Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő, 1884 (6. évfolyam, 1-12. szám)

7-8. füzet

Volt, az íziám megtörése után, mint neoaquisticus (fegyverrel szerzett) területen, némely katholikus uj földes urak egész kíméletlenséggel megkezdték az ellenreformáczió áldatlan munkáját. Azon, eredetileg protestáns elv alapján: „a kié a föld, annak vallása kötelező — cujus regio, ejus religio“ rendre szedettek el a protestánsok templomai, iskolái, űzettek el papjai tanítói. — Ez történt Csurgón is 1717-ben a mikor a templom és parochia elfoglaltatván, az árván maradt ref. hívek egy újonnan vitt plébános lelkigondozása alá kényszerittettek. Ez időtől kezdve vezettetik Csurgón kath. anyakönyv.

A jobbágylázadás fejei voltak bizonyos Cseti és Szalai nevű parasztok, kik elfogatván, Tapsonyban a megye akkori székhelyén lefejeztettek, s társaik pedig katholizálással mene- kedtek meg a több kevesebb évi fogságtól. A pártütő Csertit saját testvérbátyja árulta el Festetics Kristófnak s mentette meg ezt a bizonyos haláltól. Mondják, hogy egy szekér szalmás trágya közt lopta ki a már mindenfelől gyülekező lázadók körme közül. Mely hűségéért öt és utódait egy egész polgári telekkel jutalmazta, s mindennemű jobbágyi szolgálmányoktól mentesítette hálás földes ura. Mentesítetett még Csertinek több száz akó bort termő szőleje is, volt ezen kívül szabad fajzása és a széleken korGsmáltatása. Mindenesetre igen szép jutalom Festetics Kristóf részéről, de a Cserti névre a testvér gyilkosság kaini bélyege tapadt.

Nagyváthy János egyik ismerőséhez 1803-ban intézett levelében Csurgó és vidéke lakosairól többek között ezeket Írja:

„A földnépe magyarokból és horvátokból áll. A magyarok igen szép török ábrázatuak. Sárgásfekete arczszinűek, hosszü orral, vastag fekete bajusszal. Magok beszélik hogy mikor a basák Kanizsán és Berzenczén laktak, a jobbágyasszo* íiyok igen örömest hordottak hozzájok tojást és csibét árulni és toldás vagy áldomás helyett sok török mivet (?) kaptak tőlök.“

„A nép, mind a férfiak, mind az asszonyok igen szeretik a bort, mely itt bőven terem. Az asszonyok gyakran másnap keresték főkötőjöket kertem mellett, a melyen visz el az Ut a szőlőhegyre. Sőt gyakran látom, hogy a parasztasszony egyfelől szoptatja gyermekét, másfelől jókat iszik a kobakból.“

„Általában ezen a vidéken az emberek kevéssel megelé* gedők, szűrben, ingben, gatyában és bocskorban járnak. A vásznat magok az asszonyok szövik, a bocskort pedig a féí"