Magyar Paizs, 1916 (17. évfolyam, 1-43. szám)
1916-03-26 / 11. szám
Zalaegerszeg, 1916, március 26. ü. szám XVII. év Előfizetési ár: Egy évre' K 4 04 Fél évre K 2'04 Negyedre K 104 Egyes szám 8 fillér. Hirdetések dija megegyezés szerint. Nyilttér sora 1 K Szerkesztőség és kiadóhivatal Wlassics-u. 8. sz. Szerkeszti: Z. HORVATH LAJOS Munkatársak: ( LENGYEL FERENC, \ BORBÉLY GYÖRGY laptulajdonos, kiadó. MEGJELENIK HETENKÉNT EGYSZER „Polgárháború“ ez, azt mondja az öreg népfölkelő. Hallom, amint az utón megyek, hogy a mellettem elvonuló csapatban bus- szomorun mormogja egyik katona a szomszédjának: Polgárháború, a polgárok mennek háborúba, az urak otthon maradnak. Ámbár szeretem a köznépet, igen sokszor igaza is van neki, de ezt az elkeseredett kifakadást és igazságtalan vádat nemjó szívvel hallgattam, mert nincs igaza ennek a falusi katonának. Nem „polgárháború“ ez édes atyámfia! hanem a nagy nemzetek háborúja, mely nagy nemzeteknek mi apró emberek is tagjai vagyunk. Nemcsak a szegény emberek, az úgynevezett polgárok mennek háborúba Barátom, hanem az yirak is, a gazdagok is egyenlően. Állandó hadseregünk van, s aki egészséges ember, mind besorozzák, a királyon kívül mindenkit. Az egy királyon kívül mindenki polgár, s mindenki tagja a hadseregnek, mondom, ha erős és egészséges. Csak annyiban van igazad édes atyámfia, hogy ti szegényemberek többen vagytok a katonaságnál; de ez azért van, mert ti a békeidőben is többen vagytok. De azt semmi esetre se hidd, hogy az urak hátrahúzódnak e mostani veszedelem elől. Mondjak é ezer példát ? Elég ha egyet-kettőt mondok. Ti nem hallottátok a hírét méltóságos Deésy Zoltán államtitkár urnák. Nem is lett volna neki muszáj, hogy a háborúba menjen. De elment s a muszkák összevagdaiták a testét, mint a répát. Mondhatok közelebbi példát is. Báró Gelsei Guttman Lászlónak is volt mit aprítani a tejbe. Gazdag családnak eg}-Tetlen gyermeke, s oda veszett. És odaveszett, gróf Eszíerházy Pál dúsgazdag, szép, derék, ifjú ember is. Szerintetek ezek nem polgárok. Pedighát polgárok ők is, de igen is nagy urak; hanem, azért mégis ott halnak meg a csatatéren. Még több ezret is felsorolhatnék . . . Hát azt nem hallottátok, hogy a nemet császárnak hat fia van a tüzvonalbaü, vagyis mindenik. Egyik meg is sebesült. így van ez jól polgár barátom ! Ne zúgolódjál, közösen viseljük ezt a sorsot, de el kell viselnünk, s el is viseljük, még pedig dicsőséges eredménnyel. Mikor pedig iskolát tartanak a tiszt urak és az altisztek, nem árt megmagyarázni, hogy ez nemcsak polgárháború, de nem is a „polgárok“ háborúja, hanem az egész nemzetnek a háborúja. Borbély György. Ballag! Aladár a „Száműzött Rákócziról“, — Akadémiai felolvasás. — (Harmadik közlemény.) Az incognito parfait-val együtt járt, sőt benne foglaltatott, hogy Rákóczi az udvarnál él ugyan, de egészen félrevonultan; szertartásos látogatást nem tesz és nem fogad s nem illeti meg a „hónneurs du Louvre“, vagyis nem mehet lóháton vagy kocsin, trombitaszóval, a királyi palotába. De egyébként hat lovon járt, mint a vérbeli hercegek, eleintén a saját, később a király díszhintajábán. Ebbe szálni- (a monter dans les ca- rosses du Roi, vagy egyszerűen: monter dans les carosses) uralkodó fejedelmeknek fentartott kitüntetés volt, mert ezzel együtt járt, hogy Rákóczi megjelentékor az őrség fegyverbe állt s úgy tisztelgett neki, mint a királynak vagy a királynénak. Sétakocsizáson (a la promenade royale) egykorú följegyzés igy tárja szemünk elé az udvari etiqutte pontos megtartásával rendezett menetet : elöl a kiráiy, a vérbeli hercegekkel s nyomban utánuk : M. l’électeur de Baviére et M. le prince Ragotzi. A vérbeli hercegek azt hiszem azért helyeztettek elé- bük, mert ezek, a trónörökösödés rendje szerint, esetleg elnyerhetik magát a francia királyi trónt is. E föltevésemben a kardinálisok analógiája vezet, kiknek fényes rangja az udvarok körében arra vezetendő vissza, hogy a pápaság választási rendszere mellett, valamenyien pápa-kandidátusok, tehát