Magyar Paizs, 1916 (17. évfolyam, 1-43. szám)
1916-02-27 / 7. szám
XVII. év Zalaegerszeg, 1916. február 27. 7. szám Előfizetési ár: Egy évre K 4'04 Fél évre K 2 04 Negyedre K 1'04 Egyes szám 8 fillér. Hirdetések dija megegyezés szerint. . Nyilttér sora 1 K Szerkesztőség és kiadóhivatal Wlassics-u. 8. sz. Szerkeszti: Z. HORVÁTH LAJOS Munkatársak: j LENGYEL FERENC, 1 BORBÉLY GYÖRGY laptulajdonos, kiadó. MEGJELENIK HETENKÉNT EGYSZER Tavaszi készülődés. Nagyjelentőségű volt az a nyilatkozat, amit Hazay Samu báró honvédelmi miniszter s az egész hadvezetőség nevében tett Karátsonyi Lajos honvédelmi miniszteri államtitkár azon az értekezleten, amelyet a legfőbb gazdatársadalmi szervezetek az országos hadsegétyző bizottsággal egyetemben rendeztek. A miniszter s a hadvezetőség — a nyilatkozat szerint — a magyar mezőgazdaság ügyét a honvédelem ügyével egyenrangúnak tekintik. Nyilvános publikálása tehát ez annak az évszázadok óta ismert ténynek, hogy a kard és az ekevas még háborúban is egyenrangú tényezője annak a közismert igazságnak, hogy az ekevas megrozsdásodása épen oly katasztrófaszerü egy hadviselő országban, mintha a kard is hüvelyében rozsdásodik. Az említett értekezletet azzal a célzattal hívták össze, hogy ott a gazdák felsorolják azokat az akadályokat, amelyek meggátolták, hogy a szántóföld jövőben való termését biztosíthassa a magyar gazda. De nemcsak az akadályok felemlitéséről volt szó, hanem a gyakorlati gazdák szakszerű tanácsairól is, amelyekkel a bajokat orvosolni lehet, viszont a kormány kiküldöttei hivatva voltak ez értekezleten felelős nyilatkozatokat tenni arról, Az őz. Irta: Jaczkovicsné. Tizenegy hete szakad alá az ég könnye szünet nélkül, úgy látszik siratják az ég angyalai a sok lehullt csillagot. Tehát nemcsak ide lent, e múló földtekén szomorú minden, hanem oda fent, a máskor olyan fényes égbolt is beborult. A lomha sötét felhők egészen az erdő fáira ereszkedtek, s titokzatos súgással ontják tovább esőkönnyeiket. S ez a mély szomorúság beplántálódott a máskor olyan vig kedélyű erdészbe is, aki más híján, társul vette e napok alatt, Noé apánk egyik legdrágább hagyatékát az isteni Nektárt, amelyet az igaz, hogy nem a magas Ararát, csak a szerednyei halmok dúsan termő tőkéinek vérpiros nedűje szolgáltat. A karcsú nyakú palackokból szinte kívánatosán csillámlik elő ez a lelket, testet erősítő gyógyszer. Nyelvével nagyot csettint fővadász uram, valamennyiszer tölt a pohárba, s kifakadva mondja: Ejnye no, mégis csak szemtelenség, hogy épen most e kihalt időben senki sem jön, na csak mikor nékem sok a munkám az erdőn, nem oldódik-e meg a zsák a látogatókkal. Dejszen megteszem azt, hogy aki ezután jönni talál, orra előtt csukom el az ajtót, kuruttyoljon ott addig, amig be- bocsátom, vagy Isten hírével álljon odébb . . . hogy a maguk kivételes hatalmával mily módon iparkodnak segíteni a magyar földmivelésügv baján. A nagy nemzeti érdekek kölcsönös felismerése okozhatta kétségkívül, hogy a kormány és a társadalom között ez értekezleten teljes volt az egyetértés. Amit a gazdák kértek, azt minden valószínűség szerint meg f ogják kapni, de viszont a kormány elég jogosan azt kérte a gazdatársadalom képviselőitől, hogy ők maguk is saját érdekükben minden lehetőt megtegyenek a társadalmi szervezkedés leghatékonyabb eszközeivel,a mutatkozó bajok orvoslására. Két dolog segíthet tehát a létező bajokon. Az egyik a kormány jóindulata, párosulva a hadvezetőség körültekintő bölcseségével, a másik a gazdatársadalom szervezettsége. Tudjuk ugyanis jól, hogy a szervezettség erejével minden akadályt le lehet győzni. Az értekezlet végső konklúziójaként elfogadott határozati javaslat is csakis ez áltaianos alapigazságok körül forog. A további intézkedések egyrészt a végrehajtó hatalomtól, másrészt a gazdatársadalom önmaga legfontosabb érdekei iránt kifejtendő igyekezetétől és hazafiasságától függnek