Magyar Paizs, 1916 (17. évfolyam, 1-43. szám)
1916-06-18 / 21. szám
XVII. év Zalaegerszeg, 1916. junius 18. 21. szám Előfizetési ár: Egy évre K 4 04 Fél évre K 2 04 Negyedre K 104 Egyes szám 8 fillér. Hirdetések dija megegyezés szerint. Nyilttér sora 1 K Szerkesztőség és kiadóhivatal Wlassics-u. 8. sz. Szerkeszti: Z. HORVÁTH LAJOS Munkatársak: ) LENGYEL FERjENC, | BORBÉLY GYÖRGY laptulajdonos, kiadó. MEGJELENIK HETENKÉNT EGYSZER A Vörös-Kereszt Egylet Péter-Pát napi gyűjtése. A Magyar Vörös-Kereszt Egylet, amely a legnagyobb kiegészítő szervezete a hadseregnek, beszámolóval és kérő szóval fordul a közönséghez. Beszámolóval, mert érzi, hogy számot kell adni majdnem 2 éves háborús működéséről azoknak, akik oly bőségesen támogatták, de egyúttal kérő szóval is, mert a hosszú háború határtalan feladatok elé állította és hacsak működését korlátozni nem akarja, kénytelen a közönség újabb áldozatkészségéhez fordulni. A Magyar Vörös-Kereszt Egylet mintegy 2000 kórházban 100.000 beteget ápol egyszerre és eddig több mint 1.000000 katonát részesített ápolásban. Fenntartja a tudósitó irodát, mely a harctéren levő katonák hollétéről ad értesítést, a hadifoglyokat gyámolitó és tudósitó hivatalt, közvetíti a harctéren levő katonák részére az adományokat, anyagilag támogatja a sebesült és beteg katonákat, valamint a harcban elesett hátramaradt családtagjait. Sebesült katonákat szállít a hadszíntérről, mely célra 9 kórházi vonat áll rendelkezésre. Továbbá szállítja a sebesült és beteg katonákat a vasúti és hajóállomásokról a kórházakba. A hadszinhelyre küldött a vonatokon kivül 165 sebesültszállító kocsit, 23 társzekeret, 300 hordágyat és hordszéket. Egy 200 ágyas tábori kórházat, tábori kápolnával, tábori raktárakat és fiókraktárakat állított fel. Hivatásos és önkéntes ápolónőket engedett át szolgálattételre a kórházaknak. Azonfelül kórházat állított fel Szófiában és Konstantinápolyban is. A jövő programmjai még nagyobbak, hiszen a háború csapásai nem szűntek meg, sőt ellenkezőleg a hosszú háború fokozta annak a társadalomra gyakorolt hatását. Hogy a Vörös-Kereszt Egylet hivatásának a jövőben is megfelelhessen, kéri a közönség áldozatkészségét. Péter és Pál napja, junius 29-e a Magyar Vörös-Kereszté. Gyűjteni fognak ezen a napon az ország minden részében, az Alföld rónáin, a hegyek bércein, a dombok vidékein, gyűjteni fognak e napon a templomokban, a hivatalokban, a várostereken és utcákon, gyűjteni fognak mindenütt, ahol a magyar szent haza érzése él és ahol ezért áldozni tudó becsületes emberek vannak és reméljük, hogy nem fog kitérni a gyűjtés elől senki, mert lehetetlen, hogy egy ember is legyen, aki megtagadja filléreit a sebesült katonák, a háború borzalmai által sújtott esdeklőktől. Már pedig a Péter-Pál napi gyűjtés minden egyes fillérje a sebesülteknek, a nyomorgóknak jut, mint egy ember fog Magyar- ország egész népe ezen a napon áldozni és azt amit az ad, tulajdonképen nem a Vörös-Keresztnek adja, a Vörös-Kereszt Egylet csak az ut, amelyen az adományok a legszentebb célhoz jutnak. A Vörös-Kereszt Egylet ez utón is kéri a jólelkü, emberbarát és a nagy idők nagy kötelességei alól kitérni nem akaró embereket, tegyék ünneppé a Péter-Pál napot, hogy késő unokák is megemlékezve e napról, azt olyannak lássák, ami dicsőséget és becsületet szerez a mai kornak. Ballagj Aladár a „Száműzött Rákócziról“.* — Akadémiai felolvasás. — (Tizenketedik közlemény.) Ha már most megnézzük Márki Sándor Rákócziját az idézett helyen, álmélkodva látjuk, hogy 5 ott betű szerint lefordítja Malagola cikkének illető helyét, nem ad „képet“ az „aegei-tengeri kalózfejedelemségről“, úgy hogy a reá hivatkozásnak aligha lehet egyéb célja, mint az, hogy elhelyeztessék a kikövetkeztetett megbélyegző titulus Rákóczi egyéb jelzője mellett, s ezért a felelősség megosz- tassék egy kiváló magyar- hisztorikussal. A „képet“ tehát nem Márki, hanem Carlo Malagola, a velencei állami levéltár igazgatója rajzolta. Ő pedig a bailo jelentését mennyire értékelte, mutatja az, hogy ugyanakkor, midőn ez a közleménye megjelent: megírta Rákóczi életrajzát „Francesco Leo* poldo Rakoczy e la lotta nazionale Unghe- rese“ cim alatt (1907), annyi dicsőítéssel s olyan áradozó lelkesedéssel, melyhez legföljebb Thaly Kálmáné hasonlítható. Malagola, mint igazi történetíró, a kalózokról szóló mendemondának annyira nem ad hitelt, hogy müvét e jellemző szavakkal végzi: „Rákóczi alakja legtisztább fényben tündöklik (la sua figura brill a di puríssima luce)“! A velencei levéltár