Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő, 1884 (6. évfolyam, 1-12. szám)

3-4. füzet

soha sem ment a presbyterium gyűlésébe, hanem annak végzéseit referáltatta magának. Böszörményi Pál úgy gondolkozott (a mit azután a tapasztalás is jóváhagyott), hogy szükséges a nép tanácskozásait igazgatni, azért mikor valami dolgot el kellett rendelni vagy igazítani, előre beszélvén ez iránt a prédikátorral, néha pedig az értelmesebb elöljárókkal is, maga is elment a nép gyűléseibe, a dolgot és az ahhoz tartozó okokat előadta és úgy fogott a dolog meghatározásához, mindenkor kívánt kimenetellel. Elővette azután a számadásokat elejétől fogva, azokból a menynyire hiányosságok miatt lehetett a restantiákat kiszedte, a még meg nem vizsgált számadásokat a mostani érdemes prédikátor segítségével és az elöljárókkal együtt megvizsgálta és lehetöképen rendbeszedte. Ezekből kisült, hogy az eklésiának három tagja se volt, aki vagy egy vagy más esztendőben adós nem maradt volna; hogy némely gondnokok arról sem számoltak igazán, a mit bevettek; hogy a restantiák beszedésével némelyek nem gondoltak, némelyek a mit beszedtek, be nem adták és hogy az egyházi szolgáknak sokan adósok maradtak. Könnyű elgondolni, hogy ez a mindenféle restantia annyi esztendő alatt úgy megszaporodott, hogy ha azt mind be lehetett volna szedni, nemcsak az egyházi szolgák hátralevő fizetése kitölt volna, hanem az ekklesia cassájában is meglehetős summa maradt volna belőle, de ehhez reménység se lehetett, mert ha az adós hallgató megszó- litódott, a már régen megholt curatorra utalt; ha a curator a hátralevő restantiakért sürgetödött, azt felelte, hogy az egyik adós megholt, a másik elment innen lakni, a harmadik elszegényedett stb. Azonban a volt oskolamester Varga György régi adósságainak kifizetését sürgette; úgy szintén a volt prédikátor Kovács Péter is, kinek az eklésia innen elmenetelekor írásban kiadta, melyik curator idejéről mennyi fizetése maradt benn. Varga György kinek praetensiója kevesebb és világosabb volt, kifizetődött az eklézsia jövedelméből; de a Kovács Péter dolga computusra tartozott, minthogy elmenetele óta fizettek neki némely curatorok valamit. Elhozván jegyzéseit, midőn a számolás elkezdődött, némely curator azt vallotta, hogy ezt vagy amazt megfizette, Kovács Péter tagadta, de minekutána környülállások szerint capacitáltatott, megismerte a kifizetést. E szerint látnivaló volt, hogy soha a dolgot tisztára hozni nem lehet, annyival inkább, hogy időközben pémely curatorok meghalván, azokat megkérdeni sem lehetett ;