Stromp László szerk.: Magyar protestáns egyháztörténeti adattár. V. Budapest 1906.

5. Páriz Pápai Ferencz: Romlott fal felépítése. (1685.) Thury Etele

melyben a pápisták újólag hitük ellen, Érsek Újváron, Nagy­szombatban és egyebütt szélyel kegyetlenkedni kezdettek vala. Mert a császár úgy itélt vala, hogy az ő tőle megerősíttetett articulusokat eléggé megtartaná azzal, ha elhallgatná, akár­mit újítana a papi rend a pápista urak és egyebek által is az evangélikusok ellen. Azon időben a hitihagyott Forgács urnák is szégyennel kelle visszatérni Kassa alól, midőn ravaszul oda bé akarna menni, őket ujabban megzavarni. Dés erdélyi mezőváros, a hol 1649-ben születtettem, ezen saeculumnak elein jőve a szentháromság vallására, az előtt az Árius tévelygésiben levén, Isten segítségéből, és az Istent félő jámbornak Károlyi Györgynek buzgó munkája által, ki dési prédi­kátor, és a környül levő eklézsiáknak seniora vala, és a ki Decsi Jó Lukácscsal a szentháromságtagadók ugyanott való prédikátorával sokáig erős, de végre diadalmas harczot viselt. E szent munkát viselték annak utánna ebben a- városban hasonló hűséggel, és serénységgel egymás után következő lelkitanítók és seniorok: Kolozsvári Veres Bálint, Váczi Péter, Petri Ferencz, Pápai Páriz Imre, Veresmarti János, Csengeri István, és a ki most ugyanott, az Isten gabonájának hűséges munkása Sóti János. És noha már az evangélikus magyarok ennyire vitték vala, mind lelki mind testi szabadságuknak dolgát, de csak ugyan nem bízhattak, hanem ottan-ottan Austria felől a jele­ket látván féltenek. Melyekre nézve minduntalan igyekeztenek is azon, hogy maguknak nagyobb-nagyobb bátorságot szerez­zenek. A mint ez meg is lett az 1618-dik esztendőbeli 72-dik articulus szerint. Azután pedig II. Ferdinánd idejében ugyan Diplomába Írattak, mely az 1622-dik esztendőbeli 2-ik arti­culusban fel vagyon téve. Mindezeket a Felséges Bethlen Gábor tekintete, méltó­sága és ereje kormányozta, ki a császárt mind békességre hozá, mind pedig mégis conditiozá, amaz 17 azaz tizenhét conditiókból álló diplomát kinyervén a császártól, mely a kirá­lyi diplomák között olvastatik. Ugyanezeknek megerősítteté­sekre lőn ezután is 1625-ben a 22-ik articulus; 1630-ban a 33-ik és osztán 1635-ben a 29-ik. De ugyan azután mind ezek is semmit sem használá­nak. Mert megujula ismét az evangélikusok ellen a szokott papi tanács és fegyver. Melyet az idősbik Rákóczy György fejedelem, elsőben fegyverrel kezdvén ő is, azután csendes pacificatioval csendesíte le. Mely ugyan nehezen készüle meg, kivált az ellenkezőkre nézve, contradicalvan a pápista clerus és

Next

/
Oldalképek
Tartalom