tudós igazgatója nagyon jól tudta, hogy Rákóczinak se kalóz, se egyéb „alattvalóiról (sudditi)“ nem lehet beszélni a török birodalomban; nincs ott alattvalója másnak, csak a szultánnak. Szóval Rákóczi „aegei tengeri kalózfejedelemsége“ szakasztott párja az ő „tunisi fejedelemségének“ — Tunisban is kalózok fészkeltek! —, vagy az ő „albán fejedelemségének“, vagy az ő „perzsa fővezérségének“, mely „üres hírekkel“ a körülötte hemzsegő fizetett kémek időről időre detektálták Rákóczival ellenséges gazdáikat. Csak annyi igaz belőle, bogy a nagyvezér felhívására, kinek állandó tanácsadója volt a török birodalom legfontosabb ügyeiben, — tényleg tárgyalt a kalózokkal, miként annak idején a pápa s egyéb koronás uralkodók. De a beszélgetés leírása minden valószínűség szerint Ploughman koholmánya, aki ezzel egy kis pénzre akart szert tenni. Annak, aki csak egy kicsit behatolt Rákóczi lelki világába, egyetlen névtelen s csak másolatban meglevő, Rákóczival ellenséges lábon álló hatalomhoz küldött kémjelentss alapján, nem is lehet elhinni azt, hogy ő, aki például rendes török hadcsapatok vezetését is mindig visszautasította: kalózok, még hozzá angol protestánsok királysága után törte volna magát. S ha értesül a háta mögött kovácsolt vádról, kétségkívül ép oly előkelő, igazi úri hangon utasítja vissza azt, mint marquis de Villeneuvenek, a konstantinápolyi francia követnek az ő egyéniségét félreismerő egyik felhívását: „Követ ur! ön nem ismer1 engem; ez az oka, hogy olyan felületes véleménye van ’’ólam.“ * És most, visszatekintve mai felolvasásom ezen első részére, konstatálhatjuk, hogy szerzőnk történészi alapelve röviden igy foglalható össze : * Az egész cikksorozat megjelent a »Magyarországában. ami fehér, az bizonyára fekete. S igy válik kezei között Rákóczi alakja egy képzeleti fénykép negativ lemezévé, mely mindent feketének mutat, ami a valóságban fehér, és mindent fehérnek, ami sötét. Csakis igy lehetséges, hogy szerzőnk szerint, amint bemutattuk: Rákóczi mikor kegyes gyakorlatokba mé- lyedve a kamalduli remeteségben ájtatos- kodik: bizonyos, hogy a „regens udvarában“ tivornyázik; mivel kiköti, hogy tatárokat semmi szin alatt nem vezet az országba: ennélfogva a la „Batu khán“, tatárokkal égetteti a magyar falvakat; mikor hajóhadat akar szerezni a szultánnak s ennek alapfeltétele, hogy a kalózok ne kalózkodjanak: akkor nyilvánvaló, hogy felcsapott „kalózkirálynak“ ; mivel úgy beszélt franciául, mintha egész életében Francziaországban lakott volna: tehát nem tudott franciául; mivel souverain-incognitóban élt francia udvarnál: világos, hogy „rangsorba osztott udvaronc“ volt; mivel grand connaisseurje volt az udvari élet minden rejtelmeinek: tehát „udvari müve- letlenségéről“ keli beszélni; mikor Rákóczit lázban égve várta az ország, hogy csatlakozzék zászlóihoz: természetes, hogy tudni se akart róla senki ! Stb. stb. Ugyanezen módszerrel olvasván az evan- geliomot, szerzőnk kétségkívül be tudja bizonyítani, hogy voltakép a Jézus Krisztus volt Judás, aki harminc ezüst pénzért eladta a Megváltót. Az „impertinencia.u A „Száműzött Rákóczi“ cimü munkát, megjelenésekor, nagy megbotránkozás fogadta, széles körben. Jogosan-e vagy a nélkül, — ezt úgy gondolom, épen én mondhatom meg. Mert én is megírtam Rákóczi történetét s abban a pártszempontoktól mentes történetírói objectivitásnak oly példáját adtam, melyet elegendő pár szóval bemutatnom, hogy Ítéletem elfogulatlan igazsága iránt, a nagyközönség és a szakértők bizalmára joggal számot tarthassak. 1897-ben ezt Írtam Rákóczi életrajzában : „Történetellenes felfogás dicsérni vagy kárhoztatni azt a harcot, melyet Rákóczi nemzete nevében fölvett, a törvénytelen eszközökkel bár, de végtére mégis a törvény jogcímén uralkodó királya ellen. Ez a harc a viszonyokban rejlett és nagyszabásúnak kellett lennie, mert a küzdő felek egyaránt erősen eszményi irányzatúak.“ Aki ért hozzá, e sorokból pontosan megállapíthatja, hogy ez szorosan tudományos, történetphiiosophiai álláspont, mely politikát és morált kizárólag a tudományos megismerés alapján igyekszik értékelni. Ily nyugodt öntudattal kell most konstatálnom, hogy egész irodalmunkban a Száműzött Rákóczi az első mü, mely az eddig tisztán osztrákok : Biedermann és Lustkandl, Turba és Tezner által képviselt irányzatos politikai felfogást Magyarországgal szemben, nemcsak tökéletesen magáévá tette, hanem még megtetézte a földre tiport magyar nemzet és történelmi kifejezője iránti nem tudom hányadik hatványra emelt gúnyolódással.
