Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő, 1879 (1. évfolyam, 1-12. szám)
8-9. füzet
362 púba, s az egyház ostromlása helyett, a kér. elvet ás az eget ostromolták, s az Isten detrónizácziójára törekedtek, ha máshol nem lehet, az emberi lelkiismeretben. Guttenberg találmánya után, a mely inü az eddigi tudatlanság ellen irtó háború volt, s az emberi lélek felszabadításának bellum sacruma: annak első szülötte, a Biblia vette át a harczot, s annak eddig baljóslatú irányát megfordította, s egyszerűen az egyház visszaéléseit támadta meg. Ezen küzdelem a reformáczió nevével van a világ- történelemben jelezve. A reformáczió sokat végzett, de nem mindent, hogy a kér. egyház ős apostoli, egyszerű alakját visszaállíthassa. Mind a mellett, úgy lehet, és úgy kell tekinteni, mint az ős apostoli, tehát a normális egyház életfolyamának continuitását, elvágása által azon divergentiának, mely a hierarchiára, vagyis a papuralomra nyitott ajtót, s a szent népet, királyi papsága megsemmisítése után, a római egyház siralmas jobbágyságára juttatta. Mind ez nem vád, hanem világtörténelmi tény. A reformáczió nem tehetett mindent a keresztyénség felszabadítására; mert nem csak a pápa átka (holott az Ur csak. a gyű möl esteien fügefát átkozta meg egyedül, és a rósz gyümölcsü fát Ítélte tűzre), hanem a császár fegyvere is útját állotta. A bátor hősies támadó: üldözötté lett. Ezer sebekből vérzett, de nem adta meg magát soha. Kötelessége volt az evangyéliom, az emberiség, e szabadság-chartája hívének kiáltani a válság terére, kötelessége volt meghalni .... de nem adni meg magát soha . . . . A lét jogát hullájával, vérével fedezte. A vérmezők, az égő városok voltak a világra, a történelemre s a jövőre szóló hatalmas és halhatatlan tiltakozások! Mind a mellett, az evangyéliomi reformáczió, még mai nap sem jutott érdeme elismeréséhez. Gyanusittatik, gu- nyoltatik, lenézetik, szenved mai nap is.
