kiről ad az, mikor veti egy köböl életet, valamivel be veti. Másfél holdját Martinkovich Mihálynak ez is a szerint másfél köblöt adván róla a mivel beveti, a fertályt Foglyos Tamásnak, kiről ad, mivel jó helyen vagyon fél köblöt a mivel beveti. Ily okkal, hogy valamidőn vetés alá valók lesznek, és be nem vetnék ugyan megvehessek rajtuk. Ha pedig pusztán akarnák tartani, hogy a templom kárt ne valljon, másnak adhassák, akik szántsák, vessék, azt is hozzá tevén, hogyha az egyházi ember akarja élni, ezen igassággal élhesse, de ha ki meg ganéjozta volna, három vetésig el ne vehesse. Bona parochiae. Vagyon itt prédikátori ház, ki fél hely, a több házak rendi szerint, kik fertály helyek, és ez két annyi. Vagyon ehhez rét a hely rétek rendi szerint, az úr réte között diófáknál, Homok felé, kin lehet három jó szekér széna. A másik a falu végén kertek alatt, kinek szomszédja Szabó Máté mostani bíró, kin lehet két szekér széna. Harma­dik Csurgó kút alatt ki magán vagyon, ezen is lehet három szekér széna. Negyedik ennek végében a megmondott bíró mellett, kin lehet két szekér széna. Itt a hidegségi földön két annyi földje van az egyházi embernek, mint egy polgár­nak, a mint régi visitatio tartja iugerum 3. Item homoki és hegykői határ között iugerum 3. Item. Volt egy szőlő a Torony hegyen, kilencz pintes, ki elpusztult. Item. Vagyon a parochiához két zsellér jobbágy, kiknek most nevük Kovács Mihály és Szabó Márton, kik szolgálnak télen nyáron egy hétben, két napot. Proventus ministri. A prédikátor fizetése ordinarie ez: Minden háztul, akinek földe vagyon jár triticum cubus 1. dénár 10. Zsellér házban lakó dénár 20. Másnál lakó totidem. Háznál való gyóntatásiul dénár 4. Esküttetéstül ha ifjak dénár 12. egy itze bor. Ha két özvegy, egy abrosz, avagy dénár 80. ha fél özvegy fél annyit; Kereszteltetéstül dénár 5. komapénz egy-egy pénz. Ha leányzó dénár 4. Temetéstül ha prédikál dénár 25. processiotól fél annyi. Interductiotul dénár 4. Kretágh napján minden háztul egy czipó, és egy pénz. Filialis Booz. Ebben minden szántó ember úgy fizetett régenten mint hidegségiek kinek ekéje vagyon, de szegény István prédikátorral alkudtak in dénár 25. Ezután is ha úgy megalkudhatnak a prédikátorral szabadság, hanem a régi fizetés fön áll. Az egyéb accidentialis fizetés egyaránt vagyon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom