Magyar Paizs, 1916 (17. évfolyam, 1-43. szám)
1916-11-19 / 39. szám
2 MAGYAR PAIZS 1916. november 19. a háború utján kerül szembe és a válasz-utra az élet a vagyonnal, az ember alig titkolhatná el örömét az élet győzelme felett. A háború azonban és a ma háborúja, ép a gazdagodás fokozása és a hatalom terjesztésének érdeke és inig egyik oldalon az emberi élet szentségének diadalát látjuk a földi javak felett, másik oldalon a földi javakért látjuk legyilkolni a millió emberi életet. Ki látja itt a dolgok logikus kapcsolódását? Senki. Csak figyelünk, beszélünk, írunk és amire meghalunk, ostobábbak leszünk, mint amikor megszülettünk. L. T. Gyöngyszemek. Vi. Dr. Szadeckzy Lajos kolozsvári egyetemi tanár és jó történetíró, mindjárt az erdélyi csaták után a helyszínére utazott, Sze- benbe, Brassóba, Kézdivásárhelyre stb. mint ahogy megtette ezt a galiciai csaták után is, hogy a lehető legközelebbül tudja meg mikor, hol, hogyan és mik történtek. Mindez a jó történetírónak a dolga. Följegyzéseiből nagyrészt közöltek is a hírlapok. Én ezek közül csak egyet jegyzek föl —- de ezt már másodszor teszem itt — hogy í. i. Brassóba az oláhok kiverésekor legelöl vonultak be a magyar honvédek, a székelybakák s aztán a német csapatok. Így jegyezte ezt föl dr. Szadeczky Lajos történetíró. * A menekült székelyek közül sokan már visszaszállottak ősi fészkükbe. Sokan azonban még haboznak szanaszét az országban. Ennélfogva kettős a vélemény. A sinki pap. A mai Idők nagy históriájában, lelket megrázó jövendő regényekben majd él halhatatlanul Csiky Miklós is, a sinki katolikus pap. Aki csak azért halt meg, mert igazi lelkiyásztora volt híveinek s még inkább azért, hogy magyar volt s ezt nem tagadta el. Még az előtt a gaz oláh tiszt előtt sem, aki győztes magyar és német elől futva, boszutól lihegve för- medt rá: — Magyar vagy-e? Azt felelte nyugodtan: —„ Magyar vagyok! Az oláh bestia megkötöztette a magyar papot, aki kitartott otthon maradt kis számú hívei mellett, — automobilra vetette és Sáros faluba ragadta. Ott friss sirgödör elé állíttatta s megismételte a kérdését. A válasz megint csak ez volt: Magyar vagyok! — Most már bekötötték a szemét... sortüz... S a sinki pap vértanú lett. * Hága, nov. 9. Az angol lapok a norvég némdt incidenssel mngjegyzik, hogy Norvégiától semmit se lehet várni. Románia volt az utolsó állam, amely a fegyveres küzdelnmbe beleavatkozott, A semlegesek sokkal közelebb látják a háború végét, semhogy beavatkozásra gondolhatnának is. (Sőt meg az északiaknak se higyjetek gyerekek !). KRÓNIKÁS. Petőfi a világháborúban. Vili. Véres napokról álmodom, Mik a viiágot rombadöntik, S az ó világnak romjain Az új világot megteremtik. IX. Magyar vagyok. Természetem komoly, Mint hegedűink első hangjai; Ajkamra íöl-fölröppen a mosoly, De nevetésem ritkán hallani. Ha az öröm legjobban festi képem, Magas kedvemben sírva fakadok; De arcom vig a bánat idejében, Mert nem akarom, hogy sajnáljatok. X. Mi lesz belőlünk? ezt én kérdezem, De mily kevesen gondolnak vele. Oh nemzetem, magyar nép! éltedet Mindig csak a jó sorsra bizod-e? Ne csak Istenben bizzunk, mint bizánk: Emberségünkből álljon föl hazánk. XI. A század viselős, Születni fognak nagyszerű napok, Élet-halálnak vészes napjai . . . De A porszemet, mely csak magában áll. Elfujja egy kis szellő, egy lehellet; De hogyha összeolvad, összenő, ha A porszemekből szikla alakul: A fergeteg sem ingathatja meg. XII. S te lelkem szállj a Királyhágón által — Érzelmeimnek tündérvilágával, És szórd el ott e kincseket, Ajándékozz meg ifjat, öreget, Hadd gazdagodjék vele meg. De legszebb részét add a székelyeknek! Csókold meg a székely fegyvereket, Azok csókodtól tündököljenek, S azoktól nyerj te hős erőt, Mely úgy tündöklik a világ előtt! „S ha bejárád a völgyeket, Röpülj föl s állj meg bérceik felett, S^ hogy megismerjék a rónák fiát: Játszál szemökkel, mint a délibáb. Közli: Borbély György. HETI HÍREK. Gyiijísünk a Csány-szoborra! N. N. Zalaegerszeg . — K 50 f. Mai gyűjtésűnk . . — K 50 f. Hozzáadva a múltkori 42606 K 72 f. összeghez, a Magyar Paizs gyűjtése máig 42607 K 22 f. Szirmai Miksa kir. tanfelügyelőt a közoktatásügyi miniszter kinevezte a VII. fizetési osztályba, mellyel a közoktatásnak egyik kiváló derék munkását tüntette ki. December 2-án jelenséges müvész- estély lesz Egerszegen a hadiárvák javára. Az irodalmi és művészeti kör értekezletén Medgyesi Lajos igazgató elnökölt, és Sándor Zsigmond főmérnök, a kör alelnöke igen érdekes műsort alkotott a rendezendő estély számára. Feltűnő, hogy ezen a szépnek Ígérkező hangversenyen Sándor Zsiga