Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő, 1881 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1. füzet

t Keserűi Dayka János püspöknek ezen levele több egyház és irodalom történeti fontos adatot foglal magában. Tudva van, hogy a püspök volt a fehérvári főiskola főfelügye­lője s mint ilyen tesz előterjesztést az iskolában nevelt szegény sorsú ifjak „kántorpénze11 azaz hópénze iránt: akkor t. i. a íizetéseket „kántoronként“ adták ki. De ö vitte főfelügyeletét a mint látszik a fejedelem testvérének Bethlen Istvánnak fiai Péter és Istók felett is, midőn t. i. Erdélyben voltak. Az itt említett Böjti nem más mint Böjti Gáspár a fejedelem historio graphja, ki úgy látszik Fehérvártt is tanár volt, s ki a két ifjúnak tanításával is meg volt bízva. A levél második felében említett könyv, melynek megjelenését sokan várták az „Exequiae Principals“ t. i. a Bethlen Gáborné felett mondott halotti be­szédek, melyek 1624-ben láttak világot. Úgy hiszem e levél is érdekes adalékot képez egyházunk történetéhez. SZILÁGYI SÁNDOR. 84 "Ül 1 í ö 1 cl. EURÓPA. — Berlin. Spanyolországból azon sajnos tudósítást vesszük, hogy Fliedner Henrik a spanyolországi prot. misszió ügy vezetőjének ifjabb testvére, az újév kezdetével hazájába visszatér és ott lelkészi hivatalt vállal. 5 év óta működik testvére mel­lett híven és odaadólag, azonban ez idő alatt, igen fájdalmas és súlyos veszteségeket szenvedett, 2 évvel ezelőtt nejét és gyer­mekét veszté el, kik a madridi evangélikus kis gyülekezet temetőjében vannak eltemetve. Helyébe most már a bizottság egy olyan hittanulót, lelkészjelöltet, vagy lelkészt kerestet, aki hajlandó az Ur munkájának Spanyolországban folytatására. A bizottság' az első évre 2100 márkot ajánl és szabad ucasitást- Közelebbi értesítéssel szívesen szolgál Schrader, udvari lel­kész Berlin, X. Oranienburgerstrasse. 12. — Genf. A „vasárnap megszentelésére“ alakult nemzetközi szövetség schweiczi ágának közlönye, a Géni­ben (Rue de Candolle 19.) mintegy 8000 példányban „Bulle­tin dominical“ terjesztetik szét. Az 1880. évi szeptemberi szám hivatalos előterjesztést hoz a „Vasárnap nyugalmi és Vasárnap megszentelő-társaság“ iá-dik egyetemes gyűléséről.

Next

/
Oldalképek
Tartalom