Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő, 1882 (4. évfolyam, 1-12. szám)
5-6. füzet
háznak uralmát, az északi tenger partjáig- kiterjeszthesse! —- Saját királyságom és tartományiul érdekében kötelességemben áll, mind ezeket látva, tovább nem tűrni, hisz úgy is már eddig a császárnak irányomban táplált kedvezőtlen hajlamait, Porosz-földön, tulajdon kárommal tapasztaltam. Ezért elhatározd magában, birtokai védelmére fegyvert fogni, hitsorsosi és vérrokoni megmentésére felkészülve, össze- hivatá a karokat és rendeket, hogy szándékát és jóakaratát velük őszintén közölhesse. Miután azonban a dánok és lengyelek ellen folytatott háborúja, pénz és katonákban erejét kimerítette, úgy hogy inkább nyugalomra volna szüksége, mintsem a hatalmas császárral veszélyes háborúba keveredni: mindazon által Istenbe bízva, az erőszakoskodást tovább nem nézheti. A mi a vallást illeti, meg vala győződve, hogy arról az Isten gondot fog viselni, a mecklenburgi herczegek, mint vérrokonaimra vonatkozólag, azon biztató reménynyel vigasztald magát, hogy miután ügyüket az egész választó kollégium magáévá tette, nem sokára vissza fogja helyheztetni saját birtokaikba. Királysága: tenger, hegyek, erdők, völgyek, mint megannyi bástyákkal ellévén választva Németországtól, nem lehet tartani, hogy a császári seregektől megrohantassék, sőt erősen megvala győződve, miszerint felvett szándékában, a protest, vallásnak az Isten dicsőítésére szentelt fenntartásában az Isten is fogja segíteni. De neki a harcztért okvetlen át kell tenni német földre; mert az a hadi sereg, mely most saját zsoldján van, kénytelenittetik feloszolni, mely esetben a császár magához fogja soroztatni, mi által úgy elhatalmasodnék, hogy többé nehezen birnánk vele, nyomorgattatván általa, mindazon hű alattvalóink, rokonaink, kik eddig állhatatosan megmaradtak mellettünk, — és továbbá minden halogatás nélkül Stralsund városát oltalmunkba kell vennünk, mert különben, adott királyi szavamnak szentségét sérteném meg stb. stb. A király ezen beszéde átvillanyozva a rendeket, elhatároztatott egyértelmüleg, hogy a háborút Németországban mindaddig kell folytatni a császár ellen, mig Mecklenburg vissza nem foglaltatik, és mind az alsó, mind a felső szászkerületek, elébbeni független szabadságuk visszaállíttatván, nem biztosittatik. És miután nagyon sértette a királyság méltóságát, a rendek érzelmeit, hogy a lübecki békekötés alkalmával, a svéd követ kijáratván, a császáriak részéről az mondatott, hogy ők csak a