nem szerepel. A mindnyájunktól jól ismert hegedü-müvész — igaz, hogy egy kis szerénységgel és azt mondja, hogy ő itt nem lép fel, mert itt igazi művészek fognak szerepelni. Mindössze két fiatal kisasszony, egy testvérpár, a Hegedűs nővérek fognak muzsikálni zongora kiséret mellett. Sándor Zsiga ugyanis irodalmi körünk nevében s a hadi cél érdekében Pesten járt s zeneművészeti akadémia igazgatójától kért szereplőket. Az igazgató első helyen ajánlotta a Hegedűs nővéreket, akik mindössze 14—15 évesek s akiknek az édes apjuk véletlenül a zalaegerszegi fogolytáborban végez őrségi szolgálatot. A két kisasszonyt fényes tehetségűnek mondja az igazgató, mi pedig teljesen megbízunk Sándor Zsiga szakemberünknek az eljárásában. Az egész estélyt a két kisasszony előadása fogja betölteni. Egyéb rendezői teendőket végeznek: Fehér Miklós titkár, Gőbel Árpád, Czobor Mátyás, Szeliánszky Nándor, Koszt- rabszky Ferencz stb. A december 2-iki estélyen a közönség megfogja tölteni a Bárány-szálló nagytermét. A hazáért. Csányi Lajos, a nevéről elnevezett keszthelyi-szálloda tulajdonosa a keletgaliciai harcban nagy rohamban meghalt 42 éves korában. Szalay Sándor őrmesterről megírtuk, hogy 20 koronát küldött szerkesztőségünkbe két célra: 10 koronát elszámoltunk a Csány szobor javára, a másik 10 koronát pedig a hadiárvák javára átadtuk dr. Csák Károly megyei főügyész urnák, aki a népsegitő irodának a vezetője s ott szintén van alap a hadiárvák javára. Hihetetlen hírként hallatszik Nagykanizsáról, hogy Muracsánból egy menekült erdélyi asszonyt kurtán furcsán kitessékeltek, mert tovább már nem élelmezhetik. Kádár Sándornénak hijják ezt a petrozsényi menekültet, karján egy kis gyermekkel, s az ura sebesülten fekszik a nagykanizsai kórházban. Kádárné szólott az alispánnak s kéredzett az urához, mert haza úgy sem engedik, noha Muracsányból elűzték. Az alispán valószínűleg szigorúan el fog, járni ennek az ügynek a vizsgálatában. A hadiárvák és más szegény gyermekek felruházására a Karácsonyfa-Egyesület szépen sikerült teaestélyt rendezett vasárnap a kath. legényegylet palotájában dr. Bálás Béláné főispánná vezetésével. A művészi estélynek Többen is vannak foglyok. Most szállnak le a vonatról, előttem mennek el. Mind erős, meglett férfiak, derék magyar emberek. Szalutálva üdvözölnek s a fájdalomtól, vagy a meghatottságtól mindannyiok szemében ott ragyog egy-egy fényes har- mathsepp. . . Némán fogadom el a köszöntésüket, pedig de szeretnék közibük menni, velük kezet szorítani ; édes anyanyelvűnkön elbúcsúzni tőlük, hisz ők itt maradnak a Kazán-i nagy fogolytáborban, engem pedig visznek tovább, messze, messze észak felé. . . *' * Megérkeztünk. lit nincs tavasz, mint ott lent délen, a Kárpátok ormán is holnan ; itt fehér minden, most is aprón, pelyhezve szitál a hó. Egyedül vagyok, akit ide hoztak, egy földirn sem jött velem. Aki, ami itt körül vesz, mind idegen, csak Ti nem, én Kedveseim! A parancsnokhoz vezettek, aki hibátlan német kiejtéssel, udvariasan kérdezte meg meg a nevemet, hol lettem fogoly, hova való vagyok? Jó félóráig beszélgettünk s ő rangomra vaió tekintettel, mondhatom, nagyon udvarias volt. Hálás vagyok érte. Bekísértek a fogolytáborba. Sziik, végtelenül hosszú, egymáshoz simuló alacsony faházikók között kellett előre haladnom, mig végre a közepe táján őröm berúgott egy vékony, gyenge ajtót s a penész-szagu félhomályos odúba bemulatva mondá : szudá, szudá! Beléptem. A szűk, hosszú folyosón egymás mellett voltak a szürke szalmazsákok' Itt-ott pislákolva fel-fellobban egy-egy gu- gulló fogolynak kísérteties világu faggyú gyertyája, amely némileg átvilágított uj otthonom alkonyati szürkeségén. Tehát a legutolsó stáció, a legutolsó állomás: To- bolysk. Itt maradok tudja Isten meddig. Leroskadtam s szemeimből feltartózhatat- lanul megeredt a könnyeim árja... De mégsem sírok; eltitkolom nagy fájdalmamat, letörölöm égető könnyeimet, melyek lassan-lassan szivárognak fel a telkemből, hogy megsirassák az én szegény, nyomorult életemet, melynek minden öröme, mosolya oda van.. . Egyszer majd csak vége lesz mindennek, ha addig a fény ki is hull a lelkein- ből, csak Ti maradjatok meg nekem! Hogy majd azután nekelljen a csalódások sötét útvesztőjében bolyonganom magamra, elhagyatva, egyedül... ...Nőst oly jóleső melegség járja át a lelkemet, mert Titeket látlak felém jönni; látom azokat a fénylő, meleg szemeiteket ; látom, még itt az én sötét éjszakáimon keresztül is, mint két, fénylő csiilagpárt fölöttem ragyogni. .. A Ti drága szemeitek csillagpárjai; elárult lelkem lelkei, otthon hagyott Kedveseim...