Stromp László szerk.: Magyar protestáns egyháztörténeti adattár. V. Budapest 1906.

5. Páriz Pápai Ferencz: Romlott fal felépítése. (1685.) Thury Etele

lenkedése, in defensam inculpatae tutelae, szerencsés és előmeneteles fegyverre provocálá az evangélikus magyarokat, kiket Bocskai István 1605-ben sub dato 29. martii ad diem 17. apr. ilyen keserves levéllel convocala Szerencsre: „Kétség nélkül elhittem, mind közönséges szabadságára nézve mennyi csorbát mind személy szerint, mennyi nyomorúságot szenvedett légyen a közelebb elmúlt esztendőkben az idegen nemzettől a mi édes hazánk e szegény Magyarország. Azomban pedig mind személyünkre, mind javunkra nézve ugyanezektől mennyi veszedelmen és szerencsén forgattunk. Anynyira, hogy a több nagy boszuságokon, és javainkban valé károsíttatásunkon kívül, melyet minden igaz ok nélkül rajtunk elkövetnek, még lelkünk ismeretinek is, melyen való hatalmat Isten egyedül magának hagyott, nem lehete tőlük csendessége. Mely terhektől igen megnyomattatván a magyar nemesség, az elmúlt pozsonyi gyűlésben, mintha ugyan ellátta volna mi fogna következni, rendes bírák előtt protestált, hogy ez eddig nyilván vallott hitben oly állhatatosan meg akar ennek utánna is maradni, hogyha abban valaki háborítani fogja, minden úton-módon, minden tehetsége szerint magát oltalmazni el nem mulatja. Mely nemességünk ilyen protestálásának, és akaratja egyenesen való kiadásának minthogy helye is volt, mindenektől be kellett volna vétetni. Mindazáltal nemhogy valamit használtának volna maguknak, sőt ellenben a császár alkalmatosságot vévén hazánk törvénye ellen maga fejétől, az ország statusi híre nélkül, országgyűlése elbomlása után, oly elviselhetetlen és szabadsághoz szokott néptől épen elszenvedhetetlen articulust ragaszta a többihez, mely ha erejében megmaradna, minden óránként a fegyvertől félelemben és nyilván való veszedelemben kellene lennünk. Melyet csak a császár kassai commendásának Barbianusnak válaszából is, melyet a gálszécsi gyűlésből a vallás oltalma felől hozzá küldettetett követeiteknek adott, eléggé megérthetétek, midőn azt felelte, hogy ő neki meg vagyon az a császártól parancsolva, hogy csak a mi szabadságunkat és vallásunkat az országból kigyomlálhassa, még életünknek se kedvezzen. Mely kegyetlen sententiának erejét elkövetni legelsőben is én bennem akarta teljes tehetsége szerint Barbianus, midőn a császár hadát némely váraimra vitte és némelyeket közülük meg is szállott és erősen vívatott. Mely nagy bosszúságtól és kegyetlenségtől indíttatván, én is hogy megmaradásomra s fejemre gondot viselhetnék, minden erőmmel, a mint Isten tudnom hagyta, minden utakat elkövettem magam oltalmára. Mely igyekezetemben és dol-