Magyar Paizs, 1916 (17. évfolyam, 1-43. szám)
1916-03-19 / 10. szám
XVII. év Zalaegerszeg, 1916. március 19. 10. szám Előfizetési ár: Egy évre K 4'04 Fél évre K 2'04 Negyedre K 104 Egyes szám 8 fillér. Hirdetések dija megegyezés 1 Szerint. Nyilttér sora 1 K . Szerkesztőség és kiadóhivatal Wlassics-u. 8. sz Szerkeszti: Z. HORVÁTH LAJOS Munkatársak: , LENGYEL FERENC, BORBÉLY GYÖRGY lap tulajdonos, kiadó. MEGJELENIK HETENKÉNT EGYSZER Hatóság és földművelés. Ellenségeink még nem mondottak le eredeti tervükről, hogy bennünket kiéheztessenek. A magyar mezőgazdaság szerepe a háború kimenetelére nézve semmit sem veszített jelentőségéből. A magyar föld termése épp oly fontos kérdése a nagy hadjáratnak, mint a Berlin—Konstantinápoly közti vasúti összeköttetés fentartása, vagy még ennél is fontosabb, mert ettől függ három ország s több milliós hadsereg élelmezése. A magyar búza még a negyvenkettes lövedéknél is szükségesebb muníció, mely nélkül a már-már kivívott győzelem könnyen kérdésessé válhatnék. Nem csudálkoznánk azon, ha ezt a fontos hadműveletet, a magyar föld megművelését, az idén a hadvezetőség ismeri feladatául s intézkedett annak sikere érdekében, csak úgy, mint mikor egy oroszországi, vagy balkáni offen- ziva végrehajtásáról van szó. A magyar földművelő osztály harci erényei, becsületessége, honszeretete és kötelesség- tudása elég biztosítékot nyújtanak az iránt, hogy a földművelés katonai fegyelem nélkül is sikerrel jár ezernyi nehézségek közepette is, ha a magyar földművelő munkáját a hatóság résztvevő figyelme is támogatja. A gazdatársadalmi szervezetek mindenkor sürgették a hatóság s a gazdatársadalom megértő , együttműködését, de sohasem volt olyan szükség erre az egyetértő összmüködésre, mint ma, mikor minden magyar falu határa hadműveleti terület, minden gazdaság municiómühely, hol az élelmezésre legjobb muníció készül s minden barázda egy lövészárok, ahonnan az uj termés halálos gofyókat zudit az ellenség éheztető haditervére. A hatóság, ha a polgári hatalom erőivel is, kell, hogy ott álljon a szántóvető magyar nép mögött és segítségére legyen, kezébe adjon minden eszközt, ami csak szükséges a termés biztosítására. Már a hadüzenettől kezdve a legszorosabb s állandó összeköttetésben kellett volna lenni a közigazgatásnak a legfelsőbb foktól a falusi kisbiróig a földművelő polgársággal, de, ha hiányzott is eddig a szoros kapcsolat, talán mert senki sem számított ilyen hosszú hadjáratra, ma olyanok a körülmények, hogy e nélkül semmi remény sincs a sikerre. Ma már az ötvenévesek is be vannak vonva s alig van munkaerő egyik-másik határban. A gazdatársadalomnak nem szabad a hatóságot csak úgy ismerni, mint valamely rendőri hatalmat, mely csendőrszuronynyal s fináncszimattal rendelkezik a véres verejtékkel előteremtett termés elrekvirálása felől, hanem meg kell ismerni a másik oldalról is, mikor arról van szó, hogy hasznos és főleg gyors segítségére legyen a gazdának a hiányok pótlásában, a gazdasági műveletek elvégzésében. A felsőbb kormányközegek adhatnak jó példái a járási és községi hatóságoknak, hogy az annyira nélkülözhetetlen együttműködése a hatóságnak és a földművelő polgárságnak valóra is váljék. A földművelésügyi kormány szoros kapcsolata a gazdatársadalom országos szervezeteivel megteremti a maga jótékony hatását az alsóbb hatóságok kellő együttműködésre is, a községi gazdakörökkel. Csak igy lehet keresztülvinni, hogy a rendeletek papiroson ne maradjanak s ne szülessenek oly rendeletek, amelyeknek papíron kell ma- radniok. A kormányhatóságnak a gondja, hogy meggyőzze a hadvezétőséget, milyen erőkre van szüksége a mező- gazdasági defenzívának, hogy az sikeres legyen. S mikor a gazdaközönség azt látja, hogy a hatóság nem csupán akkor van a sarkában, mikor rekvi- rálni kell, hanem akkor is, mikor nincs honnan vetőmag, rézgálicot, munkást, gépet, benzint, igaerőt