Magyar Paizs, 1917 (18. évfolyam, 1-31. szám)
1917-02-18 / 5. szám
Zalaeaerszea, 19 7 február 18. 5 szám XVIII. év. Előfizetési ár Egy évre K 6'0+ Fél évre K 3.04 Negyedre K 1.54 Egyes Szám 8 fillér. Hirdetések dija: megegyezés szerint. Nyiltér sora 1 K Szerkesztőség és kiadóhivatal Wlasics-u. 8. <rz. Szerkeszti: Z. HORVÁTH LAJOS. Munkatársak ( L E NG Y E L FÉR EN C | BORBÉLY GYÖRGY laptulajdonos, kiadó. MEGJELENIK HE I ÉNKÉNT EGYSZER. Ä tizennyolcévesek. Nemsokára be kell vonulni a tizennyolc éveseknek. Katonának kellenek a tizennyolc évesek azok, akik még alig nőttek ki a játékból, akik még áhitják apai kéz szerető simogatását, az édesanya becéző csókját és akiknek még szükségük van az apa kormányzó szemére, az anya intő szavára. És a tizennyolc évesek ei fognak menni, hogy ők, akik még az életbe is alig melegedtek bele, ha úgy fordul a dolgok sora, szembe nézzenek a halállal. A tizennyolc évesek el fognak menni, és sok millió szivnek a forró óhajtása kiséri őket bár ne kerülne rájuk a sor, bár ne kellene nekik is oda állniok, ahol a halál és a dicsőség terem, hisz nekik korai még mind a kettő, a halál is, a dicsőség is. Minden országok népe egyesül abban a kívánságban, hogy bár eldőlne a nagy háború sorsa országunk és népünk javára, még mielőtt ők bebizonyíthatnák, hogy méltók apáikhoz. Sajnos, az események nem a mi kívánságainkhoz igazodnak és el kell készülnünk arra, hogy nem múlik el tőlünk ez a keserű megpróbáltatás sem, hogy a gyerekkor határán még alig túl levő fiaink vére is szükséges lesz a végső célnak — a tartós békének — kivívásához. Egészen bizonyos, hogy ha ez az eset bekövetkezik, a gyerekek is teljesíteni fogják a rájuk rótt kötelességet. A gyerek-ifjak tehát elfognak menni. És ezzel az áldozat, amelyet most hozni kell, oly óriásivá nő, hogy ehhez hasonlót hiába keresünk a történelemben. A negyvennyolcadiki szabadság- harc krónikásai és megéneklői megragadó képeket rajzoltak nekünk a nép akkori csodás áldozatairól. Regélnek a deresfejü apáról, és pelyhedző állu fiáról, akik együtt küzdöttek és vérzettek a szabadság zászlaja alatt; azután a siheder diákról, aki sutba dobván a könyvet, kardot ragadott; meg a szerelmes ifjúról, aki sebtiben megtartott esküvőjéről a harctérre sietett; a földmivelésrői, aki a barázda közepén hagyta ekéjét; az iparosról, aki letette bőrkötényét és egyenruhát öltött; az anyáról, aki öt elesett fia i tán elküldte a hatodikat is győzni vagy meghalni. Csupa megkapó, sziv- bemarkoló eset. De mégis: akkor a nemzetnek és népnek aránylag csak csekély töredéke fogott fegyvert, hiszen az akkori hadászati technika még nem ismerte az egész nép fegyverbe állítását; ellenben most valóra vált az akkori idők jelszava mindnyájunknak el kell menni. És ami akkor szórványos eset volt, az most mint tömegjelenség lép föl; tízezrével lesz most a harcmezőn egy-egy családból az apa és a fiú : az egyforma sorsú asszony bánatos sóhajtásai a férje és a gyermekei után szállnak a pokoli harcok északi, keleti és déli mezeire, valamennyi égtáj felé ; sok, sok ezer siheder gyerek váltja föl a könyvek, az eke szarvát, a kalapácsot fegyverrel; sok, sok ezer anya bocsátja útnak vonagló szívvel kedves magzatát, aki még nem is régen játszotta körülötte bohókás gyermekjátékait; sok, sok ezer családi fészek üresedik meg végképen: ei megy a „nagy“ után a „kicsi“ is, talán mindörökre . . . A példátlan nagy áldozatok ideje ez. És ha erről beszélünk, nem azzal a szándékkal tesszük, hogy élesszük tömérdek apai és anyai szivnek a fájdalmát. Oh nem. Hisz a szivek már nem húsból vannak, vassá szilárdultak