és számíthatnak sikerre. Az értekezlet óta már is megjelent egy kormány- rendelet, s csaknem az értekezlet napján a honvédelmi miniszter is rendeletet bocsájtott ki, amelyek szabályozzák a mezőgazda hivatásu katonák A meleg kályha tövében fekvő vizsla nagyot vakkantott, mintha helyeselte volna gazdája beszédét, s aztán felugrott fekhelyéről és kitörő örömmel rohant az ajtóhoz. Az előszobán át, lassú, cammogó léptek hallatszottak, az erdész elfeledve előbbi fogadalmát, sietett ajtót nyitni. Péter az öreg erdőkerülő, a hűséges szolga jött, csurron vizesen, kétségbeesett arccal. Elárulta, hogy baj van, nagy baj. Az erdész is észrevette azonnal az aggodalmat, tudta nincs valami rendén, mikor az öreg ilyen lófuttában törtet a házba. — Mi az, mi történt, talán a vadaskertet megdézsmálta valaki . . ? — Nem, nem, ott nincsen baj, de elveszett az őz! Mit logok mondani a herceg urnák, ki lelkemre kötötte annak felügyeletét. Magam vagyok oka ennek, mert elbizakodva, hogy az őz már mint a kis bárány szelíden járt köztünk, az udvarban szabadon engedtem. És délelőttől sehol sincsen. Hol tudjam őt megkeresni. — Hát bajnak baj, hogy eltűnt, de ne adjunk fel azon reménnyel, hogy meg nem találjuk, csak azt mondja öreg, volt-e valami örv a nyakában . . ? — Volt tekintetes uram volt, egy kék pántlika és azon az unokám játékaiból a — csörgő. — No lássa ez a jó, ez is nyomra vezethet, mert hátha valami vásott fickó levette a csörgőt, tehát ez után is rá akadhatunk. szabadságolását, a hadifogoly kérdést s egyéb más dolgokat. Ez a rendelet egyúttal kötelezi a közigazgatási hatóságokat, hogy körzetenként sürgősen alakítsanak bizottságokat a gazdák képviselőiből, amelyek valóságos hatósági jogkörrel felruházva vegyék kezükbe a mezőgazdálkodás ügyét. Intézkedés tehát máris történt. A magyar gazdaközönségnek igyekezetén múlik csak most már az, hogy a megalakítandó bizottságokban lelkesedést, igyekezetei, hozzáértést és kitartást beleöntve, a saját legjobban felfogott érdekei szerint intézze a sürgős tavaszi munkálatok, valamint az azután következő összes a mezőgazdaság s igy természetesen a honvédelmet legszorosabban érintő dolgokat. Mikről nem szabad elfelejtkeznünk? Nem szabad elfelejtkeznünk a zalaegerszegi Vörös-Kereszt-kórházról, a gimnáziumban elhelyezett osztályáról; nem szabad elfelejtkeznünk általában a hadsegélyző bizottság működéseiről és nem szabad elfelejtkeznünk nekünk zalaegerszegieknek a Paslek Lajos indítványáról s az ő letett alapítványáról: nem szabad elfelejtkeznük a zalaegerszegi hősök emlékéről. Eddigi gyűjtésünk 269 K 37 f. Hanem mielőtt keresni mennénk, igyon meg egy pohárral e lélekmelegitőből s aztán menjen a harasztos felé, én pedig a nyiresbe megyek. Estére magánál találkozunk, akár meglesz, avagy sem az őz. Az öreg távozta után ő is vette csuklyás köpenyét és fegyverét s a falu felé tartott, tudta, hogyha a faluba tévedt az őzike úgy el van fogva, de, hogy feltűnést ne keltsen megjelenésével, a kertek aljáról került. Már messziről látta, hogy a dombon épült parochialis szénapajtában a pap ugyancsak huzakodik valamivel. Gyanút fogott a reverendisme iránt és megkerülve az udvart, a templomfelőli bejárattól igyekezett oda. De ahogy odaért, a pajta már be volt zárva, a tisztelendő uram pedig egy félig égett szivar újra tüzelésén fáradozott, olyan közönnyel mintha miről sem lenne tudomása. — Jó napot tisztelendő ur, mi az, átázott a szivarja . . ? — Isten hozta erdész ur, át az, különben a háborús szivarok ilyenek, minek köszönhetem, hogy már egyszer engem is meglátogat. — Lesz neked keserves köszöneted, ha csakugyan az őz itt van elfogva, gondolja magában az erdész. És ekkor csakugyan meghallotta a csörgőt és a kis lábak szaladgáló kopogását, amelyet a nagy pajta visszhangzott, de úgy tetette magát, mintha nem hallaná, s a pap tessékelését elfogadva, bement a szobába. Különben jól jött e csel,
