Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő, 1881 (3. évfolyam, 1-12. szám)

5-6. füzet

242 való káposztáig“ — csak a következő 1643-dik év elején jöhe­tett Nagybányára, s szolgálta itten az egyházat i645- vagy 1646-ig, mert már az 1647-dik évben, a számadások mint misztótfalusi papot emlitik. — A Gidófalvi eltávozta után 1645- ben Hodászi mellé második papul többeket meg­hívott a város, nevezetesen: Sélyei Balogh Istvánt Kusztról, Szalárdi Mihályt, Kazai Jánost s Unghvári Mihályt; — ezek közzül azonban csak Szalárdi Mihály fogadta el a város meghívását s el is jött Nagybányára. Kevés ideig lakott itt, s már a következő 1646-ban nem volt Nagybányán. — Honnan hozatott ide ? hová távozott innen ? nincs feljegyezve. Helyére 1646- ban Vilmányi Mihály, ki előbb itt iskolamester volt — hivatott meg s hozatott második papul. — Ez is kevés ideig paposkodott itten, mert alighogy helyére julius 4-kén el­foglalta, már ugyanezen év október havában meghalt itt Nagy­bányán. Ennek helyére 1647- ben hozta a város Jozsip-láposáról (ma Magyarlápos) Bogáti Gergelyt. Ez bár i648- és 1649-dik év el ;jén is itt volt s rendesen szolgált, de úgy látszik, nem volt fölszentelt pap s igy talán állandósított papja sem Nagybányának, mert az ezen évi számadások itt-ott csak „c á p 1 á n“-nak nevezik; fizetése is csak i5o frt volt s ezen kívül valami csekély búza és bor mennyiség. — Bogáti eltávozta után 1649- ben Szerencsi Mihály hivatott s hozatott máso­dik papul, Deésről, — s már ez év ápr. 22-kén itt volt. Há­rom évet töltött Nagybányán; i65i-ben ment el innen, mert már az 1652-dik évben, a számadások mint eltávozott papot emlegetik. Az 1650. ápr. havában itten elhalt első pap Hodá­szi Miklós helyére ugyanezen 1650- ik évben M egyesi Pált hívja meg, s hozza el a város első papjául, Me gyesi sem lakott Nagybányán hosszú ideig, mert már a következő 1651-ik évben eltávozott innen, alkalmasint Sárospatakra, hol I. Rákóczi György fejedelem özvegye Lórántfi Zsuzsána udvari papjául fogadta maga mellé. Az 1969-ik év előtti évek valamelyikében Indhatott meg, mert már ez évben csak özvegye Fodor Erzsébet — ki Hodorai Mihály szatmári viczekapitánylioz ment feleségül — emlittetik. Irta a „praxis pietatis“ czimü müvet. — M egyesi Pál eltávozta után. 1651- ben idősb Nánási I.. István hivatott s hozatott papul Nagybányára a szomszéd Máramaros-Szigetről. Ő alig

Next

/
Oldalképek
Tartalom