Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő, 1881 (3. évfolyam, 1-12. szám)

8. füzet

tőivé. (Lampe : 65. lap.) Vele és Batizival záródik be a 1 u t h e r i irányzat kora. 27. Batizi András, született Batizon, Szatmármegyé- ben s jó korán, mestere a nagyhírű reformátor Gálszécsi által a hitújítás ügyének megnyeretve, maga is egyike lön a hazai reformátoroknak. Már i53o-ban Kassán a reformáczió hivei szá­mára kezdett énekeket készíteni, és miután több évig Szikszón iskolatanitói hivatalt, 1539. tájig, Sátoralja-Ulyhelyen pedig lel- készkedett (15 3q—i542) ez utóbbi év tavaszán Wittenbergbe ment s innen vissza jőve, ajánltatott Melánchton által Perényi János ugocsai főispánnak, kinek ajánlata folytán Drágfy (fás- pár körébe jutott s valószínű, hogy Erdődön is lelkészkedett 1543 —1544. Az erdődi zsinaton 1545-ben mint tokaji lelkész vett részt. 1550-ben másodszor is megfordult Wittenbergben. Jelen volt a beregszászi zsinaton is, i552. decz. 1. Kátéja, mely 1550-ben jelent meg Krakkóban, még 1600-ban is tankönyvül használtatott hazai iskoláinkban. H é t egyházi ének szerzője, melyek közül kettőt ma is éneklünk, úgymint a 4.3. és 172. dicséreteket, melyek közül az előbbi vasárnapi, a második úr­vacsorakor mondandó ének. A többi 5 közül egy húsvéti, mely a régi énekes könyvben 217. szám alatt áll, egy a 44. zsoltár átdolgozása: Hallottuk Ur Isten! egy a sz. háromság nap után való dicséret, egy házassági ének, mely igy szól: Jám­bor házasok meghallgassátok ; e g y végre temetési ének : Em­ber emlékezzél a szomorú halálról! lm ezek azon dicső emlékű férfiak, kik a reformácziót * serényen diadalra juttatni, tartották feladatuknak, közülök né­met származású 15, magyar 12; Magyarországra esik közülök 22, erdélyre 5. Jegyzet: A reformáczió 2-dik korszakában (i53o—1549) 74 reformátor lépett fel, a harmadik korszakban (i546—1557.) 25, — igy hazai reformátoraink száma összesen 126. RÁCZ KAROLY. -*) *) Jule 11 közlemény, szerző, egy történeti nagyobb » véből van. kiadásra váró mű- S z e r k.

Next

/
Oldalképek
Tartalom