Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő, 1884 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1-2. füzet

az egyház tagjainak számát. Az egész 12,000 lelket számláló város mozgalomban van. Naponként gyűlések tartatnak. Min­den ellenkezés elnémult. Osakaban 30 pogány kereszteltetett meg. NAGY IMRE. A régiek. JJyf/lmxtö/déllelta i adatóU, (I. Rákóczy György leveleiből.) KÁz/i Szilágyi Sándor: A reformált vallást Erdélyben I. Rákóczy György tette uralkodóvá. Bocskay sokkal rövidebb ideig uralkodott, hogy sein e részben döutő befolyást gyakorolhatott volna, Bethlen Gábor pedig tényleg — bár tnaga kitűnő protestáns volt — sokkal tü­relmesebb vala, hogy sem valami nagyobb actiót fejtett volna ki. Előmozdította érdekeit s bizonyos határok közt megtett minden lehetőt, az anyagi áldozatokra pedig mindig kész volt. De azaz erős, megalkudni nem akaró, meggyőződését csaknem fanatismusig vivő szellem, mely az ilyesmi feladathoz megkivántatott; hiányo­zott benne, — hanem annál inkább meg volt Rákóczyban. Az alább következő adatok több oldalról világitják meg protestáns szellemét. A I. sz. mutatja jótékonyságát: szervezett ápoldákkal bírt. A II. sz. bizonyítja, hogy mennyire érdeklődött az egyház ügyei iránt. A III. sz. irodalmi becscsel biró adalék : minő munkáról van benne jó? nem tudom. A IV. addék a Gra­dual történetéhez. Legfontosabb az V. sz. levélre tett megjegyzése, mely mutatja, hogy a prot. vallás alapelveihez mily szigorúan ragaszkodott. Azt hiszem az egyháztörténetiró jó hasznokat fogja venni. I. 1632. ápril 14. Alázatos szolgálatomat ajánlom nagyságodnak stb. Ez esfvére úgymint 13. die április vettem nagyságodnak a tlie április Fejérvárott költ levelét, az ólom és fagygyú felől, inind pedig az ispitálybeli szegényeknek sustentálása felől. (Itt előszőj* az ólomról ir, ruajtl át tér a szegényekre.) Az ispitálybeli

Next

/
Oldalképek
Tartalom