mintegy várományosai a pápai trónnak. Becsületért — becsület. Irta: Jaczkovicsné. A heti társaság — amely állott a postamesterből, a földbirtokosból és a nótárius urból — ma ismét ott tarokkozott az erdész dolgozószobájában. A februári hideg mintha közéjük csapott volna, olyan unottan, egyhangúan ment a játék. Semmi tűz, semmi hév . . ! Hiányzott valaki közülök, aki lelkűket derűvel, meleggel, bederengte volna. S valamennyiszer az előszobában nesz támadt, oda-oda is néztek, jöttét várták a ház asszonyának, aki máskor ilyenkor már a teás kannából tréfa és diskrét kacaj közt, osztotta a jó barátok csészéjébe az aranysárgaszinü, párolgó italt, fűszerezve egy-két elmondott élménnyel és — az Ízletesen elkészített teasüteménnyel . . . — Te Niki, — szólította meg a ház urát a jegyző — feleségedet mindig ilyen egyedül szoktad a rengetegbe engedni ? hátha valami baleset éri, nézd csak, félötre jár az idő s mi több már be is sötétedett ? — Ha én nem féltem, ti se aggódjatok, sokkal ügyesebb, merészebb, semhogy beledöntse magát a veszélybe. — Jó, jó, — veté ellen a postamester, — csakhogy ezért egyszer rettenetesen meg íog fizetni. — Ej mit — kiált fel az erdész, — nem gyerek, asszony már, vigyázzon, különben beszéljetek okosabbat, melyiktek volt a városban legutoljára, mi a hir Ottan? Ja! igaz! Barátaim egy megtiszteltetés ért, dr. Flórián Árpád, a jeles publicista fényképét elküldte, tegnap érkezett, nézzétek . . . S azzal az íróasztalából kivette a képet, amely egy élete delén levő férfit ábrázolt, erős, markáns vonással . . . — A feleséged ideálja, mondja hévvel a postamester, amazok magukba fojtott lélek- zettel lesték e kiröppent szavak következményét, csak az erdész kacagta el magát és gúnyosan mondá: — Ezt az egyet nem hiszem ! . . Különben is részben osztom a feleségem nézetét, nagy- műveltségű, fenkölt lelkű férfi a doctor, olyan, mint kevés van, akinek közellétében nemcsak a feleségemnek, hanem nekem, magamnak is gyorsan röppen az idő. S ez az ami sokakat hozzábilíncsel és rajongóvá leszünk, különben még Krisztusnak is voltak ellenségei, nemhogy egy földi embernek, no meg rendszerint azoknak, kik az átlag emberek fölé emelkednek, azoknak sok az irigyük . . ! E percben kinyílt az ajtó és üdén, frissen belépett az erdészné, üdvözölte könnyedén a társaságot, az ura homlokára pedig egy forró csókot nyomott. A három férfi jelentős tekintetet lopott egymással, a postamesternek arcát a pir elöntötte s zavartan nézett az ablak felé, hol már a februári este rávonta az üvegre a homály zománcát. Alig telt bele negyedórába, az asztalon rajt volt a hófehér terítő, s a ház asszonya dévajkodó szóval öntötte mindenkinek csészéjébe az illatos teát. Amazok szótlanul lesték minden mozdulatát, sőt talán egy kis irigység is lopta be magát lelkűkbe, amidőn e napsugaras életet, — amelyet még a legnagyobb intrikák sem homályositották el — látták. — Ha szabad tudnom, jöttömkor miről folyt a társalgás, kérdé az asszony. Avagy megzavartam magukat benne, folytassák csak kérem tovább, hátha én is hozzá szólhatok. — Dr. Flóriánnak a fényképét mutattam meg lelkem, mondá az erdész. — A neves embernek, — szól a jegyző — akinek nagyságos asszonyom is olyan rajongója, pedig jó lesz tőle távol állani, mert nagy nőcsábitó. Az asszony — aki a publicistát jól ismerte és tudta, hogy milyen pedáns erkölcsű — indulatában elsápadt, de türtőztette haragja kitörését e vád hallatára, pár percet várt, s aztán nyugodt hangon mondá: — Jól van, a maga, avagy talán mind a hármuk vádja ez, amelyre én azt mondom, hogy alaptalan ! Es én mint nő, bebizonyítom az ő tiszta életét, bár nem lesz könnyű ezen munkám, s ezzel talán az ő eddigi önzetlen barátságát el is veszítem, de megakarom maguk előtt mutatni azt, hogy sok ezer férfi között igenis ő az egy, aki erkölcsi tekintetben is kimagaslik a többiek közül Bravó! bravó! dörgé a három barát. — Érdekes dolog is lesz ez — mondá a postamester —mert asszony veszi védelmébe a férfit. Fiuk miből fog állani a fogadás?
