Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő, 1884 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1-2. füzet

27 vagy tanár, ezt a két negyed órát bevonhatja ő az iskola min­den ha'ránya nélkül a d. e. két, és d. u két, összesen 4 órá­ból ; aZ erkölcsi eredmény pedig sokkal nagyobb lesz, ha a ta- nitó, vagy tanár jelenlétében foglalkoznak a tanulók. A midőn azonban az iskolai szabályrendtartásokhoz nem csak nem alkalmazkodó, de azokat szándékosan megrontó ta­nulók irányábani, hivatalos eljárást a fentebbiekben, habár csak vázlatkép előadtuk, nem kerülte ki figyelmünket azon körülmény sem, hogy hát azon fi s leányiskolások vagy gim­náziumi tanulók irányában, kik magukat szabályszerüleg vi­selik, feltűnőbb és épen semmi erkölcsi kihágást nem követ­tek sem az iskolában sem az iskolán kívül, minő elbánás al- alkalmaztatandó a tanító vagy tanár által? Az ilyen tanulók iránt nemcsak szeretetét nyilvánítja, sőt érezteti a tanító vagy ta­nár, de a mellett, hogy követésre méltó példányul felmutatja azt a föbbi tanuló társai előtt; bejegyzi nevőket a jó tanítvá­nyok könyvébe, dicséröleg jelenti föl az iskolai széknek, vagy az iskolát látogató küldöttség előtt. Sőt a ki egész fél éven át úgy szorgalma mint erkölcsi viseletére nézve kielégitőleg viseli magát : annak, vagy azoknak nevét a mellett, hogy a jó ta­nulók könyvébe bejegyzi: az egész iskola-növendék sereg előtt felolvassa, s buzditólag figyelmezteti az iskolásokat a szép példa követésére, hogy a következő tanulósereg is láthassa, is­merje azok nevét, kik úgy viselték magokat, hogy éven át semmi észrevétel viseletűk ellen nem té etett. A példa bizo­nyosan ösztönül szolgáland az utánzásra. Beadni a békési egyházmegyéhez a békési iskola-szck egyik tagja s nyugalomra lépett elnöke. A franczia Parlament, a rónai Szabadszál­lás kérdésében 1088. — EgybúztörtéiK'lini rajz. — A franczia királyok, és a római pápák, már régóta villon­gásban valának egymással a fejedelmi jognak kit illető fontos érdekében a vallási ügyekben, miután ezt a király is, a pápa is magának követelte. Történt azonban, hogy t68i-ben Ápril havában, Xl-ik Incze, X4-ik Lajos Franczia királynak, azért, mivel St Cloud- ban az ö megkérdezése és beleegyezése nélkül, Apáturt neve*

Next

/
Oldalképek
Tartalom