és takarmányt kapnia s azt látja, hogy a hatóság akkor is mellette van és pedig teljes erélylyel és gyorsasággal, akkor megszűnnek a sérelmek s folyik a világháború egyik legnagyszerűbb hadművelete, a magyar földművelés, melyhez csupán a magyar honvédcsapatok dicső rohamai foghatók a világ megannyi harcterén. A tanítók önkéntességi joga. A honvédelmi miniszter most leiratban értesítette a zalamegyei tanítóságot a magyarországi tanítóegyesületek országos szövetsége által, minő jogokat biztosított a legújabban bevonuló tanítók részére. Az egyévi önkéntesi karpaszomány viselésére jogosult 42—50 éves népfelkelési tényleges .szolgálatra kötelezett tanítok közül mindazok, akik egyéniségüknél, kiképzési joguknál és magatartásuknál fogva reményt nyújtanak arra, hogy népfelkelő tisztek lehe.ssenek, a szükség szerint tartalékos tiszti kiképzés alá vonhatók s a tartalékos tiszti vizsga sikeres letétele után a harctéren népfelkelő hadapródokká, zászlósokká és hadnagyokká kinevezhetők. Ballag! Aladár a „Száműzött Rákócziról“. — Akadémiai felolvasás. — (Második közlemény.) Hivatalos megjelenése — amiről szerzőnk regél az incognito-souverainekről szóltában — Rákóczinak sohasem volt az udvarnál. A perzsa követ pazarfényü ünnepélyes fogadtatásáról azt Írja ugyan a Rákócziról vezetett diarium, hogy „ezen az audientián volt az Baváriai Elector, a Saxoniai Elector, és Urunk ő Felsége“; de ezt úgy kell venni, hogy nem hivatalosan. Mert az udvari szertartások pontos ismeretére valló más egykorú forrásban szabatosan meg van Írva, hogy ez udvari ünnepélyen a választófejedelmek is az asszonyok négysoros lépcsőjén, azok között, a második emelvényen ültek (sur ie second gradin avec les dames). Vagyis, megkiilömböztetett helyen ugyan (place reser- vée, az angol: select-place), de nem mint bajor és szász választók, hanem mint „comte de Lusace“ voltak ott „dans un entier incognito.“ Rákóczit szerzőnk a régens udvarában kegyelemkenyéren élő cimzetes erdélyi fejedelemnek titulálja. Azóta követője is akadt, fővédője dr. Angyal Dávid személyében, aki miközben immár biztos fedezékéből akadémiai assistentiával rendezi a szerzőnk melletti tüntetéseket, szintén „cimzetes erdélyi fejedelemének nevezte Rákóczit. Az pedig soha egy pilanatig sem volt cimzetes fejedelem. E kérdésben döntő mozzanat Rákóczinak választása és beiktatása az erdélyi fejedelemségbe, mely az erdélyi rendek szabad akaratából egyhangúlag s szabályszerűen ment végbe, még pedig.-— és ez az amit figyelmen kívül hagyott mindkét hisztorikus —• nem a magyarországi, hanem az erdélyi jog alapján. Már pedig Erdélyben nem úgy mint Magyarországon, akkor még élő jog volt a szabad választás joga, melyet maga Lipót császár az ország megszállásakor szerződésileg továbbra is biztosított Erdély rendéinek („libera maneat penes Transylvaniae status juxta eorum jure electio“) és amelyet ott csak Mária Terézia korában, 1744-ben törölt el az erdélyi törvény 2-ik cikke! Rákóczi választása és beiktatása tehát op- timo jure történt, s az ily választás élet hossziglan szól, nem felmondásra. Úgy, hogy Rákóczi de jure Erdély fejedelme volt haláláig, akár ismerte el a rastatti és a badeni béke, akár nem. Ép úgy, mint manapság a belga király és a szerb király, tényleg elvesztették ugyan országukat, de azért az egyik Belgiumnak, a másik Szerbiának most is törvényes királya. Rákóczi „état civil“-je (Personalstand), azzal, hogy országát elvesztette, nem változott. Ezen az sem változtatott, hogy tényleg uralkodik-e vagy nem uralkodik; mert ha nem uralkodik, az csak azt jelenti, hogy uralkodása szünetel, de nem azt, hogy uralkodása végkép megszűnt. Ő ugyanis, udvari felfogás szerint, kettős címen volt az uralkodó fejedelmek eltöről- hetetlen jellegének (character indelebilis) birtokában; még pedig: 1. mint uralkodó fejedelmek egyenes leszármazottja;
