Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő, 1884 (6. évfolyam, 1-12. szám)

9-10. füzet

437 összehordásához megkivántató gyalog és igás munkát pedig a sz. Társaság tartozzon állítani, volna pedig már most is ké­szen két kemenczére való égetetlen tégla, azért, hogy az a télen el ne romoljon, és a munka is azzal hamaritassék, oly rendelés tétetett, hogy az ezen égetéshez megkivántató fa, a közelebb lévő helységeknek ref. vallásu lakosai által hordat- tassék még ezen közelebb levő két hetek alatt össze, melynek teljesítésére csurgói, alsoki és nagymartoni lakosok ajánlották is magokat, kik ha ne talán elegendő szekeret ki nem állít­hatnának, tiszt. Füredi József uramra bizatik, hogy udvarhelyi helv. confessión levő lakosoknak adja értésekre, hogy minél lehet jobb módjával, ezeknek segítségül legyenek. Mégis, hogy a mesteremberek a matériáknak fogyatkozása, miatt, a munkában hátramaradást ne szenvedjenek, végeztetett hogy még ezen télen hat kemencze téglának kiegészítéséhez megkivántató fa vágattassék és a téglakemenczéhez hordattas- sék össze, sőt még épületre való fa is november, deczember és januárius hónapokban döntögettessék és a mennyire lehet a nagyjából kifaragtassék, mely végre is a téglakemenczéhez megkivántató fának vágására és hordására rendeltetnek Kutas Lábod, Kónyi és Ötvös, Kisbajom, Rinyaszentkirály, Rinya- Ujlak, Ujnép, Nagy-Korpád, Szabás és Beleg, az épülethez való fa döngetéséhez pedig Hóból, Mól vány, Bürüs, Várad, Újfalu, Szörény, Zádor, Dombó, Gj'öngyös Mellék, Bettend, Kis-Tamási és Nemeske. A mésznek Keszthelyről való hozá­sához végre Nemes-Kisfalud, Böhönye, Balhás, Galambok, Ns. Déd és Inke nevezetű helv. confessión levő lakosi. Mely dolognak is, hogy annyival rendesebb és könnyebb folyamatja legyen, a senior választás iránt készített voxoknak beszedésére mindjárt faluról falura kimenő t. Vas István és Csépán János uraknak ajánlja ezen sz. társaság, hogy addig is, mig ezen tárgyak szokott futó levelek által kihirdettetné- nek, minden Eklésiáknak, lelkipásztorainak és elöljáróinak ezen közhaszonra intézett szándékát a sz. társaságnak hatható­san adják értésökre és értelmes beszédekkel vezessék arra, hogy szent vallásunknak sorsosi őrként s örömmel tegyék ezen felállítandó oskolához megkivántató munkát, és hogy az épü­letre szükséges fáknak ledöntögetése s elvagdolása kárt ne okozzon, mgos gróf ur kéressék, hogy az épületnek lerajzolt formáját leküldeni méltóztassék. Meggondolván még ezenkívül azt is, hogy mind a tégla­

Next

/
Oldalképek
Tartalom