Stromp László szerk.: Magyar protestáns egyháztörténeti adattár. IV. Budapest 1905

1. Egyházi és iskolai ügyekben Ráday Pálhoz küldött levelek.(1728—1730.) Földváry László

az úrnak. Reméljük nem halad sokára mert már harmadszor hozta elő ő Felsége Cancellarius úrnak s már az farsangi napok is elmúlván, hamarább megeshetik. Én az előbbeni restantiáim iránt contentáltattam, hanem az tavalira ft 500, és az ideire járandó hátra vagyon, aláza­tosan kérem az urat, méltóztassék ugy disponálni, hogy uraimék följövetele alkalmatosságával lehessen ex integro contentatióm: ebbeli hozzám contestálandó affectióját s grátiáját alázatosan mind az úrnak megszolgálnám s mind továbbá az közügynek csekélységem szerint való promotiójában fáradozván demereálni igyekezem kívánván ezzel az úr Isten sokáig szerencsésen éltesse az urat maradván alázatos köteles szolgája Cseytey Sigmond m. pr. Viennae 22 Febr. 1730. (Külczím az előbbeni.) XII. Eleitől fogva való nagy jó Uramnak. Ajánlom mindenkor tartozó igaz kötelességű szolgálato­mat. A szükséges felmenetel iránt írott második úri levelét is szokott igaz obligátióval elvettem uagy jó uramnak, az elsőre is válaszoltam; de annak utánna is irtam, hogy mi alkalmasint együtt levén úgy beszélgettünk mind az pfundi gratiarum actiót először, s mind az után dolgaink folytatását véghez vihetnék una fidelia felmenendő egyrendbeli Atyafiak a kölcség compen­diumára nézve is, az mind annak principaliter való folytatása hogy magára assumálná T. Nzts Dőry András sógor uram, ezen földrül, sokat disponáltak votna, de ő kglme sok helyes mentségeket proponálván maga részéről, Olcsváry Sigmond uramat kértük. 0 kglme nem különben mentegetvén magát, az gratiarum actiora ugyan készségét offerálta, de oda fel való múlatását lehetetlennek előttünk declarálta. Ugy osztán nyugot­tunk azon meg (Zoltán Uram jelen levén) ha ugyan kell ott mulatni; tudván azon kívül is, az Augustana Confessión levő Atyánkfiai közül érdemes subjectumok adhibeáltatnak, mind azért s mind penig hogy az Commissio Actái folyása alatt Máriássy László uram fent lakott, söt Diariumomat egészen ő kglmével Írattam, másként is ifjúi idejéhez képest szép experien­tiája van s conceptusa is alkalmas: egyező akarattal ő kgl­mét kértük. 0 kglme is ugyan mentette elég rationabilitással magát, de ugyancsak utoljára resolválta elmenetelét. Úgy mind­azonáltal, hogy ezen dolgot mégírjuk nagy jó uramnak az Úr­nak, s onnan való válaszvételhez alkalmaztathattya megírt

Next

/
Oldalképek
Tartalom