Stromp László szerk.: Magyar protestáns egyháztörténeti adattár. III. Budapest 1904.
9. Adalékok a zay-ugróczi gróf Zay-féle levéltárból. (Reif Pál)
pedig Dél előtt. Tudtára van mindenek(ne)k bizonyára, hogy ha vasárnap lennének a lakadalmok, mint eddig szokott vala, sokan a lakodalom miat az Isteni szolgalatott el mulatnák az Ur Istennek szenteltetett napott az ördögnek, Világnak s Testnek szolgalatjára adván meg fertőztetnék, bűnt tevén azon menyegzői alkalmatossággal vasárnapon ketkepen lelki ismereteket megterhelnek es az Ur Istennek haragját idői es örökké való veszedelmet magokra az uj hazasokra pedig az áldás helyet átkott szántszándékai fejekre vennének. Ezen lakodalmi alkalmatasságokra kiváltkepen rendeltetett időül tudnillik hogy végbe vitessenek Kedden dél előtt, arrul is nem ok nélkül emlékezem, mert e világ a sötecségnek cselekedetitt gyakorlani szokta, azt félbe szakasztatni lehet, mikor nap világon és nem éjjeli sötétben a lakadalom fog ke(z)dödni és végződni. 3. Mivelhogy pedig sokan a hoszszu ideig tartó lakadalmaskodások által vésznek magok(na)k alkalmatosságot a henyélésre, hivatalokk el mulatásara testi gyönyörködtetésre részegeskedesre, tobzódásra, tékozlásra és más sok bűnöknek az Ur Isten szent szine előtt utálatos és förtelmes vétkeknek végbe vitelére, sokan a lakodalomra mód felött való kölcségek miat, táplálásokra való szükséges javoktul meg fogyatkoznak sőtt nagy adoságokban esnek, mihez képest kéretnek Tiszttes Praedik... Kk, hogy egy lakodalmat se engegyenek nagy sokára haladni, hanem leg föllyeb két napig, azt is ugy hogy mint ételben, mint italban meg tartassék a mértékletesség. 4. Tugyak Tiszts Praedikátor Uraimék Kgyk hogy az Ur Isten a sok töb egyéb bűnök között majdan leg nagyobban haragszik a szent Vasárnapnak meg rontása ellen, sok bűnökkel, de kiváltkepen Tanczolatokkal szokott meg fertőztetese ellen, melly által az Emberek meg fosztatnak az Isten igéjétűl és önnön maga áldásoktól, nem különben éhséget gyakorta pestist is s dögleletességet s háborúságot vonn reajok, annak okáért kérem Tiszts Kedves Praedikátor Urunk Kgyt, hogy a magok kedves halgatójokat, a menyire leg nagyobban lehet, aíféle tánczoktul vasárnapon es egyéb Sátoros Ünnepnapokon való végbe viteleiül egyéb bünöktűl is, ártalmas, s rendetlen bordély házakban való mulacságoktul, melyekkel a szent nap meg fertőztetik, el távoztatnák. Melly nagy bűnbe vitetnek az által, mely nagy, idői és örökké való veszedelem reajok szálán dó volna, gyakran és ^hiven meg emlékeztetnék, tekéntvén főképen az Ur Istennek sok féle látogatásira, mellyell most is minden felől fenyeget, a meg