Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő, 1882 (4. évfolyam, 1-12. szám)
5-6. füzet
206 szolgálatáért. Ennek folytán a güstraui ország gyűlésen, birodalmi herczéggé kinevezett Wallenstein, Altringer János és Reinhard lovagot királyi biztosokul kinevezvén, szokott utasítással megbízva, elküldé Güstrauba, az ott együtt volt mecklenburgi követekkel magukat érintkezésbe tenni a herczegség átadása végett. Említett biztosok mellé Wallenstein, Justus Luder és több más hű embereit is kinevezve, kevély szavakban fenyegette az ellenszegülőket, a hűségesek és engedelmeskedöket pedig, mint valami koronás fejedelem, kegyelme és jóakarata felől biztosította. A kibocsátott rendelet felett nagy volt a megháborodás; a bánat, az elkeseredés, a jaj szó, a herczegség minden részeit betöltötte. Az ország gyűlésen jelen volt mecklenburgi követek gondolkozásra való időért esedeztek, mit április 27-ig meg is nyertek, azon határozott hozzáadással, hogy azontúl, akár értették meg egymást akár nem, a rendelet tartalmához, büntetés feltétele alatt, tartoznak magukat alkalmazni. A mecklenburgi képviselők, sajnálva jegyezték meg, miszerint ők megesküdtek kegyes jó szivü herczegeik hűségére, tehát a vallás fogalma, a tiszta erkölcs, s lelkiismeret ellenére, hogy és mint szeghessék meg fogadástételüket; annál inkább pedig, mivel ez a nagylelkű család, mely felettük uralkodik, már egy 1000 évvel ez előtt e pogány világ setétségéből hozta elő családfáját, és azóta folyvást nagy tettek és szolgálatokban, az Isten dicsősége a vallás előmozdításának boldogságára zöldelve virágoztatja, alattvalóik hálája és méltó elismerésével megkoronáztatva stb. — mihezképest, életük és vérük feláldozásával, mind a jelen, mind pedig a jövőben, legalázatosabban esedeznek szeretve tisztelt fejedelmeik érdekében a szigorú rendelet felfüggesztéséért stb.! És midőn mind ezekre a Liga vezérfőnökei, mint meg annyi néma hallgatva nem feleltek volna semmit, maga Albrecht herczeg I.übeckből, hol tartózkodott, intézett egy alázatos folyamodványt a császárhoz, elő adva ebben, hogy ő ki sem hallgattatott a Dán királylyali szövetség kötés ügyében, holott ö azzal senkinek kárt nem tett, mindöszsze is a maga birtokait akarta az ellenség pusztításaitól megmenteni, de czél- ját mégsem érte el, mert a mit a dánok, meghagytak, azt Wallenstein katonái elpusztították stb. — ő is hivatkozva családja származásának ezred éves múltjára, mely a római szent birodalomnak, uralkodó fejedelmeket adott, sőt magának a jelen uralkodó császár háza anyagi és szellemi bol
