Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő, 1882 (4. évfolyam, 1-12. szám)

2-3. füzet

55

pitotta az apostolok intézményét? Az apostolok pedig miként oldották meg azon feladatot, minek megoldása rájuk volt bízva? Ha ezen kettős kérdésre képesek leszünk megfelelni: ez legbiztosabb eszköze leend annak, hogy Jézus Krisztus ügyének szinte a leghasznosabb szolgálatot tehessük. Vajha, midőn az apostolokról beszélünk, az Ur tisztítaná meg ajkainkat és közölné velünk kegyelmét, hogy minket is azon szellem lelkesítsen, rnely- lyel az apostolok ihletve voltak.

I.

Apostolok, ezt jelenti: küldöttek. Ezen tizenkét küldöttnek kellett tehát az evangyéliom legelső misz- sziónáriusává lenni. Azzá is lettek; mégpedig minő buzgalom, minő önmegtagadás, s minő eredménnyel? Önök ezt mind jól tudják. Tanulatlan, szegény létökre és minden szeszélyes varázsfény nélkül, álmodozni mertek a világ meghódításáról, holott semmi más fegyverök nem volt, mint egyedül az ige ereje, melyet magukkal vittek. Ha én hivő ember nem volnék is, úgy tetszik, hogy ily nagyszerű vállalat történelmét még sem lennék képes átolvasni a nélkül, hogy fellelkesiilés és tisztelet ne járna át, tekintve azon nagyszerű hódoló tiszteletet, melyet ők az emberi lélek méltósága és az igazság szellemi hatalmának kivívtak. Oh! ám lássák hát mások az egyház eszményképét a katholiczizmus százados örömünnepei pompájában, a fejedelmi Pontifex pálczája alatt meggörnyedt európai országok által nyújtott azon látványosságban, mikor a tömeg a keresztyénség ezen külső diadala felett ujong; ám fájlalják sokan azon időket, mikor minden erő és látható legfőbb hatalom, Jézus Krisztus helyettese szolgálatában állott: mi más dolgokon mei-en- günk, nekünk egészen más fájdalmaink vannak: ha visz- szaemlékezünk arra, hogy a keresztyénség miként győzte le a régi világot? Az ige volt fegyvere. Ez volt az egyet*

5*