Magyar Paizs, 1917 (18. évfolyam, 1-31. szám)
1917-04-01 / 9. szám
2 MAGYAR PAIZS 1917. április 1. hogy érdekeiket összhangba . hozzák a nemzet gazdasági érdekeivel. Ezt a közgazdasági egyetemet Budapesten keil felállítani, mert csakis a fővárosban központosított gazdasági élet szolgáltathat ennek az egyetemnek megfelelő rendes és rendkívüli o tanerőket. A főiskola felállítása el nem odázható. Nem is ütközik nagyobb nehézségbe, nem is kerül nagyobb áldozatba, mert felhasználhatók erre a célra valamely már fenálló gazdasági akadémia és a budapesti kereskedelmi akadémia kétéves felső tanfolyama A »Hangya* igazgatósága, melynek kebléből indult útjára ezelőtt tizenhét évvel a közgazdasági egyetem eszméje, úgy vélte, hogy a vezetése alatt álló intézetnek a rendkívüli viszonyok folytán még áldozattól sem szabad visszariadnia, hogy az ország életszükségletét képező intézmény megvalósítását lehetővé tegye. Ennek folytán külön alapitó okiratban körülirt feltételek mellett egymillió koronát bocsátott a m. kir. kormány rendelkezésére. Szálúit a »Hangya« arra, hogy az állam,, amely improduktív célokra milliárdo- kat kénytelen kiadni, nem fog n egta- gadni egy-két milliót oly intézménytől, amelynél produktívabb befektetés nincs, amely meg fogja nevelni a nemzetet arra, hogy a háború súlyos gazdasági következéseit viselhesse. Számítunk arra, hogy a merkantilis vállalatok mérlegkészítésüknél követni fogják a »Hangya* példáját. Majd a zöld ragyogásra szép fehér fény árad, az orosz viszonozza az udvariasságot. . . . Egy villanás — és utána tompa dörrenés. Lebujunk . . . A hátunk mögött robbanó gránát felcsapódó lángja a korhadt fatörzset gyújtja meg. Aztán jön a többi s a letarolt erdő facsu- lakjai, mindmegannyi góliát-fáklya pokoli világosságot árasztanak a megrnereyült vidékre. A vörös fényben az ágasbogas, össze-visz- sza kuszáit drótsövény silhouetje vastag cövek- jeivel a felizgatott képzeletnek azt a benyomást teszi, mintha egy véghetetlen hosszú s beláthatatlan mélységű tömeg nyomulna előre. S ebben az irtóztatóan szép, fantasztikus, rémes tűzijátékban, amelynél szebbet, pom1- pásabbat, nagyobbat sehol sem láthatni, végig szalad az árkon, mint egy tíuc ik, sikonga- tón, figyelmeztetőn, velőig halón : — „Alarm 1“ — „Aalarm/ Alarm 1“ Jön a telefonjelentés : a . ,-en szakasz halszárnyán támadás. Megszólalnak a mi ágyúink is. A fejünk felett „tyuhaj“-ozik el egy-egy lövédék s aztán szétrobban a muszka állásban. Balról erős fegyveriüz . . . Zörög a telefonláda : n .... , — zavaros hangok — „zweite kompanie stürmt“. A második század sturmol, halljuk a „hurráh“ kiáltásokat s aztán elhallgat minden. Borzasztó néma küzdelem megy ott végbe. Mi csukott szájjal bámulunk előre s várjuk, erre mikor jönnek. . . Fejünk felett suhongnak, pattognak a muszka golyók, egy-egy nagyott koppan a lővörés acél tábláján, de nem bir vele s fáradtan vissza ugrik. A levegő felettünk tele van füsttel, hátunk mögött a fatuskók még parázslanak, de az ezelőtt még fülsüketítő harcizaj lassankint alábhagy, — majd végleg elül. Vége — ez itt már csönd. A figyelő őrök váltanak néha lövést. A bakák is lekotród- nak a lőréstől, aztán fáradtan mennek a dekkungba, mintha mi sem történt volna. Mi is bemegyünk s lassan elgondolkozva isszuk meg a rég kész fekete kávénkat. Egy elkésett gránát lecsapódása meg meg remegteli a petróleum lámpáinkat, a láng pislog. Künn ólomgolyók fütyörésznek még . . . A fütyölésiik olyan, mint a könytelen, kiapadt szemű fájdalom hümmögetése, elfojtott sírása . . . Vájjon mit sirat? Talán ennek is fáj az az élet, hogy élniök kell ? . . . Vagy talán vércse vijjogás s még áldozatokat keres ?.,. Vagy — a már csöndes' alvók utolsó üzenetét sírja haza ? . . . Kont.
