Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő, 1881 (3. évfolyam, 1-12. szám)
7. füzet
282 Tulajdon meggyőződésének hatalma, sőt még ennél is több, saját vallásos életének ereje nyilatkozik beszédében vagy, mint maga szokta mondani „lelkét beszéli.“ így például, ha az örök kárhozatról prédikál, remegnek térdei, félelem verejtéke nyomul homlokára. Elrettentő komolysággal rajzolja ilyenkor a kárhozat helyét „hol nem hallandjátok többé a szerető anyának vagy a gyöngéd nővérnek hangját, nem többé az atya vagy jó barát intő szavát, hol vasárnapokkal többé nem kínoznak titeket, és Istennek semmi igéje nem üti meg fületeket.“ — „Szenvedjetek el engem még egy kissé, nem sokára ott lesztek, hol az én hangom többé nem követhet titeket, hol többé nem kínálnak nektek isteni kegyelmet, hol hasztalan fogjátok kívánni, vajha még csak egyszer is hallgathatnátok az evangyéliomot. E n soká már nem inthetlek titeket, azért tehát szenvedjetek el engem még e kevés ideig!“ Predikálásának sikerét reméli e szentirási mondat alapján „Az én igém nem fog üresen visszatérni.“ De a sikert megelőző küzdelemről és munkáról ezeket mondja: „Közönségesen azt tartják, hogy igen kevés fáradsággal prédikálok. Azonban, habár legbensőbb örömnek forrását találom a predikálásban, ha már benne vagyok, mégis bizonyíthatják diakónusaim, hogy évek hosszú során át nem léptem szószékre, anélkül, hogy remegtem vagy épen rosszul ne lettem volna. Aztán az illő thémák feltalálása, ezeknek évröl-évre érdekessé tétele, több fáradságomba került, mint sokan gondolják. Az én kedves hivatalom testi és lelki erőmet teljes mértékben igénybe veszi.“ A hagyományos szószéki hangot elhagyva, nagyrészt magán beszélgetés modorában szónokol. Ecseteli pedig az emberek külső és belső állapotát oly pontosan, hogy sokszor Írnak hozzá a hallgatók, azon feltevésből, hogy valaki közléseket tett neki felölök, holott még létezésök-