az iszonyú kemény elhatározástól, hogy ennek most igy kell lenni, mert nem lehet máskép, tehát ezt viselni kell haszontalan gyöngeség és ingadozás nélkül, hiábavaló sopánkodás nélkül. A Szivek bírják a megpróbáltatásokat . . . A Lelkek a szenvedést . . . Pártoljuk a Vörös-Kereszt Egyesületet! Mese. Jól tudom, hogy az a bizonyos tündér, aki három kívánságát teljesiti a keresztfának, már nem egészen uj jelenség a mesevilágban. Ez sajnálatos körülmény, de hát vannak dolgok, amelyek megismétlődnek és ez nem ok arra, hogy az ember azért tudomást ne vegyen róluk, A jó tündér tehát igenis megígérte a keresztelőn, hogy a gyermeknek három kívánságát fogja teljesíteni. A gyermek persze királyfi volt, mert a házmesterék keresztelőjére nem járnak el a tündérek. Nehogy gyerekésszel vaiami bolondokat kívánjon magának a királyfi, édesapja csak akkor szólt neki az egész varázsról, mikor már bajusza nőtt és kikapta örökségbe az ország felét. Egy állé esztendeig nem kivánt magának semmit. Akkor elhatározta, hogy háborút kezd és meghódítja a szomszéd király •rszágát. A királyoknak végre is kötelességük, hogy dicsőséget szerezzenek a világban, háború nélkül pedig nem igen szerezhetnek. A király táborba hívta minden népét és a főváros környéke megtelt sátrakkal, emberekkel, lovakkal, szekerekkel és ágyukkal. Mielőtt még elküldte volna a hadüzenetet a szomszédjának, a király egyedül bezárkózott a szobájába, kelet felé fordult és nevén szólította a keresztanyját. A tündér rögtön megjelent előtte. — Mit kívánsz, édes keresztfiam? — Háborúba indulok,édes keresztanyám... — És azt kivánod, hogy neked adjam a győzelmet ? — Óh nem, — kiáltotta önérzetesen az ifjú király, — azt nem kívánom, mert csalás volna. A háborúban győzzön az erő és a bátorság. Azt azonban nagyon szeretném tudni, hogy hogyan fog végződni a háború. A jó tündér elmosolyodott. — Meg fogod tudni. Ráparancsolt a keresztfiára, hogy forduljon naplemente felé és hunyja be a szemét, aztán a király homlokára tette lágy tündérkezét. És a király látott. Látta önmagát, amint dicsőségesen és boldogan vonul be serege élén az ellenség fővárosába ... A bolgárok a földig görnyedve fogadták ... Szepegő szép hajadonok virágot hintettek paripája elé ... Mindez igen szép volt. Azonban — egyszerre jéghideg kéz markolt a király szivébe. Egy halott gyermeket látott. Ott feküdt egy leégett ház küszöbén, félszegen, sápadtan, mint egy eltaposott virág. Kicsi, szőke iskolásfiu volt, az ingecskéje véres volt, egy tarka golyót szorongatott a merev ujjai közt. — Ki ölte meg ezt a gyermeket ? — kérdezte a hóditó. A katonái azonban nem feleltek, a polgárok sem, nem tudtak beszélni, mert afféle árnyékképek voltak. De felelt helyettük a tündér. — A gyermeket ágyúgolyó ölte meg. Egy golyó, melyet a te ágyúdból lőttek a városba. A király elkomorodott. —t A férfiakat megölöm, a katonákat, de gyermekeket ölni.... A tündér vállat vont. — Előfordul minden háborúban,— mondta és azzal eltűnt. A hadsereg türelmetlenül sürgette az indulást. A király azonban habozott. Furcsa, de való, mindig arra a kis iskolásfiura gondolt. Az most még vidáman szaladgál az édesanyja házában, most talán éppen a tarka golyójával játszik, egypár nap múlva azonban, ha ágyuzni kezdik a várost ., . A sereg egy hétig még ott táborzott a főváros alatt, aztán haza küldték az embereket. Nem lesz háború. A király most már nem akart többet tudni hadi dicsőségről, hanem elhatározta, hogy boldoggá fogja tenni a népét. így is hires király lehet belőle, ha nem is olyan hires, mint a hadverő királyok. Hogy megismerje a nép bajait, sgész
