Stromp László szerk.: Magyar protestáns egyháztörténeti adattár. VI. Budapest 1907.

2. Szabó Lázár éneke. Közli: Barla Jenő

Undok sár és szemét, gané, semmi ott nem láttatik, Szörnyű hideg, iszonyú tél ingyen sem halláttatik, Sütő hőség, ártalmas tél senkiben sem vékozik így. Sok virágok, drágaságok, örök rózsák ott vannak, Kies éltető tavasz, szelek csak önként vidáméinak, Piros sáfrán, fehér liljom, balzsamok illatoznak. Mező virág, rétek, vetemények láttatnak, Ékös mezők, tejforrások mind csak önként származnak, Patikához válogatott drága kenetök vannak. Az gyümölcsök, fügék, almák soha le nem hullanak, Szép virágok zöld erdőben kik elegyessen vannak, Hold járása, napnak fénye, csillagok nem változnak. Tündöklő fő világosság abban az bárány Christus, Mindörökké ott az várost élteti az Ur Jézus, Időjével homályos éj nincsen, csak nap az Christus. Egyönként mind az szentök is világosság mint az nap És kiki mind az Christussal örökkévaló szent pap, Diadalmat és koronát senki tőlük el nem kap. Nagy örömben, uraságban megunás nélkül vannak, Meggyőzetett ellenségön nyereségöt számlálnak, Bánat, kár és az félelöm hozzájok nem járulnak. Az természet bennök tiszta gyarlóságuk mind elmúlt, Szép ártatlan bölcseségök semmiben meg nem rútult, Az test lelki jóságokkal hiba nélkül megújult. Különböző akaratja lelköknek testüktől nincs, Testi-lelki egy nagy egész, bennök minden jóra kész, Meghanyatlás, botránkozás ű közöttük soha nincs. Változásiul megváltatnak, örök boldogság helyek, Első minden jó eredet és dicsőség életök És az Isten dicsőségét jelön nézi ű szivök. Tulajdon az örök élet nekik gazdag bűségök, Tökéletes állapotjok édösség eledelök, Ki mint mind egésségök meg vagyon s mind örömök.