Magyar Paizs, 1917 (18. évfolyam, 1-31. szám)
1917-02-18 / 5. szám
2 MAGYAR PAIZS 19Í7. február 18. Árvay Lajos Zalavármegye alispánja lemondott állásáról s teljes fizetéssel megy nyugdíjba, mint hogy már 35 esztendőt szolgált összesen a vármegyén. A lemondás nem is keltene nagyobb érdeklődést, mert hiszen eltelt az idő s punktum, de érdeklődést kelt a dolog a lemondás oka miatt. Amint kiszivárgott, közvetlen környezete előtt az alispán igy adta okát elhatározásának: Alulról is nyomnak, felülről is nyomnak: hát félre-' állok. Mindnyájan tudjuk, hogy az alulról való nyomást nem vette s nem venné tekintetbe, nem venné többre egy macska- dorombolásnál; de mindnyájan tudjuk, hogy a felülről való nyomást tekintetbe kell venni. De mi lehet enek a tartalma ? Akta- szerüleg nem tudjuk, hanem a levegőben s az emberek száján van, hogy báró Kiirthy élelmezési országos főbiztos nincs megelégedve a zalai legújabb rekvirálással. Ez volna az ok. A megyegyülés valószínűleg tüntetni fog mellette hangban, s valószínűleg erőltetni fogja, hogy maradjon. Marad-é, vagy nem ? Arról ma még egy betű se legyen. Szokás is, lehet is ilyen alkalmakkor egypár szót mondani részint a hivatalról, részint a személyről mondani. A Magyar Paizs sem a hivatalba lépésekor nem dicsőítette, sem távozásakor nem kiált ntána, csupán egypár jellemző szól mondott akkor s marad most is. Emlékszem, akkor a Balaton- vidékkel együtt megemlítette a Magyar Paizs, hogy ilyen állásban ezerekkel, meg ezerekkeí kell közvetlenül érintkeznie,, minthogy pedig nehezen közlékeny, sőt a kedélytelenségik szigorú s így ez nem lesz előnyére a dolgok jó folyásának. Lehet, hogy e miatt egyéni hátrányokon kivid jelentékeny baj nem esett. Lemondásakor is csak azt a jellemzőt jegyezzük föl róla, hogy erősen ragaszkodott a betűhöz. Ez azonban a rideg hivataloskodásnak a szelleme. Néha jó, néha rósz. Ennek a szellemnek az embere önálló nem lehet, semmi eredetit nem teremthet. Csak úgy vezet, amint vezettetik. Ez magyarázza meg azt, hogy ámbár e hiányosnak tartott rekvirálásnál nagyobb hibák is történtek a közélelmezés terén azelőtt s az még sem volt baj, A többek között csak egyet említek. Rendeletre garmadába rakattak volt annak idején az élelmiszerek. Itt és ott a csomóban meg is rothadtak. Mennyi kára volt ebben a közélelmezésnek! De emiatt a nagy kár és nagy baj miatt világ végéig is elülhet az ember az alispáni székben, mert a rendeletben csak az összerakásról volt szó s ez teljesittetett is betüszerint, az elromlás ellen való védelemről nem volt szó, erre nézve tehát köteles, de talán nem is szabad semmit tenni. Ez a betürágó hivatal. S aki ehez ragaszkodik, az kitűnő hivatalnok. így tartják ezt lent is, fent is. Nem akarom nyújtani a dolgot, de eszébe jut az embernek, s most alkalom van megemlíteni, hogy szeretné az ember, ha egyszer olyan vezetője is lenne a hivatalnak pl. a közigazgatásnak, akinek a munkássága összefüggésben volna az élettel, az emberekkel, akinek a munkásságát, rátermettségét, zsenialitását ne csupán a szentek szentében ülők tudják megismerni és méltányolni, ; hanem a közönség is. Példának okáért I — de hiszen nem is kellene oda olyan nagy lángész, még eredetiségre sincs szükség, ime itt a példa szomszéd vas- vármegyében, csak utánozni kellene — ha volna egy olyan zalai alispán, aki