Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő, 1879 (1. évfolyam, 1-12. szám)

7. füzet

király, úgy most Vilmos császár egy 5000 markból álló kegy- adományt engedményezett a nevezett templom épitésére, melyet már Braun kormányelnök közvetitése folytán a bizottságnak át is adott. Paris. Május 18-án Hugó Viktor egy banketten az ő módja szerint egy beszédet tartott a rabszolgaság eltörlése érdekében. A középtenger melletti görögkatholikus népekhez, mindenek előtt ma­gához Görögországhoz, valamint Olasz-, Franczia- és Spanyolor­szághoz intézi a felszólítást, mely szerint Afrikában a képzést és miveltséget terjeszszék. „Afrika idáig par excellence a barba­rismus földje volt. Ázsiának van története. Amerikának és Ausztráliának nincs története. Afrika a nagy egyenlítői lángzó zsarátnak, Afrikára nézni — annyi mint megvakulni, a szerfölötti nap szerfölötti éjszaka“. — A szláv és a germán népektől teljes­séggel nem várja szónok Afrika mivelődési munkáját, úgy látja, hogy azok az önmegsemmisítés folyamatába léptek. „N é m e t or­szág b a n épen úgy, mint Oroszországban a despotizmus még egyszer minden erejét összeszedi, a legutolsó monarchicus phänomenok lépnek fel; onnan tehát a jelen pillanatban Afrika népeire semmi miveltség nem derülhet. Csak Európa déli részében uralkodik szabadság!“ Valódi tetszésvihar követte e szavakat. Páris. A pénzügyi bizottság Bert képviselő azon ajánlatát, mely szerint a kathólikus theologia fakultásai szűntettessenek meg, és azok helyébe csak egy vallástörténeti tanszék alapittasték: el­vetette. Ferry Jules oktatásügyi miniszter igen élénken nyilat­kozott az ellen, midőn azt hangsúlyozta, hogy épen a kathólicus egyetemek tanárai ez ideig nem voltak az ultramontán szellem, uralma alatt Fraucziaországban. Tőlök reménylhető, hogy ők idő­vel szelid érzelmű papokat képeznek, kiknek száma közűi, azután, a püspöki méltóságok is nyerettethetnek. Bajorország. Az 1877-dik évben Anspachban tartott egye­temes zsinat határozatára adott válasz a zsinat alkotmány­tervével huzva-halasztva bánik. Azt moudja idevonatkozólag t „A mi a zsinat által megújított kérést illeti, hogy a legközelebbi gyűlésre egy előterjesztés készíttessék azon czélból, hogy a protes­táns államegyháznak az alkotmány által biztosított önállósága a maga belügyeiben megvalósittassék, — akkor előre kikötjük ma­gunknak, e fontos tárgy fölötti akarat véleményünket elkülönözve kinyilatkoztatni.“ Az 1877. évi pfalzi protestáns egytemes zsinat tárgyalásaira és inditványaira tett felelet ellenkező. Az uj egyházi

Next

/
Oldalképek
Tartalom