például azt mondaná, teringettét! csinálok olyan .utakat Zalában is, mint amilyenek a szomszéd vasmegyében vannak. A közlekedő ut a a művelődésnek és műveltségnek a fokmérője. Egy ilyen alispánnak a munkáját tapasztalná, látná, érezné és élvezné ; maga a nagy tömeg, a paraszt közönség is. | De nem kellene azt az utat tintával és rez- I porral csinálni, csak jó kaviccsal. Ez csak egy példa példának okáért. Árvay alispán lemondásával kapcsolatban ; a nagykanizsai Zala azt mondja, hogy I nálok a lemondás csak a közelebbi ismerős- ! ben vagy barátban kelthet emóciót, a I közönségben nem, mert hisz Nagyhanizsát nem nagyon kegyelte az alispán. Jó Istenem ! hát akkor mit mondjanak a zalaegerszegiek? | Ez a város sem volt kegyenc. Aki megnézi Korbai volt polgármesternek az aktáit, annak összegesésül megfázik a háta s az élettől elmegy a kedve. Dr. Korbai csak a polgármesterségről mondott volt le. Akkor még senki sem gondolta, hogy az alispáni hivatal sem örök. A lemondással együtt az emberek már számításba veszik az utódot. Erre emlegetik a többek között Koibenschlag Béla főjegyzőt, Pálffy László főszolgabírót és Malatinszky Lajos főszolgabírót. b. gy. — i nap bírói székében ült, éjnek idején pedig álruhában járt-kelt a városban. Egy esztendő múlva úgy találta, hogy most már eleget tud. Bezárkózott megint szobájába és maga elé idézte keresztanyját. Mit kívánsz édes keresztfiam ? — Tedd boldoggá a népemet, édes keresztanyám. — De miképpen, édes keresztfiam ? — Rendeld el, hogy a pénznek szive legyen. Mert minden bajnak a pénz az oka. Az emberek legázolják, kifosztják, halomra ölik egymást a pénzért. Az pedig, a néma rabszolga, egyforma buzgalommal szolgálja azt, aki bűnös utón és azt, aki igaz utón jutott hozzá. Ha az arany érezni tudna, akkor minden jóra fordulna a világon. A gyilkos zsebében elkezd sikoltozni a pénz, az uzsorás ládájában elkezd zokogni az arany, — ki mer akkor még gyilkolni, uzsoráskodni ? Tedd meg, hogy a pénznek szive legyen és meglátod nem lesz több Min a világon. — Legyen, ahogyan akarod, — mondta mosolyogva a tündér. — Holnaptól fogva érezni és beszélni tud a péir. És azzal eltűnt. A király soha olyan édesen nem aludt, mint azon az élyszakán. Azzal a tudattal eküdt ágyába, hogy holnap mint a legboldogabb ország királya fog fölébredni. Söté- tes hajnalon azonban hirtelen fölriadt ál- i mából. Valami rettenetes, fájdalmas hangzavar remegtette meg a palota falait. Százezer hang sikoltozott, zokogott, sóhajtozott és káromkodott, mintha százezer szegény bűnös sülne a pokol tüzén. A király rémülten szökött ki ágyából és a lárma irányában indult. Künn, a boltives hosszú folyosókon halálrarémtilt szolgák várták, égő gyertyákkal a remegő kezükben. Senki sem tudta a kísérteties zaj okát. Olyan szivettépő fájdalom csendüli ki a titokzatos kórusból, hogy a szolgák haja égnek meredt, a foguk meg vacogott. A folyosó végén vaspántos nagy ajtó volt. A királyi kincstár ajtaja. Onnan jött a lárma. — Ki van odabenn ? kérdezte a király. • — Senki, — mondták. — Csak az adópénzek vannak odabenn, miket tegnap szállítottak be a poroszlók. A király nem szólt semmit, hanem sár kon fordult és bezárkózott a szobájába. Ott harmadszor is maga elé idézte keresztanyját. A zaj azután hamar elhallgatott. A pénz megint érzéktelen és néma lett. És a királynak már nem volt több kívánni valója. H. F. Dr. Bonkáló Sándor tanár könyvéről kell egynéhány szót szólani. Dr. Bonkáló tanár Gyöngyösről jött a zalaegerszegi iskolába s akkor említettük is röviden, hogy ifjú emberéletére nem csak a nyugati kultúrában, hanem igen bő jártassága van az összes szláv viszonyokban is. Van egy 155 oldalas könyve A szlávok címem az Atheneum kiadásában. A szláv népeket és a szláv kéráést ismerteti. Élénk érdeklődéssel olvashatjuk a könyvet mindnyájan s közben eszünkbe jut az is, hogy miért. Különös is, hogy a ?zlávok- ról épon mi olyan keveset tudunk. Minden ezeredik ember ha tud szláv nyelven beszélni, Írását pedig minden tízezredik ember ha ismeri; ethnografiájárói, terjedtségéről pedig még kevesebben tudnak valamit. Mondhatnám: egy milliomodrész. Van-e húsz embernél több nálunk, aki ismeri a szlávoknak minden vonását? Igaz, hogy ők sem tudnak rólunk. De ők kicsinyelhetik a mi kis szigetszámunkat. Ök 168 és fél millión vannak. Első tekintetre bizony úgy áll a dolog, hogy mi többet tudhatnánk róluk. Hiszen Kié ven át, rajtok keresztül jöttünk ide ezelőtt ezer esztendővel; itt földrajzi szivökbe ékelődünk. Közvetlen együttélésünkben maradtak többen s együtt éljük vala a világot; negyedszer kereken körülöttünk közvetlen szomszédságunkban a sok szláv szigetország. Csudálatosnak lehet tartani, hogy olyan keveset tudunk ■ róluk. A bocskornál s a drótostótnak ! zsíros hajánál többet alig is -ismerünk belőlük. Okos ember nem fogadhatja el érvnek azt az előnyös állapotot, hogy mi magasabb rendű életet élünk: itt benn vezetők vagyunk, a külsőkkel való viszonyban is nagyobbak vagyunk hol moterialisan, hol morálisán. Sohasem volt jó az a gőgös római szellem, amit a lánynemzetei is tartanak, hogy körülöttük forog a világ s a kisebb nem- ! zetekről nem tudnak. Az a primitiv elv az j igaz és helyes, hogy minél többet tud az | ember, annál okosabb, annál műveltebb és annál boldogabb. Dr. Bonkáló könyvét olvasva ilyenféle gondolatok hánykódhatnak az emberben. A szerző fölhasználja természetesen kut- forrásokul a legjobb irók könyveit s összegezésül a legjobbat adja nekünk, még pedig a hozzánk való viszonyban. Ugyancsak alkalmas ez a könyv a mostani világháborúban. A szlávoknak száma nagy földrajzi területen ömlik szét. Ennek áttekintése mellett a könyvből megismerjük a főbb iskolákat is: szellemi, erkölcsi világnknak a csoportosulásait: megtudjuk, hogy mi az a pánszlávizmus, mi a nevszlávizmus és mi. a szlávo fiiizmus, s hogy ezek milyen viszonyban vannak egymással. Megtanít a következő tízféle szlávra: oroszok, ruthének, lengyelek, csehek, tótok, szorbok (vendek), szlovének, horvátok, szerbek, bolgárok. Ezekből 150 millió lakik Európában s csak 17‘5 millió Ázsiában. Mindezeket külön is ismerteti minden tekintetben és mindenütt a velünk való viszonyokban is, s az egymás között való viszonyokban. Bonkáló tanárnak ez a Szlávokról irt könyve határozottan nagy hézagot tölt be a magyar művelődésben. Őszintén ajálhatom minden értelmes embernek, hog-*p olvassa e könyvet s tanulmányozza minket körülölelő szlávtengert. Az értékes könyvhöz majdnem ingyen hozzájuthatni — 1 korona 20 fillérért. B. Gy. ELVESZETT egy türkiz kövekkel kirakott antik női fülön függő. A megtalálónak 10 korona jutalmat fizet Korbai Károly dr. ügyvéd Várkör 1. szám.
